tévé

mikor eljő az életút fura bogozgatása miként az algoritmus násza hol férfi a nő klasszikusnak ítélhető párja megrendülve a bizonyosságban az emlékek két nagy nyalábban széthasadnak emerről mintha különös gének üzennének a megmásíthatatlan ősi javaslatnak mely mentén

a monoton biológiai óra lecsurog és merev korlátok között szuszog a test bordákba feszített légköbmétere a rozoga úton persze megkísért ínyencség is eltúlzott gondolat vad szex morális virtus nagy halál érzékeny fülekbe nyikorgó szörnyű nyenyere a takart hátsó bejáratnál mégis csak az a fontos megtörhető-e a terített asztalnál mindnyájunk napi kenyere némi szégyen de én inkább efelé hajazok noha mozgásban vagyok és soha nem mulasztom lesni a metafizikus lét technikai pörsenéseit egyszóval a találmányok fényes dzsungele még mindig felhajít a lelki magaslatba s habár pszichémnek inkább zord dosztojevszkijes atyja vagyon oly mélyen sosem fogom felszántani az emberi vadont felizgatnak az újdonságok nem is a korábban talált repülő vagy a turmixgépek a szinkronban megért lelemények kortársi gőgje tekinget bennem előre holott a sötét alagút éppúgy beláthatatlan a jövő éppúgy híg mint a homoki lőre de az első

csodálkozás mégiscsak röpít előre ahogy sármos nagybátyám a széchenyi-hegyen rozsdásodó drótját a huzatos ablakon kidugta s a nemrégiben összelőtt városban valami szürke képernyőn kezdődhetett a mustra szájak mozogtak a vastag üvegen és görbén futott a villamos éreztem fantasztikum pergett le előttem mely persze már nincsen ott de mégiscsak híres focimeccsek távoli világokból szemcsésen akadozó olimpia melyre kisszékeken rohamozott a gazdagabb szomszédnál az utca fia s ő a büszkeség és a terror borotvaélein jóságosan viselte a rohamot

s ha lármásan konzultáltunk néhány kihagyott lehetőséget a tulajdonos gőgjével nem tüntetett holott sokszor alighanem igencsak várta a végső füttyjelet az alvás előtti szellőztetéshez míg csak a szomszéd népek zajosan haza nem tértek hümmögve a csodás masinán majd a birtoklás

mákonya lett a máz műfaja született az ismeretlen otthoni terpeszkedésnek kezdtek előkerülni

addig sosem látott kekszek és pépek s lassan az alvás fokozatait is mérted a műsorzárás előtt

kezdett kiüresedni a délelőtt s egyre inkább hibbantaknak tűntek a fennköltebben gondolkodó elmék kik finnyásan turkálták a grandiózus vizuális élmény akadozva csurgatott műsortervét

s lesajnálóan tekingettek a sorozatokra hazaiszkolók után hiába nem tudtuk még szétpengézni az intellektust és a technikát mely görcsbe sokan máig fennakadnak s nem csak az ortegai nép

feszül az egyre rafináltabban növő képfalaknak különös delej a fizika örökkévalónak tűnő nem értése s hiába züllik egyre lejjebb a képek képe a lassan gyűrűző undort a megszokás hatalmas kezével mégis fölülírja mert a lustaság bírja a terhet bennünk legtovább s mikor már magában keresné kétségbe esve a homo sapiens kegyelmet érő lektorát a menekülésnek nem látszanak útvonalai előbb az adás nélküli napok szűnnek a kép feszessége lesz egy csalétket

villogtató hallali s mikor a biztonságban kezd újra szakadozni a mérték megszűnik a fekete

fehérség s kezded a gazdagok színeit irigyelni hol az üvegen már zöld mezőkre kék bugyikra lelni s ha lőnek pirosan folyik a festék megint megtelnek lufikkal az esték s ha már valahol

bizonytalannak látják az egykori híveket kezdik generálni adrenalinszintre fájós gyomrodig

az elvadított híreket majd néhány szinglivel imitálni a kényes valóságot – delete hörgöd szűk

magadban mikor egy új delejes masinára rászoksz s mikor már igyekszel nem gondolni végre

futószalagos adásra macskaléptű nőkre egyszer csak a meleg plázákban azon kapod magod hogy vékonyuló nyakad a síkképernyők felé nyújtogatod s szép nejedben gyújtogatni kezded a vásárlási kedvet mert nálunk ilyen még nem volt hogy a böhöm masinának nincsen háta