Búcsú a romantikától

Venyercsán Dávid

„Scorsese utoljára fellibbentette a függönyt, az öltönyök jelmezvilágán túl felsejlenek a májfoltos, remegő kezek”. Venyercsán Dávid kritikája Az írről.

Annak ellenére, hogy Martin Scorsese színes életművében mindössze néhány film foglalkozott az amerikai alvilág életével, mai napig a gengszterfilmek egyik ikonikus rendezőjének tartják. Ez főleg annak tudható be, hogy az amerikai rendező Nagymenők című filmje az évtizedek alatt a zsáner egyik legfontosabb alkotása lett. Az azóta eltelt időben David Chase elkészítette a Maffiózókat, amit azóta is a televíziós sorozatok talán legfontosabb darabjának tartanak, több mint tíz évvel a befejezése után is hivatkozási pont. Scorsese és Chase munkáinak sikere abban rejlik, hogy a társadalom által egyszerre károsnak és romantikusnak tartott (szub)kultúra mélyére ástak, félredobva a felszínességet képesek voltak jóval árnyaltabban bemutatni az Egyesült Államokban tevékenykedő – főleg olasz származású – bűnözők mindennapjait. Beleshettünk a hosszú kabátok, keménykalapok, joggingok világa mögé, és megismerhettük ennek a miliőnek a tipikus figuráit, helyzeteit, drámáit, őrlődéseit. A Nagymenők és a Casino óta eltelt időszakban Scorsese nem nyúlt vissza ehhez a világhoz, de az eposzi hosszúságú Az írben egy búcsú erejéig mégis visszatért ahhoz a környezethez, amely (csöppet sem érdemtelenül) végleg egybeforrt a nevével.

A film cselekménye Frank Sheeran (Robert de Niro), a hírhedt bérgyilkos körül mozog, aki egy öregek otthonának társas magányában elmeséli a maffiában töltött évtizedeit egészen a kezdetektől a Jimmy Hoffa-gyilkosságban való részvételéig. Frank elbeszéléséből megismerjük, hogyan került közel a pennsylvaniai maffiacsalád fejéhez, Russell Bufalinóhoz (Joe Pesci), továbbá hogyan vált a legendás Jimmy Hoffa (Al Pacino) jobbkezévé. A főbb karakterekből egyértelművé válik, hogy a történet rendkívül Amerika-központú, ám a hatalmas generációs szakadékok miatt a film hazai közönsége is bajba kerülhet, hiszen Hoffa és a hozzá köthető események mára már jórészt feledésbe merültek, és a fiatalabb nézők számára nehezen dekódolhatók, ennek ellenére a film egyik erénye éppen abban rejlik, hogy okosan és önreflexíven játszik rá erre a megkerülhetetlen problémára. Egyrészt Frank elbeszélői pozíciója az események közelébe helyezi a nézőt, másrészt pedig a maratoni játékidőben bőven van idő Hoffa karakterének és az őt övező kultusznak a felépítésére. Az ír bölcsen kezeli ezt a ma már szűkebb réteg által helyén kezelhető eseményt, hiszen pontosan azt mutatja meg benne, hogy ezek az egykoron hatalmas figurák hogyan válnak a történelem és ezzel együtt a feledés áldozataivá. Frank Sheeran alakja pedig vérbeli rezonőrként működik, aki egyszerre krónikásként és „túlélőként” láttatja az eseményeket egy olyan közönség számára, amelynek alighanem semmilyen kapcsolata nincs már a látott történelmi eseményekkel.

Scorsese legújabb történetében az előző maffiafilmjeihez hasonló dramaturgiai vázat láthatunk, ám Az ír esetében szerencsére szó sem lehet önismétlésről. Sheeran és családja története nemcsak a kívülállók számára egzotikusnak mondható szervezett bűnbandák belső világát mutatja meg, hanem azokat az erodáló folyamatokat is, amelyek általában kimaradnak ezekből a történetekből. Habár a film első fele lényegében Sheeran karrierútját mutatja be, az időben felbontott narráció miatt a néző már jó előre ismerheti a következményeket és azokat az eseményeket, amelyek a férfi nem mindennapi életmódjából származnak. Egyszerre láthatjuk a digitálisan megfiatalított, a valódi és a mesterségesen megöregített szereplőket, ahogy igyekeznek tényezők maradni a maffia folyamatosan változó és állandó keménységet, hatékonyságot megkövetelő világában. Habár az új technológia meglepően jól működik, a megfiatalított színészeket látva a filmet mégis végig áthatja egyfajta múlandóság, hiszen hiába fiatalabb például Robert de Niro arca, mozgása, gesztusai jóval fáradtabbak, mint bő húsz évvel ezelőtt. Ám ez nem elvesz az összképből, hanem még jobban kidomborítja a fő témáját, az elmúlást és az eljelentéktelenedést. Erre erősít rá az idős Sheeran narrációja is, amiben helyenként pontatlanul nevez meg szereplőket, ellentmondásba kerül önmagával, és az idősekre jellemző feledékeny töredezettséggel próbálja elmesélni a történetét. Ezek az önreflexív és ironikus mozzanatok domborítják ki még inkább Az ír összegző jellegét, amely lebontja magáról az éppen (főleg) Scorsese által felépített gengszterromantikát. A hasonló témákat boncolgató korábbi filmjeivel ellentétben Az írben nem a klasszikus felemelkedés és az elkerülhetetlen bukás, a gengszteréletmóddal való szakítás történetét láthatjuk. Itt nem buknak el a szereplők, nem kerülnek be a tanúvédelmi programba, nem kerülnek szembe életmódjuk árnyoldalaival, hanem éppen ellenkezőleg, ironikus módon megélik azt a pontot, amikor kénytelenek átadni a helyüket, és egyszerűen kiöregednek, a börtönbe kerülés lehetősége pedig nem sötét fenyegetésként jelenik meg a fejük felett, hanem egyfajta sorsszerű végcéllá válik, ami a történelem törvényszerűségeként jelenik meg számukra. A Hoffa-gyilkosság pedig, ami a történet alapvázát adja, velük együtt válik az évtizedek alatt jelentéktelenné, egy letűnt korszak és társadalmi rendszer tipikus, ám mára már irreleváns fejezetévé. Frank Sheeran pedig tragikus hőssé vált, hiszen családja elidegenedése mellett kénytelen végignézni ezt a folyamatot, nem olyan szerencsés, mint társai, akik halálának időpontját és körülményeit a film minden esetben feliratok formájában jó előre bemutatja. Utóbbi fogás egyrészt a történet valódiságát hivatott jelezni, másrészt pedig megelőlegezi az események kimenetelét, elvéve a nézőtől a meglepődés lehetőségét, a figurák sorsát pedig determinálja.

Ám Az ír nem bánik megfelelően a játékidővel. Tudni lehet, hogy Scorsese mennyit küzdött a stúdiókkal a film megvalósítása érdekében, ám a legnagyobb amerikai filmgyártók túl kockázatosnak találták a projektet, ezért a rendező végül a Netflixnél kötött ki, a streaming szolgáltató pedig szinte végtelen büdzsét és szabadságot adott a legendás direktornak. Ez a döntés azonban végül visszaütött, ugyanis Az ír helyenként végtelenül lassú tempóban halad előre, amit a jól időzített, de szintén önismétlővé váló humoros epizódok sem képesek megmenteni. Hiába koncentrál a film Jimmy Hoffa és a Bufalino család üzleti érdekekkel, gyilkosságokkal tarkított kapcsolatára, a mű katartikus momentumát, a Hoffa elleni összeesküvést a túlnyújtott történetmesélés szinte súlytalanná teszi. A film így olyanná válik, mint elbeszélője: egy idős úr benyomását kelti, aki habár legendás történelmi eseményeknek lehetett szemtanúja, elbeszélése darabos, rosszul fókuszált, és sokszor megterhelő végighallgatni a sok üresjárat és önismétlés miatt. Felfoghatnánk ezt is egyfajta önironikus, „önazonos” fogásnak, ám ez esetben a végeredmény inkább keserű szájízt hagy a nézőben, ugyanis a történetnek rengeteg olyan eleme van, amelyeket minden gond nélkül kivághattak volna, így az összkép feszesebbé, koncentráltabbá és hatásosabbá vált volna.

Ennek ellenére azonban Az ír mégis kiemelkedik Scorsese életművéből: érzékenyen és eddig sosem látott módon nyúl hozzá a témához, és az üresjáratokat leszámítva végig érdekfeszítően és mindenekfelett teljesen önreflexív módon képes integrálni a bőven fénykorukon túllévő állandó színészeit a történetbe. Robert de Niro, Joe Pesci és Al Pacino jutalomjátéka pedig még az unalmasabb momentumokért is kárpótolja a nézőket, a film alaptémájához ráadásul hiánytalanul illeszkedik személyes karrierjük. Az ír búcsúfilm a zsánertől, az idősödő alkotók végső főhajtása egy olyan szubkultúra előtt, amely minden romantikussága ellenére mégiscsak a halálról és a szenvedésről szól. Frank Sheeran utolsó jelentében pedig minden benne van, amiről ez az önmagát felfaló, töltényhüvelyekkel teleszórt és agyvelővel telefröcskölt világ szól. Scorsese utoljára erről is fellibbentette a függönyt, az öltönyök jelmezvilágán túl pedig felsejlenek a májfoltos, remegő kezek és a töredezett, feledékeny szavak. Ez is része ennek a világnak, és mostantól mi is látjuk.

2019-11-27 17:00:00