Hullámtörlés

Orcsik Roland  vers, 2014, 57. évfolyam, 10. szám, 1097. oldal
Lapszám letöltése
PDF-ben
majd egy emelkedő hullámsornak vetődtem 
utána nyílegyenesen előre mohón 
markoltam a sós víztömeget a habzó gomolygásba 
nyomulva a víz alatt nem mertem lesni a halak 
a rákok a növények a kövek a kagylók 
kozmoszát féltem kimarja a só a szemem 
ahogy a tiszában sem nyitom ki ott a homoktól
gyulladna be és alig is látnék így elképzeltem
a felszín alatt a formákat ahogyan a belső 
szerveimet a bolygókat az úszástól kimerülten 
az előttem tornyosuló hullámhadra pillantottam 
gyűrődő szőnyegként terült elém 
adria ám türkiz mintázatában
magamat sehogy pusztán adriát láttam a sodró 
tiszában tanultam meg úszni az erős 
áramlástól irtóztam míg rá nem hangolódva a tengerben 
lebegtem mintha olvadna az izomzatom 
a csontozatom adriával átitatódva 
mint egy áztatott papíron a tinta
kék foltokká mosódtam hanyatt fekve a vizen 
percekig kitárulkozva a napnak 
majd egy emelkedő hullám elé 
vetettem magam nyaldosott a víz pezsdült a bőröm
egyre távolodtam a parttól mikor meghallottam
kislányom hívogatását hátra 
a tátogó sziklák felé fordultam  
lassan csillapodott nyögött a víz  
ahogy haladtam apró fodrokat keltve 
a térdig érő fehér kavicsos partnál 
lányom a nyakamba csimpaszkodott 
te pedig aggódtam mondtad sehol sem láttunk
mintha eltöröltek volna a hullámok 
otthon órákig éreztem még 
egész testem egyenletesen zsongó 
ütőérré vált mindenütt a csupasz tenger
mondtad én pedig mint aki elfelejtette anya-
nyelvét szólni sem tudtam hirtelen
nyelvemen sós pikkelyek nőttek 
állkapcsomban vergődött 
ki akart törni szilánkosra 
a koponyaakváriumot
a nyelvedet a füledet a libabőrös 
nyakadat falni falni hal-
ni fokozódó hullámrángásokkal
combjaid közti kagylóként rózsálló 
öbölbe ömölve