„Mert testben élni maga a halál”

Borbély Szilárd (1964–2014)

Ágoston Zoltán

Tragikus módon elhunyt Borbély Szilárd, s ez a tény most már mindörökre a halál bélyegét nyomja az életműre. Nem pusztán rengeteget „foglalkozott vele” írásaiban, de képtelen volt kitérni előle, mert az nem engedte.

Ágoston Zoltán írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

Ahogy „Ilona” és „Mihály” történetét elmondja. Tudatosan eltávolító hangütéssel, aprólékos részletezéssel tárja föl a 2000 szentestén történt rablógyilkosságot, amelynek a szülei áldozatul estek. Ám e történet semmilyen részlete nem emelhető ide át, mert rögtön borzalmas egzotikummá válna. Olyanná, amit bírált, amikor „a gyilkosság igézetében élő világról” beszélt. E részletek csak ott lehetnek helyükön, ha egyáltalán, abban az elviselhetetlenség határát kísértő írásban.

A Nincstelenek fiktív világának mintája: a falusi gyerekkorról szóló emlékezései. Alig hiszünk a szemünknek, ahogy a számkivetettség különböző vonalainak metszéspontján álló gyerek-önmagát leírja. Nemcsak az embertelen szegénység, de a törvénytelen és zsidó származás stigmáját is hordoznia kell. Az államszocializmus egyenlősítő ígéreteiből, úgy tűnik, semmi nem érzékelhető a hatvanas-hetvenes években a nyomorúságos szabolcs-szatmári faluban, e vérvádas vidéken.

Ezek a megaláztatások formálják a személyiségét, már gyerekkorában súlyos depresszió gyötri. „Valahogy működök, működtem mindig, de sohasem vállaltam magammal szolidaritást. Inkább valami megvetés van bennem önmagam iránt”. A túlélés, folytatja, „a kegyelemnek köszönhető, nem nekem. Mert én nem vagyok valójában, csak az írással kreálok valakit”.

„A mély depresszió, amelyre még jól emlékezett, valójában olyan, mint a halál, csak az ember önmaga testében van eltemetve. Mintha egy tökéletesen szigetelt üvegablak mögött állna. Nem ér el hozzá semmi hang, szag, érintés: semmi. Figyeli, ahogy az élet elvonul előtte. Az élet, amely valahol kint van, ott, túl a biztonságot adó üvegen. És látja elsuhanni az életét; látja a szeretteit. Akiket nem tud szeretni, és látja magát közöttük, visszaverődve az üvegen. Nem érez fájdalmat. Talán valami tompa szomorúságot, ürességet, ahogy érzékeli az érzések helyét. Múlik az idő, de ennek sincs jelentősége, mert az sem átélhető. Üres képzeletbeli terekben bolyong, miközben csecsemőpózban kucorog és vacog, egy takaró alatt, a végtelen messzeségben, amelynek nincs mélysége. És ha a kilencedik emeleten lakik, arra gondol, elég volna mélyen kihajolni az alacsony, közép-tengelyen forgó ablakon.” (Egy bűntény mellékszálai)

A lét olyan szakadékaiba látott bele, amelyekről legtöbbünknek nemhogy tapasztalata, de fogalma sincs. És ha nem muszáj, nem is akarjuk, hogy legyen. Tudjuk ugyan, hogy aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. De ki lenne közülünk az az eszelős, aki önként megjárná a poklokat ezért?

Bírálta a mai világot, ahol „elveszik a halál értelmét”, és megpróbálta a barokk kor látásmódját feleleveníteni, amelyben „a jó halál választ ad a szenvedésre”. Azt írta, hogy „a halál tanulságokkal szolgál az életre vonatkozóan. Az ars moriendi, a halál művészete igen nagy tudomány, arra jutottam. Negyven után pedig úgy gondolom magamról, hogy ideje volna elkezdenem készülni a halálra. A jó halálra. És imádkozni a halottaimért.”

Hinnünk kell benne: úgy ment el, hogy választ kapott a szenvedésre. Számunkra pedig nem csak a műve, de a halála is felejthetetlen tanulsággal szolgál az életünkre.

 

Szilágyi Lenke fotója

2014-02-22 16:55:00

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs