Ének az esőben

Ágoston Zoltán
Cimkék: ágoston zoltán

Óvatosan kicsiket lépett a szemerkélő esővel nem törődve, csak a belső hangokra figyelt. – Ágoston Zoltán tárcája.

Ágoston Zoltán írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

„Isten így akarta” – fakadt dalra egy ember mellettem, ahogy kiléptem az étterem ajtaján. Ernyőt nem hoztam magammal, és esik. Ezt ki a fene akarta? Hátsó profilból, skurcból pillantottam meg az arc elé türemkedő formátlan, mesebelien borvirágos orrot, és az átszellemültségtől félig lehunyt szemet. „Isten úgy akarta” – folytatódott a dal, ha jól értettem a lassan távolodó halk énekét. Óvatosan kicsiket lépett a szemerkélő esővel nem törődve, csak a belső hangokra figyelt. A muzsikára, ami ott bent fájdalmas hegedűszóval zengett. A fontolva haladást megakasztva egy pillanatra megállt, finoman megingott egy tócsa közepén. Lassítottam én is várakozón. Még majd hanyatt vágódik itt nekem, és úgy kell összekanalazni. Csak pislákolt bennem a humanitás érzése, s ez működésbe hozta a bűntudatot. Ő közben előrenyújtott karjait tengelyesen forgatva adott nyomatékot a hamu alatt izzó szenvedélynek, ahogy azt falusi lakodalomban a magyar férfiak teszik. Illetve annyiban mégsem szabályosan úgy, hogy a kezek csak a has magasságáig emelkedtek, nem tovább. Amit lehet, hogy az elnyűtt izmok és ízületek sem tettek volna lehetővé, de az a barnás színű kabát biztosan nem, ami a nyolcvanas évekből nehezedett a testre. A Kádár-kor kabátja súlyosodott rá, semmi kétség. Színét, melyet időközben elvesztett, nem a dohány vagy a méz költői metaforáinál kereste a szemlélő, hanem inkább a hasmenés látványában. Közben a nóta harmadik sora is elhangzott, de azt már egyáltalán nem értettem, csak a szordínós, kulturált tremolót lehetett hallani. Fejfedő is volt az emberen, a kabáthoz ízléssel választott, ugyancsak fosszínű. A kalaptól távol állt, a sapkaság egyes kritériumait azonban kielégítette, bár hagyott bőven kívánnivalót is a teljesség felől nézve. Elöl némi sild vagy felhajtott perem volt sejthető, a fület külön anyagkaréj takarta, ami a tarkóra is ráborult, sőt a nyakra, karakteresen idiotisztikus alakot formálva a fejből. Alóla lógott ki az őszes haj. De nem kukázó volt ő, nem hajléktalan, mert kezét szatyrok súlya nem terhelte, és öltözéke mértékletesen bár, de tisztának mutatkozott. Tisztes szegénységben kezdte, és nem izgágáskodott. Egy volt a sok közül, aki végigdolgozta az életét, és nem jutott vele semmire.

Egyébként csak nagyon kis amplitúdóval ingott, szó sem lehetett részeg dülöngélésről. Tartásnak is nevezhető, ahogy takarékos mozgással énekelve araszolt előre, jól ismerve állapotának lehetőségeit és korlátait. Hirtelen erős kíváncsiság fogott el megtudni, hogyan folytatódik a nóta, mert soha sem hallottam még ezeket a sorokat. Hogy mi az, amit így akart az Isten. Ezt az életet, ami látszott? Nem tudtam eldönteni, miről szólhat: a szerelemről, a halálról, a korhelykedésről, csak úgy a bánatról vagy miről. Hogy nem tudtam meg semmi közelebbit – bár magyar nótában gyenge vagyok, mondhatnám: „asztalnál meghalnék” –, még az is átvillant az agyamon, hogy improvizál. Hogy in statu nascendi vagyok tanúja az éneknek az esőben. De nem mehettem utána kérdezősködni, mert – akár az alvajáró – a külvilágot semmibe vette, és én nem akartam, hogy látomásából ebbe a kietlen valóságba zuhanjon. Az udvarban egy működésképtelen díszkút mellett fiatalok cigiztek, nem adták jelét, hogy észrevették volna. Csak egy öreg arc volt lepattant cuccokban, akiből annyi van, mint a szemét. Az egyik ott parkoló autótól több méterre elővigyázatosan megállt, nem tudván, milyen irányban kerüljék el egymást. Ekkor hagytam magára. Nem nézhettem a végtelenségig, nem akartam rá felhívni a figyelmet a bámészkodással.

Nem tudom miért, hogyan, de mintha valami finomság lappangott volna ebben a rosszul öltözött, éneklő férfiban. Ahogy a rettenetes dalt érzéssel adta elő, az erős ittasság ellenére mozgását kordában tartotta? Vagy talán csak azt érzékeltem, hogy a körülmények – ország?, egészség?, feleség?, nyugdíj? – ellenére sem adta meg magát? Ahogy rezegtette édes-búsan a hangját, tekergette a karját, és haladt ismeretlen célja felé tyúklépésben rendületlenül?

2013-07-10 08:00:00

PROGRAMOK

  • Beszélgetés Terézia Morával
    2019. május 28., 18 óra
    Pécs, Művészetek és Irodalom Háza
    Beszélgetőtárs: Nádori  Lídia

  • Beszélgetés Kukorelly Endrével
    2019. június 5., 19 óra
    Trafik Étterem, Perczel Miklós utca 24.
    Beszélgetőtársak: Ágoston Zoltán, Kiss Tibor Noé

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)