Konferencia Borbély Szilárd életművéről

A szerk.

Borbély Szilárdról halálának tizedik évfordulója alkalmából a Pécsi Tudományegyetemen konferenciával emlékeznek meg március 22-e és 23-a között.

 

 

A PTE BTK Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszék, valamint a PTE BTK Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskola szervezésében „miért kelt útra egyszer a szavak szárnyán, noha erre semmi sem ösztönözte őt” címmel rendeznek konferenciát. Az esemény célja, hogy számot vessen a szerző sokszínű életművével, az ezt vizsgáló legfontosabb és kevésbé jellemző interpretációs irányokkal, a szerző emlékezetével és alakuló kultuszával, illetve a kortárs irodalomban betöltött helyével. A konferencia emellett figyelmet fordít a Borbély-életműsorozatban megjelent posztumusz kötetek, valamint a szerző irodalomtörténészi, publicista munkásságának vizsgálatára.

A kétnapos konferencián plenáris előadást tart Száz Pál a Borbély Szilárd életművében megjelenő narratív identitás változatairól, Visy Beatrix az apa és a fiú kapcsolatát vizsgálja a szerző egyes regényeiben, Valastyán Tamás pedig Borbély Vitéz László dala című versét elemzi a létértelmezés és az önkép viszonyában. A konferencia további előadásai foglalkoznak többek között Borbély Szilárd recepciójának olvasási stratégiáival, Pilinszky János és Radnóti Miklós hatásával, költészetének halálreprezentációjával, valamint drámáinak sajátosságaival.

 

Részletes program:

március 22. (péntek)

9:30 – 9:50 Érkezés, regisztráció

9:50 – 10:00 Megnyitó

10:00 – 10:30 Plenáris előadás: Száz Pál (Comenius Egyetem, Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék) – Autoetnográfia, autofikció és narratív identitás Borbély Szilárd életművében

  1. szekció (10:3012:00) – Szekcióelnök: Branczeiz Anna

10:30 – 10:50 Vilmos Eszter (ELTE BTK, egyetemi tanársegéd) – Lokális emlékezet a Nincstelenekben

10:50 – 11:10 Rétfalvi P. Zsófia (PTE BTK IKDI) – Borbély Szilárd és az életrajzi textualizáció

11:10 – 11:30 László István (ELTE BTK Irodalom- és kultúratudomány MA) – Kortárs olvasási stratégiák Borbély Szilárd recepciójának tükrében

11:30 – 12:00 Diszkusszió

Ebéd (12:0013:30)

13:30 – 14:00 Plenáris előadás: Visy Beatrix (HUN-REN BTK Irodalomtudományi Intézet) – „ellenben az apa az műfaj”. apa, fiú, identitás Borbély Szilárd (apa)regényeiben (Nincstelenek, Kafka fia)

  1. szekció (14:0015:30) – Szekcióelnök: Kisantal Tamás

14:00 – 14:20 Bechtel Helga (illusztrátor) – Illusztrációk Borbély Szilárd Kafka fia című regényéhez

14:20 – 14:40 Csondor Soma (PTE BTK IKDI) – Fénykép a kereszt helyén. Auschwitz ikonja Pilinszky János és Borbély Szilárd írásaiban

14:40 – 15:00 Branczeiz Anna (PTE KVPK, tanársegéd) – Látja megelevenedni a kort. Borbély Szilárd Radnóti-képe

15:00 – 15:30 Diszkusszió

Kávészünet (15:3016:00)

  1. szekció (16:0017:50) – Szekcióelnök: P. Müller Péter

16:00 – 16:20 Horváth Zsuzsa (PPKE BTK, egyetemi adjunktus) – „Andersen újratöltve.” Borbély Szilárd: Ólomka és Papírlány

16:20 – 16:40 Cselle Gabriella (PTE BTK IKDI) – Cigányreprezentáció Az Olaszliszkaiban

16:40 – 17:00 Csete Borbála (PTE BTK IKDI) – Kortárs (a)moralitás életre-halálra

17:00 – 17:20 János Emília (PPKE IDI) – „Vanni vagy nem vanni?” Az elidegenült ember mintázatai Borbély Szilárd Akár Akárki című dramatizált példázatában

17:20 – 17:50 Diszkusszió

 

március 23. (szombat)

9:40 – 10:00 Érkezés, regisztráció

10:00 – 10:30 Plenáris előadás: Valastyán Tamás (DE, Filozófia Intézet) – Ars poetica „reductiva”. Létértelmezés és önkép Borbély Szilárd Vitéz László dala című versében

  1. szekció (10:00 – 12:40) – Szekcióelnök: Orbán Jolán

10:30 – 10:50 Bánki Benjámin (ELTE BTK ITDI) – Titkaink gépisége. Az elektronikus közvetítés és az élet egybeíródása Borbély Szilárd Halotti Pompájában

10:50 – 11:10 Balázs Katalin (DE BTK IKDI) – Nőiség és anyaság Magyarországon Borbély Szilárd A Testhez című kötetének tükrében

11:10 – 11:40 Diszkusszió

Kávészünet (11:40 – 11:50)

  1. szekció (11:50 – 13:20) – Szekcióelnök: Csondor Soma

11:50 – 12:10 Klajkó Dániel (SZTE BTK IKDI) – Mítosz és halál. Borbély Szilárd Bukolikatájban és Fekete Vince Halálgyakorlatok című lírakötetének poétikai és szemléleti hasonlóságairól

12:10 – 12:30 Pintér Dóra (ELTE BTK ITDI) – Apák felé. A lelkiismeret problémája Borbély Szilárd regényében (Kafka fia)

12:30 – 12:50 Flach Richárd (PTE BTK Pszichológia Intézet), Kiss Georgina, Osváth Péter (PTE ÁOK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika) – Az önpusztítás kódjai Borbély Szilárd Egyre rövidebb szavak című kötetében. Irodalompedagógiai, iskolapszichológiai és pszichiátriai megfontolások

12:50 – 13:20 Diszkusszió

Zárszó (13:20 – 13:30)

2024-03-19 11:36:11