A párbeszéd folytatása

Thomka Beáta

A napokban elhunyt Egyed Péterről (1954–2018) Thomka Beáta emlékezik meg.

Egyed Péter írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

„Születés, ifjúság, utazás, szó, újjászületés és/vagy feltámadás, öröklét, halál és kegyelem – s mindezek értéke –, megmenekedhetik-e az ember”? E kérdést teszi fel A szenvedés kritikája című 1980-ban, Temesváron megjelent, azonos című kötetnyitó írásában a napokban elhunyt kolozsvári filozófus, íróbarátom, Egyed Péter.

Nem menekedhetik meg, válaszolom neki, ugyanazzal a hódolattal, tisztelettel, „múlhatatlan barátsággal és szeretettel”, amivel könyveit nekem ajánlotta. S minthogy az első dedikációja óta eltelt négy évtized, s kettőnk közül egyikünk elnémult, immár csak magamban folytathatom sok megkezdett beszélgetésünket. Folytatom, mert múlhatatlan mindaz, ami ily hosszú időn át írott szóba, művekbe, levélváltásba, korábbi találkozásba, nevetésbe, hangvételbe, együttlétbe, erdélyi, római, finnországi, szárhegyi, pécsi barangolásba sűrítődött, amíg még magamat tudom.

A közös kérdésfelvetésekből és a közös és nem feltétlenül azonos válaszainkból, az élettapasztalat, műveltség, fogékonyság rokon és más, egymástól eltérő forrásaiból különleges módon olyan erős emberi és szellemi kapcsolat szövődött a valamikori újvidéki és a fiatal kolozsvári kritikus között, amin évtizedekkel később is csak csodálkozni tudtunk mindketten. A levélváltásainkat és az első újvidéki kötetemről az Utunkba írott affirmatív Egyed-kritikát követően jó egy évtizeddel később ismerkedtünk csak meg személyesen. Honnan, miből származott tehát ez a látatlanban is működésbe lépett dialógus két olyan kritikusféle alak között, akik egymás dolgairól csak illegálisan ki- és becsempészett lapok, kötetek, kiadványok által szerezhettek tudomást?

Ilia Mihálynak és akkori hallgatóinak köszönhetjük a veszélyes, rejtett közvetítést, a kötetek szállítását Újvidékről Kolozsvárra, oda-vissza. Minderről az 1990-ben megrendezett Debreceni Irodalmi Napokon tehettem először említést, aminek témája az „Erdélyi magyar irodalom” volt. Ilia barátunk érdemeit sem akkor, sem azóta és sohasem tudjuk már kellőképpen meghálálni. Olyan időkben alakított ki számára is közvetlen veszélyt jelentő közvetítő útvonalakat Románia és Jugoszlávia között (közöttünk is), aminek Egyed Péter a mi újvidéki dolgaink, én meg az akkori temesvári, kolozsvári kiadványok és erdélyi nemzedéktársaim munkáinak megismerését köszönhettem.

A szenvedés kritikája helyett én az elmúlás kritikájaként szeretném halott barátomnak üzenni, hogy nem mindenben érvényesek a mondatok, amiket a Trestina környéki szőlőmunkásokról a Madonnák, porban (2004) című regényében írt: „…de az is látszott, hogy ez az utolsó nemzedék, ezzel véget ér valami az évszázadokból, és valahogyan befejeződik az évezred is, ezek a mozdulatok már nem mennek át a következőbe”. Abban bizonyosan igaza van, hogy nem csupán a szőlőművelő kézmozdulatai, hanem a könyvet lapozó, a papírt, képernyőt betűkkel telirovó mozdulatok ideje is véges.

Mégis félve, féltőn, biztonságot, folytatást keresve szorongatom, forgatom Egyed Péter sokszor olvasott, átgondolt, hallgatóimmal elemzett könyveit, átadott nagy szellemi tulajdonát abban a tudatban, hogy megszerzett, megszenvedett tudásának, gazdag szellemiségének és érzékenységének megrendítő tapasztalata akkor is hat majd, amikor madonnáival és vele együtt magunk is papírtól, betűtől jócskán távolra kerülünk.

2018-08-14 14:00:00

PROGRAMOK

  • Beszélgetés Terézia Morával
    2019. május 28., 18 óra
    Pécs, Művészetek és Irodalom Háza
    Beszélgetőtárs: Nádori  Lídia

  • Beszélgetés Kukorelly Endrével
    2019. június 5., 19 óra
    Trafik Étterem, Perczel Miklós utca 24.
    Beszélgetőtársak: Ágoston Zoltán, Kiss Tibor Noé

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)