Kilenc feles

Nagy Gerzson

"Józsi, a délutános pincér a székre támaszkodva figyelte az ismétlést, kapushiba, mondta fölényesen." Nagy Gerzson tárcája.


Fél hatkor ébredt, vörösen tűzött be a nap. Apu az ágya szélén ült, pizsamában, a zokniját húzta, anyu szendvicset csomagolt. Délután fél négykor lesz az EB-döntő, Hollandia–Szovjetunió. Az udvarra ment, az üres kutyaház felé nézett. Németjuhász kutyájukat tavasszal megmérgezték, hiányzott az ugatása. Fázósan didergett a nagykapunál, amíg apu kitolatott a garázsból és az utcára fordult. Beszállt a vajszínű Daciába, apu a gázra lépett, kigyorsított az enyhe emelkedőn. Most kéne megkérdezni, gondolta, együtt nézik-e a meccset, de apu az utat bámulta, dühösen lökdöste a gömbfejű sebességváltót, csendben maradt inkább.

Az erőmű-lakótelep egyetlen utca, kétoldalán sablon ikerházakkal. Az utca végén körforgalom, ahol megáll a vonat. Nagynénje az utolsó előtti házban lakott. Gyakran játszott itt, az elvadult kertben, a sínek mentén az unokatestvéreivel. Ha beérett a cseresznye, összegyűlt a család. A főút túlsó oldalán, az ártéri erdő megritkított fái alatt nyaralóházak sorakoztak. Legtöbbje fából, az újabbak téglából, terméskőből építve. A telep bejáratánál lévő étterem májustól augusztus végéig üzemel, apunak sok év próbálkozás után sikerült végre kibérelnie. Az iskolai szünet első három hetében besegít neki, reggel hattól délig, a vasárnapokat kivéve. Ötezer forint a fizetés, plusz a borravaló.

A hátsó udvaron, bokáig érő fűben parkoltak le. A szakácsnő az ajtó előtt várt. Apu kiszállt, magas ívben dobta az étterem kulcsait. Le kéne kaszáltatni a füvet, kiáltotta. Délelőtt csak hárman voltak. Vizes ronggyal áttörölte a söntéspultot, a fény visszaverődött a piszkosfehér falról. Az étteremnek ez a leválasztható része télen is nyitva tart. Hatkor nyitották a kasszát, bekötötték a sörcsapot. Apu kötényt vett könyékig feltűrt, kigombolt inge fölé. Máris izzadt a homloka. Hirtelen megtorpant, csípőre tette a kezét. A felesek, kérdezte csodálkozva. Az üres pultra mutatott.

Milyen felesek, válaszolta halkan. Amiket ilyenkor elő szoktál készíteni, mondta apu. Hétköznap, akik a telepről a félhetes vonathoz indulnak, beugranak egy felesre. De aznap szombat volt, senki nem indult a félhetes vonathoz. Szombat van, apu, mondta. Azért csak készítsd ki őket. Száz forintba fogadok, hogy itt lesznek. Mindenki. Belecsapott a kinyújtott kezébe.

A kilenc vastag falú poharat sorba rendezte az asztalon. Kevertet töltött az első kettőbe, a harmadikba vilmoskörtét, majd szilvát, barackot, két cseresznyét, két unikumot. Az órájára nézett, fél hét, indul a vonat, hallatszott a távoli sípolás az állomás felől, összedörzsölte a tenyerét.

Hét előtt néhány perccel svájcisapkás, alacsony férfi lépett be az ajtón, szó nélkül lehajtotta a vilmost. Egy Symphoniát adjál még, öcsi, morogta. Levette a polcról, odanyújtotta. A férfi gyűrögette a csomagot, mint aki nem tudja, mit kezdjen vele, feltépte végül, kiment. Hatvanas, kertésznadrágos nő jött, két kevert, gondolta. A nő a pultra könyökölve, lassan, nyalogatva ivott. A helyiség pillanatok alatt megtelt, de nyolcra újra kiürült. Egyetlen unikumos pohár maradt az asztalon, apu csóválta a fejét, írd fel a százast, mondta. Már négyszázzal tartozott. Félretolta, újságpapírral letakarta a poharat, hogy ne repüljenek bele a legyek. A szendvicset kicsomagolta, beleharapott.

Hozta a postás a friss lapokat, a Népsportot kettéválasztották, fellapozta az EB-döntőről szóló részeket. A csapatok a csoportkörben is találkoztak, akkor a szovjetek győztek, Rácz László góljával, olvasta. A hollandok első nemzetközi sikerükre készülnek. Mindketten a hollandoknak szurkoltak, ebben megegyeztek, bár neki az olaszok a valódi kedvencei, a Mancini–Vialli csatársor. A szovjetek kiverték őket az elődöntőben.

Néhányan kávéra vagy cigarettáért ugrottak be, de ahogy emelkedett a hőség, jöttek a sörösök és fröccsivók, a horgászó városiak. Zsolti pontban tizenegykor érkezett, ugyanabban a rojtosra mosott fehér ingben, mint tegnap és tegnapelőtt. Az ajtóból integetett, hogy csapolja a málnaszörpöt, ha-ha-habosan szeretem, dadogta. Közel hajolt, tanítsalak németül, Ich liebe dich, ez tudod, mit jelent? Persze, mondta, ugyanazt, mint a já jubjú tibjá, a zsötem vagy az ájlávjú. Te aztán megéred a pénzed, felelte Zsolti, köhögni kezdett, zsebkendőt szorított a szájára. Itt nyaralt tavaly egy endékás csaj, szőke, hatalmas dudákkal, mutatta a méretet, odasúgtam neki, milyen gyönyörű vagy, spacíren frájlájn fikfik.

Apu bedugta fejét az étterem felől, bólintott, hogy nincs vész, Zsolti bolond, de ártalmatlan. Délben, amikor lejárt a műszak, kétszázhatvan forint borravalót vett ki a kasszából. A nagyteremben, a vendégek között ebédelt. Rántott borda volt a menü, rósejbnivel. Besegíthetnél délután, a meccsig, mondta apu. Ötszáz forint extra, tette hozzá, lekezeltek.

Tízpercenként az órájára nézett, hatvan perc és kezdődik a döntő. Alig bírt már állni, kapott negyedóra szünetet. Az étterem mögött, a hátsó kerítések vonalában sűrű bozótos húzódik a vasúti sínekig. Jól ismerte minden zugát. Az árnyékba heveredett le, ahol senki nem láthatta, cigarettát vett elő a zsebéből, rágyújtott.

Az étterem sarkában kistévét állítottak az asztalra, a vendégek odahúzták a széküket. Hunyorogva nézte az apró képernyőt a cigarettafüstön keresztül. Kifutnak a játékosok a müncheni olimpiai stadion zöld gyepére, kiabálta a riporter. Amikor a szovjet himnusz megszólalt, önkéntelenül dúdolni kezdte a dallamot.

A bíró a sípjába fúj, a játékosok óvatosan passzolgatnak, a szovjetek Belanov vezetésével többször veszélyeztetik a holland kaput. Gullit csavart szabadrúgását Daszajev kiüti a léc alól. A harminckettedik percben, váratlanul jön a gól, Gullit befejeli a kapus felett. Apu berohant, rángatta a karját, gól, gól, vezetünk. Józsi, a délutános pincér a székre támaszkodva figyelte az ismétlést, kapushiba, mondta fölényesen. Hogy lenne kapushiba, vitatkozott egy szemüveges férfi. A szeme közé fejelte, védhetetlen. Józsi a vendéglátós válogatottban véd, ő nyilván kikapta volna, gondolta, bár tavaly nyáron két gólt is rúgott neki a szövetkezeti focikupán.

A második félidőben kiegyenlített a játék, mindkét csapat előtt adódnak lehetőségek. Van Basten az ötös magasságából, éles szögből, kapásból lőtte a másodikat. Felugrott, sose látott még ekkora gólt. Ez is a kapusé volt, legyintett Józsi, de senki nem törődött vele. A szovjetek kapufát lőnek, tizenegyest hagynak ki, a hollandok gyors ellentámadásokkal operálnak, a kommentátor így mondta, de az eredmény már nem változott. Apu csak a meccs végére került elő, megsimogatta a fejét.

Hangosan vitáztak, megérdemelte-e a győzelmet Hollandia, jogos volt-e a tizenegyes, kit kellett volna becserélni. Nem volt kedve közbeszólni, lehurrognának, gondolta. A söntésbe vonult vissza, a pultot törölgette, figyelte, ahogy ezüstösen csillog a késő délutáni fényben. Fáradtnak érezte magát. Az unikumos pohár érintetlenül állt az asztal szélén. Beleszagolt, összerázkódott, kiöntötte a csapnál. Apu egy ősz hajú férfival beszélgetett az utcán. Papírdobozt emeltek ki a férfi kocsijából, kezet ráztak, apu eltűnt a dobozzal az épület mögött.

Ha itt lett volna a biciklije, hazateker a töltésen. Most már meg kellett várnia a zárást. Az osztálytársaival másnap délelőtt újrajátsszák a döntőt a stadion füves pályáján.

Majdnem aludt, amikor apu benézett. Intett, hogy menjen vele. Leejtette a törlőrongyot, követte az éttermen át az udvarra. Apu a fűben guggolt, göndör szőrű kiskutya mocorgott az ölében. Ahogy elengedte, a kutya odafutott hozzá, a lábára ugrott, nyalogatta, harapdálta az ujjait. Milyen nevet adsz neki, kérdezte apu. Bundás, felelte azonnal. A németjuhászt is Bundásnak hívták, apu elmosolyodott végre, kivillant az ezüstfoga.

(Fotó: Ladjánszki Máté)

2020-09-04 16:35:00