Jó, akkor itt fogunk focizni

Kiss Tibor Noé

Villanások az I. Futball-EP kapcsán. Kiss Tibor Noé írása.

Kiss Tibor Noé írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

 

 

 

 

„Úgy kell rúgni, művészkém”

(PF – EP)

 

Ülök a kocsiban, vezetek, mint a gép. A testem recseg-ropog, a fejem elnehezül, kába vagyok. Korán kellett kelnem, hogy felérjek a focira. Szombati koránkelés, mint a serdülőben. Ugyanaz a villamos fut a síneken, ugyanazok a bódék a téren, ugyanaz a metróállomás, csak éppen minden üres. Az emberek ilyenkor még alszanak vagy kint vannak a piacon. Cipelem a hátizsákomat, futballcipő, futballmez, sportszár, törülköző. Akkoriban még csak lezuhanyoztunk, tusfürdő nem volt, legfeljebb valami kiszáradt szappan. Nyolcvanas évek. Gondolatban most is a focikupára készülök. Felállunk a középkezdéshez, körbepasszoljuk a labdát, egy testcsel, háromszögelés, és már a kapu előtt is vagyunk, gól. Ilyen egyszerű dolog a foci. Kicsit gyorsítok, és megelőzök egy kopott Volkswagent. Öt férfi ül benne, egy komplett lakásfelújító brigád, Rácalmásnál kanyarodtak elém. Megint arra gondolok, hogy milyen csodálatos az életem, focizni megyek.

Az öltözőben csípős sportkrémszag terjed. Az lesz a vég kezdete, amikor én is ezzel kenegetem magamat. Egyelőre csak értetlenkedem, minek az a sípcsontvédő, Pityu? Ő meg csak mosolyog, mint aki tud valamit. Nézem a többieket, a csapattársaimat és az ellenfeleket, hasonlítunk egymásra: csupa testi hiba, tökéletlenség, hegek, pocakok, ikszlábak, elcsomagolt szemüvegek.

A Bikás Parkban 2018-at írunk. Ez itt egyszerre a Barátok közt művilága és egy hangulatos nyugati nagyváros, de a kulisszákból látszik, hogy a szocializmustól néhány száz évig még nem szabadulunk. A kukák mellett szemét, a házak színesek és hőszigeteltek, de ettől csak a rezsi csökken, az életkedv nem növekszik. Távol-keleti arcvonású kislány beszélget magyarul a barátnőjével görkorizás közben. Apu a csajokat bámulja, anyu mobilozik, a gyerek meg rúgja magát előre a piros műanyag motorral. Mindenki fagylaltot nyal. Tűz a nap. Mintha egy kínai áruház divatbemutatóján lennénk.

Az első meccs után lejövök a pályáról, és úgy érzem, mintha elpárolgott volna a testemből az összes víz, pedig csak negyedórát játszottunk. A torkom akár a sivatag. A negyedik meccsre már tiszta a képlet: vagy levegőt veszek vagy lépek. A kettő egyszerre nem megy. Néhány évvel ezelőtt készítettem egy riportot Cserdiben. A polgármester elvitt, hogy megmutassa a fóliasátrakat, ahol az asszonyok kötözték a paprikát és a paradicsomot. Két percet bírtam abban a párás pokolban, utána ki kellett mennem a friss levegőre. „Az asszonyok napi nyolc órát dolgoznak itt” – jegyezte meg epésen a polgármester. Ez jutott eszembe, amikor beléptem a futballsátorba. Úgy volt, hogy a focikupára lebontják, de aztán mégsem. Kint 25 fok volt, bent 35. Ebben az évben így még nem sütött a nap, égeti a sátrat, mindjárt kigyullad. Éljen, éljen! – mondták a csapatok és már 2:0. Szóval, hogy ez valami fatális pech, amilyen egyszer van száz évben, balsors, akit régen tép. Hm. EP Irapuatót a Sorssal magyarázta, az újságírók a tésztával, én az oxigénhiánnyal. Jó, akkor itt fogunk focizni.

A gyerekeket nem zavarja a rekordmagas páratartalom. Kergetik egymást, sivalkodnak, összekenik magukat a műanyag-granulátummal, úgy néznek ki, mintha 19. századi szénbányászok lennének Manchesterből. Manchester United U12, lánycsapat. Rita kislánya bálnamintás pólót visel, akárhányszor ránézek a kék bálnákra (igazából cetek azok), rögtön jókedvem támad. Az én pólómon farkas van, Romulus és Remus, meg egy nagy Mazda-felirat. Elég jó a Catania elefántos címere is, a kölnieknél kecske szerepel, a Watfordnál jávorszarvas. Nem tévesztendő össze a rénnel. A cet se hal.

Miről ismerhető fel a futballista? A futballista legtöbbször már a külső jegyeiről vagy akár a szereléséről is felismerhető. Messziről üvölt, ha valakin a Real Madrid-mez csak díszlet, jelmez, ünneplő. Ahogy minden egyenruhát, a futballszerelést is tudni kell hordani. A futballista nem hord klottgatyát sem kinyúlt fehér pólóval. Az ilyen játékos lehet ügyes, gyors, találékony és kemény is, de mindig elérkezik az a pillanat, amikor kiderül róla, például mert elpattan tőle a labda, hogy valójában csak hobbifocista vagy futó. A futballistának van egy testtartása, jellemzi valami öntudatlan természetesség, a futballista otthon van a pályán, ismeri minden négyzetcentiméterét. A futballista úgy lendít lövés előtt s egyáltalán, mindent úgy csinál. A futballista nem hülyéskedik vagy beszélget meccs közben, minden pillanatban a játékra koncentrál. A futballistát arról lehet felismerni, hogy állandóan a labdát és a többi játékos elhelyezkedését figyeli. A futballista még akkor is készenlétben áll, ha a labdát éppen le kell szedni egy fa koronájáról vagy a kapus sérülése miatt áll a játék.

EP valahol mintha azt írta volna, hogy minél idősebb lesz az ember, úgy kezdi megérteni és tisztelni az olasz futballt. Szeretnék erről írni valamit, de sehol sem találom a pontos idézetet. Remélem, lesz valaki az olvasók között, aki tud ebben segíteni, köszönöm.

Ülünk a bárban, kávét iszunk és fröccsöt. Én jegelek. Pityu viccelődik a pultoslányokkal, viszkit is kér a jéghez. A lányok hüllőszerű tekintetéből látszik, hogy ez egy sportközpont, unják már a férfihumort. A lábszáramon óriási duzzanat. Nem színeződik el, csak nő. Csinálunk egy közös szelfit, talán egyszer majd iktatjuk egy spirálfüzetbe. Nézem Pityut meg a sípcsontvédőjét, hümmögünk. A javára írom, hogy nem tesz megjegyzést. Ötezerért tudsz venni bárhol, mondja együttérző tekintettel. Válaszul meghívom egy körre, de kiderül, hogy nincs nálam a pénztárcám, úgyhogy végül ő fizet.

EP óta tudom azt is, hogy a futballhoz kétféleképpen lehet viszonyulni: szurkolóként vagy futballistaként. Azt hiszem, ebből a szempontból én már mindörökké futballista maradok.

Négy meccs, négy győzelem, 14:2-es gólkülönbség, így zártuk a kupát, ehhez nehéz lenne bármit is hozzáfűzni, most kell szerénynek lenni. Az ember ilyenkor csak magában idézgeti fel a legjobb jeleneteket, a gólokat, a gólpasszokat, a kapufákat. (A rohadt életbe, mindig a legszebb gól helyett lesz végül kapufa.) Azért jólesik, hogy neten dicsérnek az egyik gólpasszom miatt. Renátó viccelődik, hogy elhangzott a nézőtéren a „mecseki Pirlo” kifejezés. Nem baj, ha nem igaz, én örülök neki. Amikor gyerekfocista voltam, mindig arról álmodoztam, hogy a Népsportban 9-es osztályzatot kapok, miután a 2002-es vb-negyeddöntőben két gólt rúgok a braziloknak. Van abban valami fájdalmas, hogy mennyi életünk lehetne, de csak ez az egy van, és mindig pont egy másik tűnik komfortosnak.

Amikor nem focizunk, akkor felolvasunk. A felolvasások kint zajlanak a parkban. A felolvasó leül egy betonperemre, majd felolvas. A hallgatóság elterül a füvön, piknikhangulatban. A járókelők megállnak, hallgatják a szövegeket, nem értik, mi történik, de kíváncsiak. Van az egészben valami idillikus, a köztér olyan, mint egy köztér, lehetne ilyen az ország is, amelyben elvagyunk egymás mellett, mindenki teszi a dolgát, kicsit belekukkant a többiek ügyeibe, kérdez, válaszolnak neki, megy tovább. Az jár a fejemben, hogy ez a természetesség biztos tetszene EP-nek. Talán mert valahogy mindig ő maga tűnt a természetességnek, bizonyos értelemben ő a természetesség mértékegysége. Itt sincs semmi felesleges tiszteletkör, semmi fakszni, csak együtt vannak az emberek.

A focipályán, persze, nem az együttlét a fontos, hanem a győzelem. Talán minden résztvevő küzdött azzal az érzéssel, hogy mi a fontosabb az I. Futball-EP-n: a részvétel vagy a győzelem. De hát ez nem lehet kérdés. Ez nem az olimpia, hanem futball. „Aki focizott vagy aki valódi drukker, az tudja, a futball a győzteseké. Idegen a játék szellemétől például azt mondani, hogy inkább játsszunk jól, szépen, és veszítsünk, mint rossz játékkal nyerjünk. Nem. Nyerni kell. És ha nyerünk, azt úgyse lehet mindig rossz játékkal” – olvasom EP-től, és utólag is megnyugtatom magam. Igenis, ezt komolyan kellett venni, az igazi emlékezés ez a komolyan vétel volt.

Lefekvés előtt hanyatt fekve olvasgatok az ágyon. Átsétál rajtam a macska, az utolsó lépésnél beletapos a lábszáramba. Felüvöltök a fájdalomtól, ő rémülten kiszalad az előszobába. Még lüktet a lábam, de tudom, hogy ez a fájdalmas pillanat egyszer az egyik legszebb emlékem lesz.

2018-04-21 11:00:00

PROGRAMOK

  • Beszélgetés Terézia Morával
    2019. május 28., 18 óra
    Pécs, Művészetek és Irodalom Háza
    Beszélgetőtárs: Nádori  Lídia

  • Beszélgetés Kukorelly Endrével
    2019. június 5., 19 óra
    Trafik Étterem, Perczel Miklós utca 24.
    Beszélgetőtársak: Ágoston Zoltán, Kiss Tibor Noé

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)