Emlék

Elporlik a jelen és a jövendő,

de nem pusztul el sohasem a múlt.

Aki egyszer átlépte a teremtés

vaskemény, átjárható kapuját

beleszédül az örök létezésbe.

Már más nem szűnhet meg, csak önmaga

tudata, lakat mögé zárt titok.

Mást nem ismer, csak a lét létezését.

Isten sem törölheti le a világról

azt, ami történt, az emlékezés

halálában az emlék túlvilágát.

Láthatatlan fényét a vaksötétben.

Nem a végső perc

Nem a végső perc lesz nehéz – a léptek

az út utolsó részén. A magány,

mely mentségek és jóvátehetetlen

bűnök tudata közt ingadozik.

Az az egyedüllét, amelyben mintha

körülvennének a nem látható,

lengő kísértetek, pedig már messze innen,

határtalan távolban forgolódnak.

Sohsem tanultam meg tőlük szeretni.

Hideg ködével fagy rám a hiány,

hiszen Istennel teli éjszakákon

csak a nyirkos föld mélyeit kutattam.