Sz. mint „szabad művészet”

Ágoston Zoltán
Cimkék: ágoston zoltán

„Ez az egyetlen képzőművészeti folyóirat. Ha esetleg a kedves olvasó nem vette volna észre, a többiek valahogy eltűntek..." – Ágoston Zoltán tárcája.

Ágoston Zoltán írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

Nem tudom már, hogy került hozzám, de évek óta a könyvespolcomon áll a SZABAD MŰVÉSZET. Pontosabban a folyóirat egy számának borítója az, ami a szabad művészetet hirdeti a címével. Ám igen sajátos módon. Ezt a lapszámot ugyanis 1949. november – decemberiként jegyzik. Akár egy ókori edény töredéke vagy egy dinoszaurusz csigolyája: a lelet nem több, mint a külső borító a lapszám belívei nélkül. Nem megyek könyvtárba, nem folytatok sajtótörténeti kutatást, nem rendelem meg az archív példányt az interneten. A meglévő tényre támaszkodom, az is épp elég. Elmélyülten tanulmányozom a borítót – mint egy paleontológus, az eltűnt dinó nyomában.

Az első belső borítón szolgálati közlemény olvasható: „Előfizetőinknek, olvasóinknak, a képzőművészet barátainak ezúttal elkésve nyújtjuk át a SZABAD MŰVÉSZET legújabb számát. Az elmúlt hónapok munkájának nagyrészét (sic) a szerkesztőség újjászervezésével járó tennivalók foglalták el, ez az oka a lap késedelmes megjelenésének. A lap alapító főszerkesztője, Bortnyik Sándor festőművész, a Képzőművészeti Főiskola főigazgatója másirányú (sic) elfoglaltsága miatt nem tudta tovább vállalni a SZABAD MŰVÉSZET szerkesztésének munkáját, ezért vált szükségessé új szerkesztőség megszervezése.” (Gyanús magyarázat, ha ezt a mondatot Moszkvában közlik, az illető olyankor már halott vagy eltűnt.) E számot tehát már nem a Kassák-kört és a Bauhaust megjárt Bortnyik szerkesztette, ám hogy ki, az rejtély. Nyilván a dolgozó nép okos gyülekezete. És mivel ugyanitt azt is olvassuk, hogy az 1950-es évfolyamot már az Állami Lapkiadó Nemzeti Vállalat adja majd ki, ennek mégis utánanézünk, és megtudjuk, hogy addig a Magyar Képzőművészek Szabadszervezete volt a kiadó. Megígérik, hogy az új évfolyamban – új világban – már 48 oldalas lesz a lap számonként, majd néhány sorral lejjebb mégis engednek a 48-ból, amikor a következő két duplaszámot 80-80 oldalasnak harangozzák be. (Nem matematikai értesítő ez, itt nem számolni kell tudni.) Érdekes még, hogy a szerkesztőségi közlemény végül azzal reklámozza a lapot, hogy ez az egyetlen képzőművészeti folyóirat. Ha esetleg a kedves olvasó nem vette volna észre, a többiek valahogy eltűntek...

A hátsó borítón az áll, hogy „a Művészeti Alkotások N. V. művészi anyagokat (képeket, szobrokat, dekorációs anyagokat, stb,) hoz forgalomba”. A vállalat nyolc fióküzletet tartott fönn, amelyeknek kínálata mutat ugyan némi átfedést, de azért az önálló profilírozás hagyománya sem múlt még el nyomtalanul. Az 1. számú fiókban, az Izabella utcában minden meglepetés nélkül „művészeti anyagok, képzőművészeti cikkek, irodai cikkek, művészeti szerszámok” voltak kaphatók. A Somogyi Béla utca 28-as számban található 2. fiókban „festmények, szobrok, képkeretek”, a 26-os szám alatt álló 3-as fiókban, mely tehát közvetlenül a szomszédban állt, a festmények és szobrok mellett mozgalmi anyagokhoz juthatott a lelkes vásárló. A Magyar utcában is két épületben sikerült lábat vetni, ahol mindkettőben „dekorációs anyagok, betűk, címerek, dekorációs lécek, stb.” várták az izgatott kuncsaftokat (rejtély, a lécek miért lógnak ki az anyagok kategóriájából). Jellemzőnek találhatjuk, hogy épp az akkoriban rosszul csengő Prohászka Ottokár utcában (nemhogy hiba, de súlyos mulasztás, elvtársak!) zászlók kaphatók: „nemzeti, vörös, fekete, párt és katonai”.

Az éves tartalomjegyzékben olyan tételeket találunk, mint Oljenyin Szovjet repülő című alkotása vagy O. M. Zardarjan A földalatti vízműerőtelep győztesei, bármit jelentsen is ez. Ha ennek képpé alakításához fantáziánk szegényesnek bizonyul, lépjünk tovább Szurikovhoz, vele könnyebb dolgunk lesz. Az 1916-ban elhunyt kozák festő kapta a hiányos tartalomjegyzékben a legnagyobb teret, jórészt az orosz történelemből vett témáival (Szibéria meghódítása, Önarckép fiatal korából, a Morozova bojárnő című festmény részlete, Mensikov feje, Mensikov a száműzetésben, Vázlat, Sztyepán Rázin, Fiatal leány, Önarckép). Előremutató jel, és talán magyarázhatja Menysikov herceg és hadvezér hangsúlyos szerepeltetését, hogy már ő is viselte a generalisszimusz címet.

Aztán itt van Toroczkai Oszvald „Megvédjük a békét” című képe. Akkoriban ugyanis azzal a sunyi fogással próbálkozott a propaganda, hogy a pacifizmus ezüstpapírjába csomagolta militáns ideológiáját. Állandóan meg akarták védeni a magyar dolgozókat valamitől. De vajon mit ábrázolhatott? És megvan-e még? Őrzi-e valaki Székely Bertalan és Hollósy Simon tanítványának e munkáját, mint szerencsésebb pillanatban festett képeit, amelyeken egyszerűen tájak, emberek láthatók?

Ma már jórészt ismeretlen alkotók művei sorakoznak a csupán O-tól Z-ig rendelkezésemre álló évfolyammutatóban, ám a címek beszédesebbek: Szovjet katona, Munkások a könyvtárban, Francia bányász-sztrájk, Emlékezés a berlini 1929-es barrikádharcokra, BSZKRT-kocsik építése a Ganz-vagongyárban. Néhány Lenin-ábrázolás, egy Mao-Ce-Tung (akkor még nem tudták, hogy később békaemberekkel fognak találkozni) és egy nem épp ismeretlen szerző, Pátzay Pál Sztálinja. Van Gogh Napraforgókja is idekeveredett valahogy, de a névmutatóban rögtön mellette Vang-Csi és Vang-Jeng-Feng jogosan kapnak nagyobb hangsúlyt, ha egyszer nem retrográd növényeket, hanem menekülteket, a háború áldozatait vagy az imperialisták gyerekekkel folytatott rabszolga-kereskedelmét ábrázolják a képeiken. Nyilván elrettentésül, az úri huncutság leleplezése jegyében szerepelt az évfolyamban Verbőczy tripartituma vagy Watteau Az igazi vigasság című munkája.

És végül eljutok oda, amit a borító nézője első pillantásra észlel.


A SZABAD MŰVÉSZET címlapjáról Sztálin generalisszimusz ragyog le ránk Borsos Miklós bronzplakettjéről, a vérvörös színű borító közepéről. Úgy tűnik, Borsos 1948-ban – amikor Sztálin a kerek 70. évfordulójához érkezett – még nem érezte szükségét annak, hogy plakettbe öntse a nagy embert. Nem értette az idők szavát. De ahogy gőzerővel haladt előre a kommunista hatalomátvétel, egyszer csak kedve szottyant ehhez a dologhoz. Üsse kő, hogy a hetvenegyedikre, de '49 decemberére – a pontos napja bizonytalan, az ünnepelt a konspirációban úgy hozzászokott a hazudozáshoz, hogy később tán maga sem tudta, hogy 18. vagy 21. – meglett a munka.

De nem az egyébként kiváló Borsos elmarasztalása foglalkoztat. Hanem ez a lenyűgöző contradictio in adiecto: a sok millió ember haláláért és százmilliók rabságban tartásáért felelős despota az újság címét formázó betűkkel egy címlapon. És mivel a józan ész ilyen, a betűk által jelölt értelmet is minduntalan hozzá akarná rendelni. Hogy tehát szabad művészet Sztálinnal egy lapon. És akkor a józan ész saját farkába harap, és ez fáj neki.

Nincs más tanulságom, visszatértem a lelet elemi észleléséhez, amely szüntelen csodálkozást vált ki belőlem. Gondoltam már, hogy talán jobb lenne betenni Sztálin fejét egy dossziéba, archiválni, mint egy lepréselt mérges növényt az iskolai gyűjteményben. Aztán mégis mindig ottmarad mementóként. Ha a huzat leviszi, akkurátusan újra elhelyezem. Csak nehogy ez a dinó generális lemásszon egyszer a polcomról, én meg a Jurassic Parkban találjam magam a szobámba lépve.

2014-01-18 10:00:00
http://www.szinhaz.net

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs