Kamillaillat

Mucha Dorka
Cimkék: mucha dorka

Remeg az alsó ajka. Keveredik a pacsuli, szantálfa meg a többi ismeretlen illat a kamillás habfürdővel. Mucha Dorka írása.

– Uram, van Önnél kés vagy egyéb szúró-, vágófegyver? – végigtapogatták, hatalmas tenyerek puffantak a bőrdzsekijén és a nadrágszárán.

A forgóvillán túl három biztonsági őr állított meg, tőlem nem is kérdeztek semmit, szó nélkül mutattam meg a táskámat. Cigi és rúzs, ezek is csak megszokásból. Vigyorgok, mint egy szerencsétlen, megigazítom a testszínű ruhám. Soha többé nem fogom felvenni. Alacsony a plafon. Ahogy az őrök átengednek, az egyik nekem jön. Direkt vagy sem, iszonyú kellemetlen az egész, meztelennek érzem magam. Érzem, ahogy vörösödik a fejem, elkezdek számolni. Huszonkettőnél már bent vagyunk, de egyre aggasztóbb a helyzet. Alig vannak lányok, érződik a frusztráltság szaga. Bálint eltűnik. Egyedül toporgok. Nagy levegő, huszonhárom, kicsit megáll minden.

– Na, itt a vodkaszóda! – karol át hátulról és nyomja a kezembe a nedves műanyag poharat. Huszonhat, huszonhét. Ha már a kezemben van, meg kell inni.

Bálint folytatja a szövegelést a csoporttársairól. Melyik kivel kavar, az előző buliban ki hányt, ki ébredt fel nála. Iszonyatosan sokat tud beszélni. A vodkaszóda előtt söröztünk. Annyit pofázott az alsó- és felsőerjesztésű sörökről, meg a hidegkomlózásról, hogy alig vettem észre, hogy berúgtam. Úgy volt, hogy csak egy sörre találkozunk, aztán hirtelen felindulásból egy órával később hazakísért, hogy cipőt váltsak, mert indultunk táncolni. És az összes ergya hely közül a kolijának az alagsorába sikerült hoznia.

Még próbál valamit magyarázni, de csak nevetek. Nem hallom, mit mond. Lassan araszolunk beljebb a tánctérre, ahogy gyűlnek körülöttünk az emberek, közelebb kerülünk egymáshoz. Már csak az én kezemben van pohár, és már nem vagyok annyira ideges, mint az elején, de mégis úgy szorítom a poharat, mintha ahhoz imádkoznék. Megfogja a derekam, én meg harapdálom a zöld szívószálat, számolok tovább.

Harmincháromnál mintha megcsókolná a nyakam, de nem, harmincötnél elhúzza a fejét. Negyvenkettőnél rájövök, hogy szavak nélkül, de mégis megbeszéltük ezt. Még a kocsmában a sörözésnél, amikor összeért a térdünk, de csak nevettünk. És otthon, amikor még ittunk egy felest, és viccesen mondta, hogy vadító ez a ruha, én meg akkor is csak nevettem, mert úgy beszél, mint egy latinlover. És most negyvenháromnál a vállára teszem a karom, megfogom a nyakát, beletúrok a hajába. Nem fog történni semmi. Az egész olyan hétköznapi, hogy haza is mehetnék. Eszembe jut Amarilla, aki ilyenkor mindig jól rácuppan az áldozatára, és azt méricskéli, hogy mikor áll fel a farka.

– Gyere, menjünk fel. Le akarok kapkodni kettőt – mondja, akármire is céloz, nem értem.

Kézenfogva megyünk ki. Hátulra, a parkolónál, egy fa tövében kisebb társaság. Odalépünk hozzájuk. Két szemüveges srác, tweed zakóban, olyan igazi rendes gyerekeknek tűnnek. Fűszag van, én meg kicsit megint úgy érzem, hogy kevés ruha van rajtam.

– Na? Kérsz? – mondja az egyik köszönés nélkül. Göndör szőke haja van, olyan, mint egy elcseszett, felnőtt puttó.

– Szia, bemutatkozom, ha már itt együtt vicceskedünk – csapok mellé egy erőltetett vigyort is, hadd érezze kínosan magát, ha már ekkora seggfej. Ahogy nyújtom neki a kezem, kiveszem a kezéből a cigit. Meglepődök magamon, hogy hirtelen honnan jött ez a magabiztosság.

Beleszívok kétszer, de annyira kell köhögnöm, hogy kábé meghalok. Eközben a srác letérdel, és kezet csókol. – Mindjárt más – szalad ki a számon, mire mind elkezdünk röhögni. Amikor bevallom nekik, hogy még soha sem szívtam, huncutul összenéznek.  – Azért attól még hülye nem vagyok – mondom, de lehet, hogy ezt már csak magamban. Amúgy tényleg jó gyerekek ezek, nem fognak megerőszakolni egy fa tövében. Bár nyilván a legtöbb lány pont ugyanezt gondolja, mielőtt megerőszakolják egy fa tövében. Kevés rajtam a ruha, és közben elkezd beütni a cigi. Ugyan beszélnek hozzám, de inkább ezen az erőszak témán agyalok tovább, aztán arra jutok, hogy inkább leszarom. Vagy legalábbis szeretném leszarni. Bálint betépve kevesebbet beszél, vagy csak a másik kettő miatt tűnik úgy. Cserébe viszont irritálóan vihog. Az egyetemi ismerőseikről beszélnek, leginkább félinformációkat félig ismeretlenekről. Ez a téma már az elején sem izgatott.

Visszamegyünk táncolni. Egybefolyik minden. Ártatlan kis tapi Bálinttal, a két másik srác pedig egymással van elfoglalva. Bálint rákérdez, hogy mit szólok hozzá, de nem tudom eldönteni, hogy a fiúkra gondol-e vagy ránk. Igazából egyik téma sem mozgat meg különösebben. Újrakezdem a számolást, most lassabban megy.

Négy és öt között bejelentem, hogy hazamegyek. Egyedül, ne kísérjen el. Már a Lehel téren vagyok, amikor hétnél járok, nem tudom, hogyan jutottam oda. Szabálytalanul vágok át a téren, de csak akkor veszem észre, amikor megállok a túloldalon és visszanézek. Tizenegynél pedig már negyed három van az órán a konyhában, és én egy kád forró vízben ülök kezemben a telefonommal. Azt hiszem, józanul.

 

A számot lementettem a vizsga után, de azóta sem mertem felhívni. Nem tudom, hogy mit kellene mondanom. Általában hosszasan nézem a számokat, összeadom őket, néha szorozgatom, osztom, ami éppen eszembe jut. Pár napja kívülről tudom. Álmodni szoktam vele. Mármint a számokkal, a telefonszámmal, nem a tanárommal. Most az egész folyamat lassabban megy. Félek meg gyáva is vagyok, de lassabban vagyok gyáva, mint amennyire kíváncsi, úgyhogy olyan az egész, mintha nem is én nyomnám meg azt a zöld gombot.

Egyet csöng, és elkezd verni a szívem, ahogy még soha. Eszembe jut a csaj a gimiből, a fölöttem lévő évfolyamról, aki befetizett és szívrohamot kapott a fürdőkádban. Tudom, hogy a fű nem olyan durva, de akkor is. Kettőt csöng. Nem akarok egy fürdőkádban meghalni. Megfogadom, hogy soha sem használok metamfetamint. Vagy ha mégis, nem ülök be egy kád forró vízbe, mint most. Hármat csöng. Aztakurva, aztakurva, vedd már fel. Minek nekem metamfetamin, amikor éppen fűszagú a hajam is. Négyet csöng és teljes a pánik, inkább kinyomom. Hangosan veszem a levegőt, a vízben ülve érzem, hogy leizzadtam, mint amikor esőben fut az ember. Minek hívom fel, mit mondanék neki. Ha még hívnám, most csöngene ötödször. Kicsit olyan, mintha élnék, lüktet minden.

 

Amíg a telefonom lemerül, egy másik fürdőszobában egy nő lép ki a fürdőkádból. Gyógynövény, talán kamillaillat. A harmadik kerületben egy hatalmas, aranykeretes tükörben nézegeti magát. A tanárom felesége. A tanáromnak van felesége. Mögötte giccses, oroszlánlábas kád morog, ahogy a vizet nyeli el a lefolyó. Lassan fésüli ki a haját, aztán csak meredten nézi magát. Évek óta ugyanígy néz ki, még mindig jó nő, bárki örülhetne. Egykedvűen tapogatja magát. Elidőzik egy anyajegynél, aztán végül is úgy érzi, mekkora idióta, biztosan nincs semmi, gondolom én, legalábbis, biztos nem sejt semmit. Felöltözik, erőlködik, hogy ne gondoljon semmire. Amikor előveszi a hajszárítót, észreveszi, hogy a férje új parfümöt vett saját magának. Ő vett neki egyszer, de nem használja, még háromnegyedig van. Csak azokat az aeroszolos szarokat fújja magára, ha igazán őszinte akar lenni, nem olyan igényes férfi. Parfüm biztos nem kell neki. Az meg végképp elképzelhetetlen, hogy bemenjen egy boltba, és válasszon magának.

Belefúj egyet a levegőbe, fintorog. Nem számolja a másodperceket, de sokáig áll a tükör előtt, nézi azt a vizes hajú, ideges nőt a férfi parfümmel a kezében. Remeg az alsó ajka. Keveredik a pacsuli, szantálfa meg a többi ismeretlen illat a kamillás habfürdővel.

Mezítláb járkál a házban, a nedves lábnyomai mutatják a megtett utat a parkettán. Az előszobában egy kabát zsebében rezeg egy telefon, de azt hiszi, rosszul hallja és oda se megy megnézni. Amíg a gyerek alszik, ledől egy kicsit a kanapéra. Talán elalszik. Vagy nem. Ki tudja, mit csinál egy boldogtalan nő hajnali háromkor.

2017-09-30 14:00:00