Ünnep

 

Megenném a szavaidat, aztán

felkérnélek egy halmazállapot-cserére.

Többé nem mondanál semmit,

vagyis, amit mondanál, azt

végre megemészteném.

Tudnád, megérdemelt ez az

állapot. Tudnád, hasztalan

lenne gőzölögni,

hiszen az én fejem is kemény.

Próteuszt is csapdába csalták,

akármilyen bűntelen

volt is, bűnös. Egyébként

is jobb lenne egy másik korban,

egy kevésbé olcsóban,

ahol úgy csorognának a szavak,

a tiszta vizű források, akár a

nyál. Jobb lenne egy másik

börtönödben úszni, ezzel

fenyegetlek téged,

állandóan változót. Hogy

miért csinálom mindezt?

Hát azért csinálom,

hogy csináljam.

Éhesen és szomjasan egy

másik ünnepre várva.

 

 

Eredő

 

A beton összes repedéséből

egy-egy nagy ötlet bújt ki

az évek folyamán. Üvegtörés,

sebbenzin, császármetszés.

Ma már nem találjuk a

repedéseket, és ötletünk sincs,

hol keressük őket, talán

az erdőbe menekültek

az építkezések elől.

A legutolsó azt találta

ki, hogy bocsátasson tüzes eső

a vajúdások egykori helyére,

így nyíljanak fel az eredők.

Az eső végül elvonult,

a beton repedései fűszálakat

hoztak, másutt a fák esernyőit

kilyuggatta a fény. Azóta

száradni vágynak és

tisztást keresnek

a bolyongásban elázottak.

 

 

Kényszerterület

 

Részegen szoktam mérlegre állni.

Megszagolom a bort, a sajtot,

nagy levegő, és számok.

Csak amiatt szorongok,

hogy több vagy kevesebb

szorongás van-e bennem,

mint legutóbb.

 

Ideje leszállnom magamról.

Lekapargatni a tüdő

penészfoltjait, kilépni

a kényszerterületről,

és pontosítani: mennyi

kitöltetlen súly marad,

ha feloldódnak a szorongás

foltjai?