Hatalmas dumák, költői képek

Totth Benedek: Holtverseny

Mohácsi Balázs

Totth Benedek regénye, a Holtverseny kiváló, pergő olvasmány, beszippant a történet és a nyelv. – Mohácsi Balázs recenziója.

A regény újabb példaértékű darabja annak a törekvésnek, amely magas- és popkultúra közt nyit határokat – gondolok elsősorban Havasréti József, Bartók Imre vagy Babiczky Tibor regényeire. A  Holtverseny sikeresen sűrít magába klasszikus műfaji és zsánerelemeket. Egyszerre nevelődési regény, (kvázi-)ifjúsági regény, drogos regény és krimi – és, ha nevezhetjük így, sportregény is.

Dragomán György a Trainspottingot említi a védőborítón – nem alaptalanul –, nekem azonban szinte az első mondatoktól Bret Easton Ellis és kifejezetten a Nullánál is kevesebb jut eszembe. Ellis regényének klasszikussá vált első mondata úgy szól, „Az emberek félnek belekeveredni a Los Angeles-i autópályák forgalmába.”, Totthé pedig mintha erre utalna önironikusan: „Az új elkerülõn tépünk, amikor Kacsa hátrafordul és megkérdezi, hogy hol a faszban vagyunk, de persze mindenki kussol, mert fingjuk sincs, gondolom, vagy nem akarnak valami baromságot mondani, nehogy összezavarják, és még jobban eltévedjünk”. Azon túl, hogy egyes tematikus elemek – például az újgazdagok tobzódása a drogokban, a márka- és zenekarnevek, dalcímek önmegkülönböztető, ízlést fitogtató emlegetése, a beszélő jóformán nihilista kiábrándultsága, a (perverz) szexualitás és az erőszak bemutatása – Ellis szövegvilágát idézik, a poétika, a pergő, érzelemmentes mondatok is az amerikai minimalista prózát juttatják eszünkbe. Ez nem véletlen, Totth az angol-amerikai próza, mások mellett Aldous Huxley, Cormac McCarthy, Hunter S. Thompson jó nevű fordítója, és maga is arról vall egy interjúban, hogy inkább az amerikai szerzők voltak rá nagyobb hatással. Meg kell hagyni azonban, hogy magyar irodalmi párhuzamok is felfedezhetők, a kamasz szereplők a közelmúltból Dragomán A fehér királyát vagy Garaczi Pompásan buszozunk!-ját idézik, a kisregény szerkezete pedig Rubin Szilárd Csirkejátékára emlékeztet, az egyes fejezetek váltásait ugyanis motivikusan összeláncolja. Az első fejezet egy autós kaland után ott ér véget, hogy a beszélő hazaérve befekszik az ágyba, a második fejezet újra az ágyban találja, de napokkal később; a Cápák című fejezet azzal a mondattal ér véget, hogy „Matekon úgyis mindig bealszom.”, a következő rész pedig egy álomjelenettel indít – és így tovább.


A lényegre térve: a Holtverseny egy vidéki gyorsváltó tagjai – Kacsa, az elkényeztetett, szemétkedő újgazdag fiú; Zolika, a csöndes, béna srác, akit Kacsa halálra szívat; Bója, aki ugyan nem a váltó tagja, hanem vízilabdázó, de a bandához tartozik, valamint negyedikként a beszélő – és baráti társaságuk, holdudvaruk története napjainkban. (Habár 2013 előtt játszódhat, ugyanis az elbeszélő egy éjjel-nappaliban és nem trafikban vesz cigarettát.) A regény során olvashatunk gyilkosságról és nyomozásról, komikus vagy nyomasztó drogjelenetekről és hallucinációkról, rengeteg szexről és talán még kamaszszerelemről is. Mindeközben pedig betekintést nyerünk az uszoda, a profi úszás érdekes, noha nem túl barátságos világába is („az ifiversenyeken nincsen doppingvizsgálat. […] Amíg ifi vagy, azt tolsz, amit akarsz, vagy amit meg tudsz fizetni, vagy amihez az edződ hozzájut. Senkit sem érdekel, hogy tizenhat évesen hogyan lesz valaki országos bajnok.”). Nem meglepő, hogy máris felmerült, filmet készítenek Totth regényéből, hiszen gazdag, de sallangoktól mentes, akciódús cselekménye Hollywood azon produktumait idézi, amelyek termékeny párbeszédet tudnak folytatni a műfaji konvenciókkal.

Felmerülhet ugyanakkor, hogy a Holtversenynek kevés köze van a mai magyar társadalmi valósághoz, hiszen nemcsak a történet extrém, de Kacsa alakja, családja és viselt dolgai is egyértelműen – és láthatóan nem véletlenül – karikatúraszerűen eltúlzottak. Magam is felvontam olykor a szemöldököm, latolgatva egyszer a cselekmény realitását, máskor azt, hogy elvárhatom-e a regénytől a realitást. Hiszen például el tudjuk-e képzelni ma Magyarországon, ráadásul nem is Budapesten, hanem vidéken, hogy egy 16-17 éves srác 50 ezer forintért vásárol drogot („Misi [a díler] a zacskót lobogtatja. Minden van benne: fű, bogyók, bélyegek, porok.”)?
Meg kell jegyeznünk azt is, hogy a főszereplőnkön olykor nehéz kiigazodni. Néhol feltűnően és felnőttesen túlreflektált, másutt azonban egyáltalán nem, ami miatt többször (majdnem) balhéba keveredik – gondolok mindenekelőtt a Te vagy az, Balázskám? fejezet éjszakai randalírozására. Ez mintha kevéssé következne addig megismert jelleméből, habár funkciója szerint az epizód indokolt, újabb (ellen)súly ugyanis az elbeszélő srác megítélésekor a hős és antihős között billegő mérlegen.

A Holtverseny azonban az ilyen apróbb hibák ellenére is kiváló olvasmány, legelsősorban lendületes, kimunkált nyelvezete miatt. Önmagában az, hogy az élőbeszédszerűség a szlenggel keveredik, nem érdem. Egyrészt láttunk már ilyet, másrészt a szleng köztudottan rövid szavatossági idejű, romlékony nyelvi képződmény, mivel különösen kötődik a jelenhez: a szleng változása egyik napról a másikra érvényteleníthet vagy tehet passzévá szlengben írt irodalmi műveket. Totth Benedek javára szól azonban, hogy ha nem is teljesen, de részben sikerült kivédenie ezt a nyelvi csapdát, és azt hiszem, itt találni meg populáris és magasirodalom találkozását is, ahol a szleng valóban irodalmi nyelvvé kristályosodik. Nemcsak hatalmas dumákat, beszólásokat, hanem már-már költői szépségű képeket, hasonlatokat is olvashatunk (és említést kell tennünk az elbeszélői megnyilvánulások referenciáinak nemzetközi sokszínűségéről, széles spektrumáról). Előbbire majd minden oldalon találni példát, és ezek – azt hiszem, finom keresettségük miatt – akkor is szórakoztatók, ha egyébként nem annyira vicces történésekre vonatkoznak: „az egyik csávónak sikerült kimásznia a roncsból, égett a haja meg a ruhája, úgy kóválygott a búzatáblában, mint egy lenapalmozott vietkong”; „Mi meg csak álltunk ott összehugyozott gatyában, mint két lúzer, és égtünk, mint az iraki olajkutak”. Az olyan apró észrevételek pedig, mint „a víz halkan csobog a túlfolyóban”, „A fájdalom, mint egy pókháló, szétterjed az arcomon” vagy az a(z egészben talán a legszebb) mondat, hogy „A sütöde neonfénye úgy esik ki a berácsozott ablakokon, mint egy kocka” valósággal líraivá teszi a regényt bizonyos pontokon.

Bízom benne, hogy valóban sikerül a Holtverseny megfilmesítése, és abban is (noha tudom, korai még), hogy Totth nem várakoztat minket sokáig második saját kötetével.
 

(A szerző fényképét Bach Máté készítette.)

2014-11-20 10:00:00
http://www.szinhaz.net

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs