Migrén

Részlet A Legkisebb Jégkorszak című regényből

Térey János  regényrészlet, 2014, 57. évfolyam, 1. szám, 1. oldal
Lapszám letöltése
PDF-ben

A Legkisebb Jégkorszak első ősze volt

2019-ben, annak is az egyik optimista,
De hirtelen ködbe fúló délutánja.
Labancz Győző fölfelé haladt az Istenhegyi úton.
Tizennyolc éves, szeplős, szőke barátnőjéhez,
Laurához, a pultoshoz tartott, a lány
Panorámás albérletébe, erősen fölhangoltan.
Kapkodott, alig tudott bevenni egy kanyart,
Ami nem volt jellemző rá, az „úrvezetőre”,
Ahogy szerette hívni magát, némileg megkopva is.
A volán mellett úgy látta, menekül előle a köd:
Mindig máshol van, mindig előtte, körülötte,
Betölti a nedves völgyeket, kibéleli a mellékutcák medrét.
„Igazi ködcsomók ezek? Vagy az én vakfoltjaim, te jó Ég?”
A bal szeme hirtelen rakoncátlankodni kezdett.
Győző azt vette észre, cikcakkban színes fényeket lát,
Vibrál előtte a zsúfolt utca: „Mi van??? Az van. Már megint.”
Egyébként kitűnő sofőr volt, a közlekedés
Sohasem okozott neki gondot Budapesten.

Győzőnek tizenöt évvel ezelőtt semmi sem
Bizonyult bonyolultnak sem Pesten, sem máshol.
Drága, de annál divatosabb fúziós étterme volt
A közelben, a White Box; aztán egy szép napon kiderült,
Hogy az új kézilánynak nincs papírja, amúgy szerb állampolgár
(Persze, magyar lány volt minden értelemben,
És Győző jót tett vele: „Semmiféle mobilis
Munkavállalás”, de azért…)
Szóval három napra bezárták a helyet,
Százezres bírságot szabtak ki,
A pletyka kikezdte a jóhírét, de megint kinyitott.
Fürge felejtés budapestiesen.
Győző kimosta magát, került, amibe került.
Egy év múlva jött a válság, amelynek szívóereje
Erősebb volt a mokány, edzett Győzőnél is,
El kellett adnia hanyatló éttermét.
Legendás svábhegyi grandezzájából görcs lett,
S a férfiből meg évről évre gyanúsabb vállalkozó;
Maradva a kulináriánál, fél éve konyhabútor-stúdiót vezetett.

Hero or zero, hangoztatta – de rég! – az a húszéves Győző
Andersen-koncerten, a Tilos az Á! csupasz téglájú pincéjében.
Úgy járt, mint aki első osztályú utas akart lenni,
És végül mégis kalauz lett,
Vagy labdaszedő a Roland Garroson;
De azért szereti magát jócskán ez az ötvenes ember is,
És vidáman megél régi dicsőségének maradékából.
Laura a legerősebb érv amellett, hogy érdemes élnie:
A lánya lehetne (és egyidős a sajátjaival).

…De éppen most, a Szent Orbán térhez érve
Meglepte a migrén, ahogy párhavonta szokta.
Féloldali, extraerős fejfájással
És látászavarral kezdődött a rohama;
Fél kezének zsibbadásával folytatódott.
Eddig nem tapasztalt, ritka erős támadás volt.
Tavalyig nem túl gyakran esett meg vele az ilyesmi,
Megúszta félórás, minimál rosszullétekkel.
„Hoppá, jól látok? Egy selyemfényű Aston Martin
Parkol a Művész cukrászda előtt…
Á, szóval maga James Bond sütizik bent?
Nem egy 2107-es kocka Lada, se nem plebejus Suzuki,
De még csak nem is egy leharcolt VW.
Ejnye, figyelj már, összpontosíts!”, biztatta magát.
Arra gondolt, ez nem lehet igaz,
S hogy látomásaiban az állandó kialvatlanság a ludas.
„Az okozza ezt az utálatos fejfájást is, nem?
Három-négy óra alvás aligha elég.”

A férfi hagyta magát sodortatni
Az élénk forgalommal föl a hegyre. De közben
Sunyi hányinger gyötörte, rázkódott egész
Testében, a torka kiszáradt. „Atyaúristen!”
Jobbról a fogaskerekű csattogott, a lámpánál Győző
Majdnem eléhajtott a Peugeot-jával. Visító fék, kiabálás…
Kénytelen volt megállni. Egy mellékutcában parkolt le.
A lába alatt rothadó avar. Sáros avarpép.
Győző nem hányta el magát, csak majdnem.
„Aha… Lám-lám, itt ez a gyönyörű Jókai-kert!”
A vaskapu nyitva volt. Győző megismerte
A szecessziós, kör formájú kőpadot,
És mellette az Anakreón-szobrot: régi haver
Ez a bús, kiütött, Jókai-arcú, antik junkie (legalább nem
Pederasztaszerű, mint a Diana-parki Jókai,
Aki szabályos cukrosbácsiként fixíroz egy kislányt).
„De nocsak, mennyi ember!” Ennyit itt együtt nem látott soha.
Hamar rájött, hogy a kertben szüreti mulatság örvénylik éppen.
Öltönyös férfiak és kosztümös nők, csizmás, kék-fehér
Népviseletbe öltözött sváb leányok és legények,
Sőt, bevetésre készen asszonykórus is.

Ó, agyonverhetetlen szőlőhegy-nosztalgia!
Jókai 1. kolosszális magyar mesemondó,
2. Önsikerében gyönyörködő úri kertész
3. És hasznot hajtó gazda volt. E három egy személyben!   
Villája nincs meg, a helyén funkcionalista hasábépület áll,
De maga az író itt dülleszt személyesen,
A vadregényes, teraszokkal tagolt majorban.
Tehát újraparcelláztatott a kert, s gazdája is.
Győző fülébe szitokfoszlányok jutottak el
E ködös és migrénes péntek délután.
„Ó, hiszen itt van maga Jókai Mór is!”
(Civilben – Győző tudta – őstermelő Etyeken),
Jelmezben éledt újra, aranybojtos,
Bordó házikabátban, töröksapkában,
A vörös pelerines Laborfalvi Rózával karöltve
(És áldozatként! Mire kettőt moccanna, szerető Rózája
Rikácsol máris és tromfolja urát:
„Hallgass már, te mamlasz”, „Ácsi-ácsi!”, ilyesmik.
Mindent jobban tud nála, tekintély-
Rombolósdit játszanak, ez van megbeszélve mára).

Győző elbotorkált a tömeg háta mögött
Az oldalsó, földszintes vincellérházhoz.
„Ezt a lejtőt a filoxéra letarolta,
És úgy telt el bő száz esztendő idefenn,
Hogy nem termett szőlő egyáltalán,
S nem volt szüret az áldatlan szőlőhegyen.
Száz, ismételjük meg, száz éven át hevert parlagon!
De, hölgyeim és uraim, a svábhegyi föld nem felejtett,
És mikor ismét egymásra találtak,
A föld rögtön visszafogadta kadarkáját,
Ezt a nemes, halvány rubinszínű, szép bort!…
Sértődékeny bor; határozottan kényes, mint Jókai Rózája,
S bár őshonos, de kalandozó hajlamú… ”
Csak azt felejtik el, hogy a hegyet időközben
Csurig beépítették. Kínnal kell szűk négyzetmétereket
Kihasítani a tőkéiknek, fanyalgott a sarokban Győző.
Jelen állapotában kétségbeesetten  
Hallgatta a szónokló, ötven körüli főkadarnagyot,
A kerületi jegyzőt, akit ismert mint egykori törzsvendégét.
„…Amikor még a szüret förgeteges örömünnep volt,
Hihetetlen izgalom, amilyen csak annak a végső csapásnak dukál,
Amelyikre egész évben készültünk.
Ez az egy hektár! Ez az egyetlen rendes, földi kerékvágás,
Csak ezért érdemes élni.”
                            
                Ez a nemzedékem,
Gondolta szemét dörzsölgetve Győző.
Legtöbb barátja ilyen lett ötvenévesen,
Mint e kadarnagy, ez a díszes, hegyi főmufti.
„Az egyik bűnös bájgúnár, aki ha kérdez is, hazudik.
Kellemkedő, idős mókus a másik.
Jegyzők, alkotmánybírók, parazita művészek…
Hogy fogok innen kikeveredni?”, kaparta a falat kínjában Győző.
„A kerület jegyzői és alpolgármesteri
Szinten képviselteti magát, de a főnök távol.
Ezt a fickót ismerem, kémiatanár volt.
És te meg, Győzőkém? Vendéglátós lettél,
Igazán megpróbáltál mindent. Olykor belebuktál.
Egy Lionel Messi ambícióival senki sem szeretne
A kispadon ülni egy életen át.
Jogod van lépni, ha nincs kedved a parkolópályához,
Mennyire megértem, öreg harcos!”,
Vigasztalta magát az érzelgős vállalkozó,
És szinte mosolygott hozzá. Jóérzése nőttön-nőtt,
Mert úgy érezte, lépésenként tisztul a feje.

„Amikor harminc fölött kanyarós lettem,
Azt mondta az orvos a feleségemnek:
Mindegy, honnan, kerítsen kadarkát a föld alól is”,
Így zárta beszédét egy nyolcvanéves,
Ősz szakállú alkadarnagy. „Úristen, micsoda cím!”,
Derült Győző. Itt-ott gajdolás harsant föl.
„És hogy hívják a mi cuvée-nket, amely diadalmenetben
Tért vissza a polgárok asztalára?”
Kívülről fújta a hegy:
        „Budai Vörös!!!” „Nem hallom. Még egyszer!”
        „Budai Vörös!!!” „Mondom, süket vagyok.”
        „Budai Vörös!!!” „Hála neked, Hegyvidék!”

„Tényleg, nagy hír volt nemrég, hogy a Vöröst bevezették
A piacra, úgynevezett szeretetmárka lett ez a házasítás.
Egyik összetevője a háromból a svábhegyi piros bor
(A kertben tanninokban szegény, enyhén fűszeres,
De intenzív savakkal rendelkező változata készül,
Én is rendeltem belőle egyszer). Kadarkából áll,
Persze, miből másból, meg csókaszőlőből, azt hiszem…
És természetesen: kékfrankosból, hát igen!”

Győzőnek sikerült beleolvadni a tömegbe
– Nagy kínjának kívülről nem látszott nyoma –,
És csakhamar simulékony sillertől bódult.
Bejárva a Gellérthegyre néző lejtő,
Történelmi tábla fiatal tőkesorait, nézte a sok
(Immár kétezer darab, elmondták) növendék oltványt,
S kerülgette a karókat a hegyoldalon. Minden irányban
Elszántan, szívósan szüretelt Buda népe,
Bicskával vagdosván az érett fürtöket.

A legények dézsát hengergettek a présház elé.
Borgőzös harmonikaszó szállt az égen;
Hagyományőrző sváb dalkör ontotta a nótákat,
Energikus asszonykórus („Node kottával a kézben, lányok,
Nem megy fejből? Rozsdás a hagyomány?),
Pattogós zenére táncot roptak a műsvábok,
Nótafájuk idő előtt berúgott kóstoláskor,
Utána egyfolytában műsvábul kurjongatott;
És Győző ezt az édeskés, sramliízű talpalávalót
Pörgős anarchopunk-zakatolásnak hallotta:
„Dajjnng-dajjnng-dajjnng!!!” De csak egy percig.
Faputtonyos műparasztok tűntek föl
A meredek lejtőn („Dong-dong-dong!!!”).

Győző a nagy kádak környékén kóválygott.
Már mind itt nyüzsögtek a sváb lányok, sőt leányok,
A legények pedig egymás után beérkeztek a célba,
És több mázsa kadarkaszőlőt  
Hordtak föl meggyőző faputtonyukban
A majorudvarbeli taposókádakba,
És a lányok facsartak belőle szőlőlevet;
A sváb bogyókat többszörösen és alaposan,
Szilajul, rituális ritmusban megtiporták.
Akadt pár apró kád és kellő számú gumicsizma
A vállalkozó szellemű gyerkőcöknek is.
A szőlő egy részének a csonkakúp alakú káci, az erjesztőkád
Lett a következő állomása; a maradéknak a prés.

S a prés alól kicsorduló mustot
Rögvest kóstolgatni kezdte a sokaság.
A majorudvar színpadára vonult föl
Az óbudai nótafa és a már látott, virtigli sváb harmonikás,
Továbbá a sváb meg a rác tánckar is.
Háromrétegű szoknyák lebbentek,
Határtalan volt a kaján jókedv, a konok vidámság,
És Győzőre mindez előbb letaglózóan,
Ám kisvártatva szórakoztatóan hatott.
„Csujogatva a pokolba! Báj! És sramli! És haláltánc!”

A Kadarka Kör szőlővesszős, címeres zászlaja alatt menet indult
A kert felső bejáratához, ahol a régi-új rítus szerint
A kör főkadarnagya, a jegyző átlépett
A Budai Borpanoráma kapucégére alatt,
S ezt a lépését koccintással ünnepelték a jelenlévők.
A Gellérthegyre néző panorámateraszon
Kihirdették: gombás slambuc a menü.
Tetőfokára hágott a kedv. Nem volt hová tovább.

Látszólag. De néhány borász a teraszon veszekedett:
„A csókaszőlő silány és irtandó.”
„Hülyeség, történelmi fajta.” „Hungarikum!”
Irtandó, kérlek alássan! Igazolta az idő!
A saját káromon, de megtanultam.”
Győző is tudta, hogy a Kadarka Kör tavaly két frakcióra hasadt:
A csókaszőlőpárti és a csókaszőlő-ellenes lobbira,
S a csókaszőlő-ellenesek szeretnék kigolyózni
E kékszőlő-trióból a leggyöngébbik láncszemet.
„Dehát a mi vörösünk több száz éve ilyen, és nem másféle!”

Győző magukra hagyta őket. Kezdte otthonosabban érezni magát.
Ötletszerűen benézett a vincellérházba, de senki.
Benézett alaposabban, és azt kellett látnia,
Hogy a kadarnagy, tehát a jegyző egy gimnazista korú
Lányt fogdos a borospince lépcsőjén,
Azt gyömöszöli egy hasas hordóhoz dőlve:
„Valahonnan ismerem a frufruját, a kerek pofikáját,
Kicsi állát… LAURÁRA HASONLÍT? Nem, dehogyis.
Ez a felső és ez a fehér selyemsál…
Micsoda, micsoda, micsoda? JÉZUSOM,
DE HISZEN EZ PATRÍCIA!!!”, üvöltött Győző,
A nagyobbik lánya! Saját lányát fogdossák,
Patríciát, akinek keskeny vágású mandulaszeme van,
Mint Mariannak, a volt feleségének. És gyönyörű.

Dörömbölt a csukott ajtón, semmi életjel.
Mire bezúdult, mindent üresen talált.
„Megölöm, esküszöm, kiherélem”, kiabálta Győző.
„Uram, itt nincs senki, nem is volt”, nyugtatgatta a férfit
Az előkerülő Laborfalvi Róza odakint.
„Bocsánat, nagysád”, pitizett neki Győző.
Nem ez az első eset, hogy extrém helyzetekbe kerül ilyenkor,
Roham idején.

           Most már csak a szokásos
Zsibbadást érezte a bal kezében. Majd azt, hogy eloszlik.
„Szívesen legéppisztolyoznám ezt az egészet”,
Sziszegte magában. „A bulvárlapok megírnák:
L. Győző, az éjszakában közismert vállalkozó…
És mostantól: svábhegyi mészáros.

Hóóóó, mit szólnának hozzá a barátaim?
Én mint svábhegyi tömeggyilkos? Cool.
Az ám, ha volnának egyáltalán barátaim!
Volnának megdöbbenni képes jóbarátaim!”
Megnézte a telefonját, Laura új üzenete
Várta: „Addig baszlak, amíg bele nem kékül a farkad.”
Ki hinné erről a babaarcú kislányról? Ez a hangvétel!
Győző szélesen elmosolyodott, szája elé kapta kezét.
Laura szeretett ilyen férfiasan fogalmazni.


PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs