Az utópia bukott kísérlete

Görföl Balázs

Horváth Viktor új, Tankom című regényének megjelenése alkalmából Görföl Balázs beszélgetett a szerzővel.

Horváth Viktor írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

Az új regényed az 1968-as csehszlovákiai történésekkel foglalkozik, a prágai tavasz előzményeitől az augusztusi megszállásig. Hogyan esett a választásod erre a témára?

A téma választott engem. Hatvannyolcban hatéves voltam és elég boldog, szerettek a szüleim, én is őket, egy szocialista óriásvállalat lakótelepén laktunk Pécs nyugati felén, Uránvárosban, ahol minden új volt és nyers, a házak között itt-ott még álltak az építők ideiglenes depói, az ötvenes évek háromemeletes, nyeregtetős, tégla típusépületeit éppen felváltották a négyemeletes panelok, mi is ilyenben laktunk, a lakásokban nem voltak mérőórák, a lépcsőházkapukon nem volt zár és kaputelefon, a fák még mind kicsik voltak, a gyerek rengeteg; és a mi utcánkban a tudatos várostervezők így rendezték sorba az intézményeket: bölcsőde, óvoda, iskola; és igen, hittek benne, hogy a gyerekek, akik majd pont ilyen sorrendben járják végig pont ugyanazokat az épületeket, és pont ugyanazt a nagyszerű eszmét tanulják meg, aztán olyan világba kerülnek az iskolából, ahol a munka, a tudomány és a történelmi materializmus megváltja az emberiséget.

A tágas tereken végigáradt a napfény; a lélektan, a vallások, a dekadens művészet és az avítt gondolatok nem mertek utánunk jönni ide az ódon belváros sötét zugaiból. Derű és bizalom, a múltat végképp eltörölni, hűtőszekrény, mosógép, tévé, és még autó is, mert apám mérnök volt, és mindezek alatt rémséges, mélységes mélységek a mélyben – időnként átvonult Uránvároson egy-egy katonai menetoszlop harckocsikkal, páncélautókkal, lövegeket vontató teherautókkal. Imádtam őket.

 

Emlékszel még rá, hogy a környezetedben miként fogadták ’68-at?

Ketten mentünk az utcán apukámmal – már elhagytuk a bölcsődét, az óvodát, éppen az előtt az iskola előtt voltunk, ahova már engem is beírattak, és ahova pár nap múlva szorongva járni kezdtem –, és apám derűsen mondta a hírt: Csehszlovákiában ellenforradalom volt, de mi rendet csináltunk. Ennyi jutott el hozzám az invázióról. De más dolgokra emlékszem, amelyek ma számunkra 1968-at jelentik. A korabeli tévéhíradó rendre beszámolt a párizsi diáklázadásról és a katonai behívójukat nyilvánosan elégető amerikai fiatalokról – ez a vietnámi háború kora.

A ’60-as évek a gyerekkorom, az akkor még számomra megfogalmazatlan késő pozitivista eszmékkel, a leszállt posztkonstruktivista dizájnnal az épületeken, bútorokon, iparcikkeken – csillogó optimizmus  a vastagon hűbéri magyar társadalom homálya és a kommunizmus abszurditása fölött. Ezekről nem tudtam, de belém ivódtak.

Ezt végigjárni – az igazi kaland számomra ez volt ebben a regényben.

 

A Tankom elbeszélője egy fiatal katonatiszt, aki Kádár elvakult rajongója, és egészen infantilis módon azonosul a szocialista ideológiával. Ez a sajátos nézőpont nemcsak állandó humorforrás, hanem mintha belülről láttatná az önként vállalt kiskorúság alattvalói lélekrajzát is. Miért éppen egy ilyen figura lett a narrátor?

Talán mert ebben a mostani jelenemben segített vagy segít nekem élni – újraélni, rálátni a keserédes-szomorkás őrületre, és közben visszamenni, benne lenni még egy kicsit.

Bármi volt is a gyerekkorunk, nem tagadhatjuk meg, mert akkor magunkat tagadnánk meg, viszont elhinnünk sem szabad a gyerekkorunkat, ha képtelen és pusztító ideológia hatotta át. Az én korosztályom számára ez a kommunizmus volt, a mai gyerekeket pedig éppígy fenyegeti a nacionalizmus. Ahogy apám gyerekkorában is ez volt. Miért ismétlik az emberi társadalmak ugyanazokat az őrültségeket felváltva?

Teljesen mindegy, hogy egy rezsim mit ír a zászlóra; proletárdiktatúra és kommunizmus vagy Isten és nemzet – a valódi üzenet nem ez a felirat, hanem maga a közös zászló, ami megóv a gondolkodástól. Illetve a tébolyult hatalmat óvja az emberek gondolkodásától.

Szóval írás közben ott lebegett fölöttem vagy bennem, hogy hatalomtechnikában és a nép reflexeiben ma körülbelül ugyanott tartunk, ahol a ’60-as években tartottunk. Ahogy a Rákosi- és Kádár-kor ismételte a Horthy-kor közéleti-hatalmi reflexeit, úgy a mai kor ismétli mindkettőt. A lakosság kiskorúsítása is ilyen – talán ezért infantilis ez a regényhős –, illetve a mindenkori vezér figurája mint apa, mint védelmező szintén pont úgy működik ma is, ahogy száz éve vagy ötven éve. Ez a képlet: az alattvaló, aki nem mer felelősséget vállalni a sorsáért és az életéért, hanem azt akarja, hogy valami külső hatalom mindent megadjon neki, megoldja a problémáit, gondoskodjon róla – ahogy a gyerekekről a szülők –, és az anyagi gondoskodás mellett adjon neki ellenségeket, akiket gyűlölhet, és akitől megvédi őt a vezér. És ez a kiskorú alattvaló mintegy meghívja a hatalomba azt az embert, aki elég labilis és elég kisebbségi komplexusos ahhoz, hogy a szorongását és belső rettegését a hatalom narkotikumával akarja elnyomni, tehát alkalmas a vezérszerepre.

A civilizáció kezdetétől ez az emberi társadalmak mechanizmusa. Engem az érdekel, hogyan lehet kilépni ennek az ismétlésnek a köreiből, s ezzel a háborúk és a bolygó elpusztításának programjából. Európa, majd Észak-Amerika pár száz éve úgy döntött, hogy felszabadítja az individuumot, megosztja a hatalmat a társadalmaiban, és ennek a dinamizmusával meghódította a világot, de ez a felgyorsult innováció éppúgy felgyorsította a háborúkat és a bolygó elpusztítását. Akkor mi legyen? Erre a kérdésre volt a válasz a kommunizmus kísérlete – ez a Platón óta élő grandiózus ötlet. Éppúgy csodálatos eszme, ahogy a kereszténység, és éppúgy őrültség lett belőle, amint az intézményesültséggel találkozott.

Tehát a kiutak érdekelnek – és ez az út lelki út. A torz társadalmak, a lelki nyomor érdekelt. Az utópia bukott kísérlete. És az is érdekel, hogy akkor hogyan lesz; tehát körülbelül az emberiség érdekel.

(Fotó: Ruprech Judit)

A regényt írtál, nem történelmi krónikát, de szembetűnő, hogy a Tankom követi az események kronológiáját, és még a szöveg legképtelenebbnek tűnő részleteiről is kideríthető, hogy van valóságalapjuk.

Igen, a kutatás, az utánajárás számomra fontos. Nem teher, hanem létalap; fogódzókat ad, oldja a horror vacui tüneteit, tehát a kezdés görcseit. Segít elhinni, hogy az író, tehát én, bármit megtehet, mert amit az emberi kultúra, a társadalom, egyáltalán az élet produkál, annak nem ér a nyomába az írói fikció. Nincs az az eszetlen írói agyszülemény, ami túltenne valóban megtörtént dolgokon.

Továbbá: ha az alapos utánajárás, az ismert tények hitelesítik a történetemet, akkor stabilak és szervesek a szövegben a fiktív mozzanatok. Gregor Samsa figurájában a korabeli olvasó ráismerhetett az elgépiesedetten, sivár viszonyok között élő kisalkalmazottra, mert Kafka finom arányérzékkel röviden és realisztikusan felvillantotta, hogy miként él a főhős – és így a szöveg már boldogan cipelte a delíriumos rémálmot.

 

Számodra melyek tűntek a csehszlovák ’68 legabszurdabb eseményeinek?

A csehszlovák nép Szovjetunióhoz írott levelét, melyben internacionalista segítséget kér a testvéri országoktól az ellenforradalom megfékezéséhez, valóban egy pozsonyi vécében adták át Brezsnyev emberének – titokban, mert természetesen a cseh és a szlovák nép egyáltalán nem kért ilyesféle segítséget. Az inváziós hadműveleteket valóban két óra időeltolódással, moszkvai idő szerint kellett bonyolítani, hogy otthon Brezsnyevéknek ne kelljen számolgatni, hogy plusz kettő vagy mínusz kettő; és ez valóban őrjítően nehézzé és életveszélyessé tette a katonák dolgát – egy invázió önmagában is életveszélyes, tehát ha csak a saját és az ellenséges egységek mozgására, az utánpótlásra, felderítésre, légvédelemre, lakossági szabotázsra, néphangulatra, a csapatok moráljára kell figyelni, és nem súlyosbítják időeltolódással. És élmény, ahogy a szlovákok, a csehek és az ottani magyarok reagáltak. Ez Hašek, Hrabal és A tanú című film világa.

(Bélyegkép: Sasho N. Alushevski)

2017-11-28 16:00:00

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs