kocsmai anzix

minden kört más, aprópénz alig,

a forralt bor elzsibbaszt,

nem kívánod, fárasztó szlalom

dönti dugába estéd,

festett mintákat abroszon,

kerülgetsz, mint teli kancsót,

diktált iramba, akadályfutó,

megúszom szárazon, fásulsz,

üres zsebedbe érmek helyett

zsebkendőnyi bódulatokat,

érzelmekkel csínján, józanul

hajtogatsz ketté, négyrét.

mária utca

találtam egy fadarabot, lábam előtt

hevert a földön, alkalmi sétapálcámban

a rejtett tőrt kerestem rögtön, hiába, így

a husánggal szúrtam, unalmamban

hadonásztam is, testvérem hátsójára

mérve ütéseim, kis híján sikerült megvakítani

anyámat, ordított, amíg kocsiztunk, „ilyen

kirándulást", pillanatnyilag egyebet sem látott,

apám a volán mögül csitította, de csak a kórházi

folyosón hagyta időnként abba, hallgatása mélyült

a zöld falakkal, fél arcát fehér géz takarta, mintha,

ügyetlen Káina, helyettem hordana stigmát, fájdalmait

pisszenés nélkül tűrte, a csodával határos gyógyulás

reménye sem bírta szóra, legalább egy halk áment

kicsikarni, hogy valamiben még bízik, hihetnénk, ahogy

lép, kőkocka csilingel, mint akinek teher a járás, felsőtestét

cirádás oszlopnak dönti.