Vicc, novella, tanulmány

Jelzés a világba. A Tett. Háború, avantgárd, Kassák. A Kassák Múzeum (Budapest) kiállítása

Kálmán C. György

A Kassák Múzeum remek kiállítása, amely az épp száz évvel ezelőtt indult első avantgárd folyóiratnak, A Tettnek állít emléket, olyan, mint egy jól sikerült vicc. Vagy inkább: négy. Vagy még inkább: nem is vicc, hanem négy rövid novella. Elmagyarázom. – Kálmán C. György írása.

Kálmán C. György írásai a Jelenkor folyóiratban>

A kiállítások gyakran nagy ívű történeteket mesélnek el, időrendben vagy témák szerint rendezve, úgy, hogy a néző („olvasó”) számára végül egy nagy egész álljon össze; máskor az egyes műtárgyak gyűjteményét jelenítik meg, olyanok, mint egy verseskötet, amelyből szabadon szemezgethet a néző („olvasó”), kiválaszthatja kedvenceit, és a sok kis darabból valamilyen összbenyomása alakul ki. Ez a kiállítás négy igen erős és hatásos tablóból áll. Ezek persze összefüggenek egymással, de nem kronologikusan, sem tematikusan: mindegyik önálló és a többi nélkül is érthető, s mindegyik egészen más metszetét adja a középpontba állított folyóiratnak. Egyetlen pillantással is befoghatók, de sokáig böngészhetjük a részleteket; rövid, csattanós és sokatmondó óriás-felületek. A vicc-hasonlat talán azért nem a legjobb, mert nincs egyetlen poénjuk (amit le is lehetne lőni) – hanem arra csábítanak, hogy merüljünk el a részletekben és újra meg újra rakjuk össze magunkban a feltételezett mondandót. Mintha egy-egy novellát olvasnánk.

Az első fal nem más, mint rengeteg korabeli napi- és hetilap címlapjából összeállított gyűjtemény: szabályosan és unalmasan sorakoznak egymás mellett a különböző célú, irányultságú és közönségű újságok, formátumuk is elég hasonló, s mindegyiken a háború hírei: szöveg, szöveg, sok-sok szöveg, esetleg némelyiken valami konvencionális illusztráció; és a címek tipográfiája többé-kevésbé konvencionális, legfeljebb finoman blikkfangos. Piros háttérrel kiemelve a jobb alsó negyedben pedig ott A Tett: formátumra nézve jóval kisebb, mint a többiek, semmi szöveg nincs a címlapon, egy fura ábra és rendkívül egyedi, soha nem látott betűtípussal szedve a cím, alcím, a szerkesztő neve. Tényleg elképesztő kontraszt. Mert igaz ugyan, hogy ennek a lapnak más a megjelenési gyakorisága, más a tartalma és célközönsége, mint a többinek – de mégis döbbenetes, hogy hogyan merészel ilyen közegben, ilyen piacon így megjelenni. Kivonja magát az áradó hírek és tolakodó újdonságok tömegéből, különös és egyedi akar lenni, azzal tűnik fel, hogy semmiben nem hasonlít a megszokottra. S a falon lóg egy eligazító jegyzet, a tabló mellett, ami egy másik érdekességre mutat rá: a korszak napi- és hetilapjai közül sorol föl jó párat, mellettük a példányszámokkal: voltak százezresek is, A Tett néhány száz volt. Egyszerre van tehát szó Kassák lapjának pozíciójáról a korszak újságjai között mint vizuális és kulturális jelenségről, és ennek a pozíciónak rémületesen kisebbségi, marginális, elszigetelt voltáról. Azt is átgondoltatja a nézővel: ami ennyire kicsiny, piacilag jelentéktelen (bár megjelenésében meghökkentő) volt, hogyan válhatott jelentőssé? Vagy mindez az utókor munkája volna?

Nem egészen – erre figyelmeztet a következő tabló, amely immár a közvetlen környezetet és A Tett vitáit, harcait, végül betiltását dokumentálja. Ha az első kiállítási egység egyetlen nagy kép volt, amely egyetlen elemre, a feltűnő új lapra irányította a figyelmet, itt sok apróságot kell egyenként szemügyre vennünk. Itt van az a szerződés, amelyben a nyomda elvállalja Kassák lapjának nyomtatását (egy bizonyos Toll nevű, 1914-es periodika mintájára), itt vannak a Nyugat és Kassák vitáinak dokumentumai, a feljelentéssel felérő kis hírlapi cikkek, meg az a határozat, amely az „Internacionális szám” miatt betiltja a lapot, végül az újrakezdés: a MA első számának címlapja. A Nyugat ebben az összefüggésben egyszerre harcostársként és vitapartnerként jelenik meg: egyúttal élesen elkülönül a konzervatív piszkoskodóktól, az értetlenektől és az államhatalom cenzúra-gépezetétől. Annyi mindenesetre világos (és ez az egyik lehetséges válasz az első tabló kérdésére), hogy nagyon is odafigyeltek már a kortársak is a lapra, ki így, ki úgy. És hogy nemcsak formájában-formátumában-tipográfiájában, hanem szerkezetében, szerkesztési elveiben és persze főként irodalmi-képzőművészeti-kritikai anyagában volt provokatív.

Ráadásul: háború volt. A harmadik fal két oszlopban idézeteket sorakoztat fel: az egyik oszlopban  Kassák egy-egy mondattöredéke olvasható, a háborúról, a háborúban részt vevő nemzetekről – a másikban a kortársak gyalázzák az avantgárdot, Kassákot, az olasz futuristákat. Érdemes az utóbbival kezdeni, talán ismerősebb is: olyan szavak szerepelnek itt, mint a „korcs”, „beteg”, „erotomán”, „gyerekes”; remek gyűjtemény azokból a még vagy hét évtizedig velünk élő sztereotípiákból, amelyeket ekkoriban kalapáltak ki. Nem vitás, a Kassák-idézetek sem a racionális, elemző gondolkodás mintapéldái: azt mutatják, hogy a nemzetkarakterológia, a háborúban álló nációk vehemens megítélése hogyan hatja át az eltökélten háborúellenes alkotó írását; hogy milyen szenvedélyt vált ki belőle az a tény, hogy belekényszerül ebbe a háborús diskurzusba.

A tablók nemcsak gyönyörűek, hanem a szigorúan elrendezett dokumentumokat, képeket, szövegeket vékonyabb-vastagabb, más-más színű egyenesek kötik össze: mintegy folyamatábrát, szerkezeti rajzot vagy összefüggéseket magyarázó gráfot sejtetve. Az első három falon ez csak látszólagos – sokkal inkább esztétikai élményt okoz, kétséges, hogy más funkciója van-e. A negyedik tablón – ami voltaképpen egy kis terem, amelynek három falát foglalja el a kiállításnak ez a része – már valóban kapcsolatokat, történetet, összefüggéseket mutatnak a vonalak. Hogyan is foglaljuk össze? Egyrészt: Kassákék nem véletlenül halászták össze, ami éppen a külföldi irodalomból-képzőművészetből a kezükbe akadt, hanem nagyon tudatos és alapos tájékozódás nyomán; másrészt hogy a háború abban az értelemben is rajta hagyta a nyomát a szerkesztésen, hogy A Tett minden frontvonalon és szövetségi rendszeren keresztülnézett, fittyet hányva arra, ki számít ellenségnek, ki nem; harmadszor pedig hogy a külföldi kapcsolatokban a formák, gesztusok, szövegek szerves alakulástörténetbe illeszkednek, egymással is, a magyar mozgalommal is.

A Kassák Múzeum kiállítása a legkevésbé múzeumi: nem az a fontos, hány ritka és eredeti tárgyat láthatunk (van néhány); és nem a régi nagyságot akarja tiszteletteljesen elénk tárni. Azt az izgalmat akarja elevenné tenni, amit az új, lázadó és háborúellenes hang jelenthetett, hogy megértsük: miért volt felháborító, zavaró és felforgató a mozgalom a maga idejében, s hogy mennyire volt társtalan, mennyire volt mégis (nemzetközileg) egy hálózat része. S ha négy novellához (vagy vicchez) hasonlítottam, azt is mondhatnám: négy kitűnő tanulmányt olvashatunk a falakon, amelyeket az érdeklődő laikus éppúgy örömmel fogadhat, mint a szakember. Mert látványnak is szép, tájékozódásnak is hasznos, és hatalmas tudományos teljesítmény áll mögötte.

2015-08-01 10:00:00

PROGRAMOK

  • Beszélgetés Terézia Morával
    2019. május 28., 18 óra
    Pécs, Művészetek és Irodalom Háza
    Beszélgetőtárs: Nádori  Lídia

  • Beszélgetés Kukorelly Endrével
    2019. június 5., 19 óra
    Trafik Étterem, Perczel Miklós utca 24.
    Beszélgetőtársak: Ágoston Zoltán, Kiss Tibor Noé

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)