Egy 50-re

 

magam* / magam**

 

Jaj, itt az 50 – mit vétettem?!

mondják, csak sors van, nincs véletlen:

kemény

e tény.

 

A szú az életfámban perceg;

elkoptam, mint Wilde-nál a herceg –

terror

e kor(…?)

 

Pengetni még, az ám, de mely húrt?!

Fogadkozom, hogy ami elmúlt,

elen-

gedem.

 

Az ötvenet tán nem is bánnám,

ha megmaradtam voln’ a pályán –

de nem;

nekem

 

bűnhődnöm kell aránytalannul,

kihunyt már a parázs szavambul –

dadog-

hatok

 

(unalmas) en-kinomról;

mit látsz föntről e lenti romból

ugyan,

Uram?

 

Szenderben éltem – nos, tudom már;

éltem így lett rossz szagu lomtár;

vacak

kacat

 

szorít ki örömöt, a tervek lázát

(pedig nem kajtatom gróf, herceg lányát

– szerény

erény,

 

mert gyakran örülök, ha levegőm van;

szunnyad akkor a tetterős kan:

ippeg

piheg).

 

Már harminckettő nem vár énrám;

jó, ha sámlin, már rég nem létrán

időz

ez ősz’ –

 

de sok bakot már – hurrá! – nem lőhet,

szűkében immár az időnek;

előny:

redőny

 

dübörög maholnap le, zárva boltot,

s megváltván, aki árva volt ott:

lapult

a pult**

 

Akár rettegem, akár várom,

nemsokára mindenképp Kháron

viszen

vizen,

 

vagy elszállok, hagyván e hont itt,

könnyen, mint aki végre csontig

levet-

kezett.

 

-----

* = **?

** megett.