Holtidény, teltház

30 éve halt meg Kálnoky László

Fehér Renátó

Nem merült alá és nem bekkelt, nem konszolidálódott, nem tudta, nem akarta figyelmen kívül hagyni a jelent és a jelen kádereit, ugyanakkor mégis egész egyszerűen semmibe vette a létezésüket. – Fehér Renátó a 30 éve meghalt Kálnoky Lászlóról.

Kálnoky László írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

 

„Bálnák ki a partra”
(Lovasi András)

 

„magam akkor is vallom, / hogy inkább vagyok az érdektelenségben rejlő szépségnek, / semmint a szép érdektelenségének / szomorú felfedezője” – írja Kálnoky László a Bíbornokok és japánok című versében. Az 1985-ben meghalt Kálnoky időskori pályaszakaszára – melyről mások mellett Radnóti Sándor, Ferencz Győző és Pogrányi Péter írt alapos tanulmányokat – fokozottan jellemző az idézetben is szereplő érdektelenségekhez, a banalitáshoz való vonzódás. Míg az életműben végig jelenlévő betegségköltészet megrázóan emelkedett (elég csak a zseniális Szanatóriumi elégiára gondolni, melyről Tandori írt legalább kötetnyit), a létmegértés problematizálása pedig mélyen (egzisztencialista) filozófiai megalapozottságú, addig az Egy magánzó emlékirataiban, az Egy hiéna utóéletében vagy a Homálynoky Szaniszló nevű alteregó történeteiben nincs mögöttes utalásrendszer, a versolvasás nem degradálódik/dicsőül kódfejtéssé, az allegorizáló olvasási technikák meghiúsulnak. Réz Pál nevezi dicsérően semmi kis történeteknek ezeket, ugyanakkor a „kis” jelző azonnal tiltakozást is ébreszt, egyrészt, mert ezek között ott vannak egy élet nagy és fontos pillanatai (például a szüzesség elvesztése az Egy (vagy két?) letört liliomszálban), másrészt, mert Kálnoky a narratív vers, a verses önéletrajz, a verses regény és a szereplíra mellett, a magyar félhosszú és hosszúvers történetében is figyelmet követel magának. Ugyanezért nem nevezhetők egyszerűen csak egri anzixoknak azok a versek, amelyek a magyar provincializmus kérdését is körüljárva, akár egy-egy emblematikus helyi figura középpontba állításával, vagy városi legendákkal teszik hozzá a maguk mikrohistóriáit az egri krónikához.

A mikrohistóriák a Homálynoky-féle budapesti ostromnaplóban válnak különösen izgalmassá: az 1944 őszéről és az újévről „tudósító” versek egyfelől az oral history, másfelől a történelmi alulnézet (history from below) tárgykörébe is utalhatók. Pontosnak tűnik tehát Kálnoky költői ikercsillagának, Vas Istvánnak a megállapítása a költészetté párolt történelmi anekdotáról, még ha érezhetően más is ez, mint a Petri-féle Rákosi–Szakasits-polaroid, az Egy fényképre, amelyen kezet ráznak, vagy Kemény István Nyakkendő című verse.

Ennek a Homálynoky-szövegcsoportnak a kapcsán használja Radnóti Sándor az alcímnek is beillő „mulatságos hányattatások” kifejezést. És valóban, a kedélyesség, az „ördögködő derű” (Tandori Dezső), a körülményeskedés és ennek szigorú poétikai megvalósulása (a körülményeskedő elbeszélés) fontos tétele a legtöbb Kálnoky-interpretációnak. A figurából áradó szeretetreméltó bumfordiság és esetlenség, illetve az ő kis történeteinek Nagy Történelembe vetettsége teszi Homálynoky Szaniszlót Švejk közeli rokonává. „Nagy idők nagy embereket kívánnak. Vannak szerény, fel nem ismert hősök, akiket nem dicsőít a történelem, mint Napóleont. Jellemrajzuk elhomályosítaná még makedóniai Nagy Sándor dicsőségét is.” – így indul a Švejk, egy derék katona kalandjai a világháborúban.

Homálynoky (második) világháborús tapasztalatai azonban csak egyik ágát adják a történeteinek. Az előbbiekhez hasonlóan az ötvenes évek szűrt levegője és a kádári konszolidáció korának folyamatos jelenideje is része és tétele lesz a Homálynoky-legendáriumnak. Előbbi esetben egyes szövegek kulcsversekként is olvashatók: ilyen a Ballada a balladáról, benne Koczka (tehát Kuczka) Péterrel és Mátyási Rókussal, aki az Egy vezér, két mellszobornak is címszereplője. Ami azonban a másik idővonatkozást illeti, az már túl is lóg a Homálynoky-verseken és lesz a hetvenes években megújuló Kálnoky-költészet talán központi kérdésévé. Az időbeliség és a változatlanság klausztrofóbiája ez, annak az analízise, hogy milyen esetleges és viszonylagos minden haladás. És annak is, hogy a történelem kereke egy helyben forog, és nem kap fel minket magával. „Mindig megújulnak a minták, / de mintha láttuk volna valamennyit / a távoli múltban. A jelen / unalma egyenlő a régi évek / mulasztásainak lajstromával / vagy a beszűkülő, zsugorodó jövőben várható szemernyi jóval, / sokasodó bajjal.” – olvasható A lehetséges változatok című versben a Magánzó-kötetből. De ott van már a Farsang utóján című kötetben is, A háttérben című versben: „itt nem lüktet az idő szívverése. / Itt, ami él, csak a háttérben él, / s nem önmaga, sápadt jelképe csak / valaminek, ami magára hagyva / vergődik, de nem képes megjelenni, / s folytatni, aminek nincs folytatása.” Így emelkedik az életmű egyik csúcspontja mellett korszakmetaforává is a már posztumusz megjelent utolsó kötet, a Hőstettek az ülőkádban három tételes nagyverse, a Holtidény.

Kálnoky László (sok-sok kortársával ellentétben) egyetlen másodpercre sem feledkezett meg arról, hogy hol és mikor adatott élnie, ugyanakkor párhuzamos miliőket, sőt univerzumokat alkotott meg ezekben a kései (önéletrajzi) ciklusokban. Nem alámerült és bekkelt, nem konszolidálódott, nem tudta, nem akarta figyelmen kívül hagyni a jelent és a jelen kádereit, ugyanakkor mégis egész egyszerűen semmibe vette a létezésüket. Az évtizedfordulót és a nyolcvanas évek első felét, tehát a rendszer (senki által nem sejtett, de) utolsó szakaszakát annak látta, ami volt: anakronisztikus önkielégítésnek. De iróniája nem ornamentika volt, hanem ideológia, nem öncélú gúnnyal legyintett a korszakra, mint a legvidámabb barakk viszonylagos biztonságban élő lakója, hanem halálosan komolyan vette. Nem a hatalom oldalán állt, ennélfogva cinizmusa nem lesajnáló, hanem kifinomult volt, felelősségteljes, ha tetszik, mert hát ez következett a háta mögött hagyott következetes életből. Még ha elsőre nem is látszik így, de mélyen politikus alkat volt. Maga számol be róla, hogy első kötete, Az árnyak kertje 1939-es megjelenése után a Vassal, Randótival, Déryvel folytatott beszélgetések során lett figyelemmel a társadalmi igazságtalanságokra és lett apolitikusból baloldalivá. Hogy mennyire éles volt Kálnoky figyelme, azt az is mutatja, hogy 1979-ben ő is aláírta a prágai chartások elítélése ellen tiltakozó nyilatkozatot, amellyel Petri kereste meg. Mellesleg annak számbavétele, hogy Tandori és Petri költészete (és rajtuk keresztül még hatványozottan sokaké) mit köszönhet Kálnokynak, szintén nagy adósság. A törlesztés megkezdéséhez talán érdemes lehet megfogadni Petri tanácsát: „Mit akar e sok álnok itt?! / Olvassunk inkább Kálnokyt!”

 

(Fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum)

2015-07-30 11:30:00
http://www.szinhaz.net

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs