Szirénének

szatírjáték

Nádas Péter  dráma, 2010, 53. évfolyam, 3. szám, 249. oldal
Lapszám letöltése
PDF-ben

Az élet bizony álom

 

 

Édes álmaikban az eget nem a ködökből kelő hajnal pírja, hanem

 égő erdők, égő falvak, égő városok visszfénye festi fel.

Ezzel jó sok dolga lesz a hangosítóknak és a világításnak, de

hiszen a maga módján ez is szép, nekik pedig legalább

a szépség illúzióját meg kell tisztességesen csinálniuk.

Egy közeli úton az ágyúzás, az aknavetők és a gépfegyverek

nagy zajában harckocsik vonulnak fényszóróik

ideges égi pásztáival.

Távoli kiáltozás, pattogó rövid vezényszavak töredékei,

az egész közkedvelt hadtörténeti egyveleg jön vele

a színesen felvisító világító rakétáival.

Jól mutat.

Ehhez jön még a kiégett gótikus maradvány hangdobozából a

míves rózsaablak csonka ívein zenélő széllel a

halk sirám, a panasz, a jajszó, a nyögés, a jajongás,

a nyögdécselés, a fohász, a káromkodás, a sziszegés, a hörgés,

a harákolás, a sikoly,

értsük úgy, hogy egy tábori kórház templomhajóban

felejtett valamennyi súlyos sebesültje.

AGONIZÁLÓ SEBESÜLTEK HANGJA

Tengeri szél tépázza takaratlan testünket, három napja ázunk,

vizet senki nem,

vizet,

halott társaink üszkös húsában megindultak a férgek,

a fehérek,

legalább vizet.

 

 

Persephoné

Oly halkan, behízelgőn, oly finoman zenélnek

szenvedésük húrjain,

ahogy légmozgás neszez közönyös villanydrótokon.

 

 

AGONIZÁLÓ SEBESÜLTEK HANGJA

Még szerencse, hogy ilyen végtelenül szép tud lenni a létezés

fájdalma, az istenek vonósain valóságos zeneköltemény.

Mely nem szűnik, soha el nem ül, ellenkezőleg, lassúbbnál is

lassúdabban, emberi hallással alig követhetőn erősödik.

Lassan telik el a világ vele.

 

 

 

E szépen hangzó zeneköltemény

történeti szimbolikájával

mit sem törődve, nemcsak a hadászatban jobbára

járatlan, álomittas fiak jönnek hasmánt a dűnék között, jönnek

minden irányból, féregként araszolnak, felütik fejüket,

fülelnek,

figyelnek, hanem jönnek hasmánt a meglett és magukkal felette

elégedett hadfiak,

ők sem újoncok e világszínpadon,

elsőként a leleményes Odysseus, másodiknak a gyorslábú

Akhilleus, harmadiknak az aranyfürtös Menelaos követi őket,

valamint rozsdálló páncélzatában és valamennyi hadijelvényével

kidekorálva a komor Arés, a merész Agamemnón és a hadi

bölcsességtől valamelyest ütődött Nestór –

legfőbb hadurak fenséges hármasa.

Hol a térdükön vezekelve közelegnek, hogy látcsöveikkel a

távolt fürkészhessék és közben kedvükre szónokolhassanak,

hol pedig négylábú harci emlősként csúsznak és másznak, már

ahogy a becsapódó lövedékek szükségessé teszik és zörgő harci díszeik megengedik.

 

 

FIAK

Strabónra mondom, hogy ismert világok legvégére értünk azon a

hajnalon.

Tejfehér ködben tévelyegtünk valahol Mohrdorf és Phron

között ezen a vértől mocskos világszínpadon, valamennyien

kiskunságiak. Büdös parasztok. Furkók. Bugrisok. Fajankók.

Bunkók. Tahók. Suttyók. Prosztók. Ahogy fenséges nagyuraink

az ő szárnyas szavaikkal voltak szívesek bennünket egymás

között kegyesen megemlíteni, hogy megkülönböztessenek azoktól

a szerencsétlen földönfutóktól, akik egyszer már túljutottak

falujuk határán, s maguk mesélték, hogy otthonukban ugyanazon

tető alatt végezik a kisdolgukat és a nagydolgukat,

ahol esznek, isznak, gyerekeiket nemzik és alszanak, és hogy

mi ezt ganajtúró parasztok nem értjük, mert ez a modernség

– ahol eszünk, ott szarunk,

és ez lenne a legújabb szép világ legnagyobb netovábbja,

amikor már mindenki így csinálja, vízzel öblíti.

Hazánktól távolabbra már nem mehettünk volna hazát védeni.

Hacsak nem találtunk volna fürge hajót

a parton, vízre szállni, hogy aztán így térhetnénk ki az ádáz

ellenség elől. Akiről nem tudtuk, ki fia borja, milyen anya

szülte és halála óráján ki fogja a szemét lezárni.

Ám a fürge hajóhoz előbb a partra kellett volna rátalálnunk,

Téthys és Ókeanos

méltán haragos vizeit megpillantanunk, a nyílt tengeren

Boreas leheletét bevárnunk és büszke vitorlát bontanunk.

Halkan szólongattuk egymást a végtelen nagy idegenben.

Testvéri köteléknek ennyi maradt, a szíves néven szólítás.

István, Jani, Gézám, egyetlen jó pajtásom, félhalott Józsikám.

Annyi, hogy figyelj rám, édes egy komám.

Hol láthatott volna tengert közülünk egy.

Nem is tudtuk, hol kell az ilyen helyen ilyesminek lennie.

Volt ugyan egy kitépett térképoldalunk, szél sodorta hozzánk

egy szétlőtt falusi iskola udvarán. Olyan kék tengert

kerestünk,

mint otthon a vizesveder. De nem tudtam volna megmondani, hol

végződik az ég, hol kell itt ebben a kibaszott idegenben

a földnek kezdődnie. Ez csak homok volt, semmi más, homok.

Húztam magam

a könyökömön. Honnan tudtam volna, hol vagyok.

Sok volt a könnyű sebesültünk, halkan sziszegtek, ahogy

jöttek, cibáltuk, nem hagyhattuk sorsukra őket.

A szakaszvezetőnk, ez a leleményes Fervega, parancsba adta,

hogy mindenkinek arra van előre, amerre az orra van.

Egy nagy piros hadikórházról, benne fehér kórteremről,

benne fehér vaságyról, benne fehér lepedőről,

puha meleg takarókról ábrándoztak a könnyű sebesültjeink,

amint

a nagy délelőtti fényességben szárnyas lépteivel jön a mi

legfőbb

hadurunk holdkóros menye, az Ilona grófnő az ő kifogyhatatlan

mosolyával. Komornája kis fonott kosarában hozza mögötte a

szép zörgős celofánba csomagolt csemegéket.

Ilona grófnő nyalókát osztogat.

Az egyiknek piros kakasost ad,

a másiknak sárga csillagost,

miközben elégedetten szemlélgeti

a sok fényesen hegedő, traumatológiai szempontból

kifogástalanul amputált fiatal végtagot.

Nyögtek, jöttek, olyan nagy volt bennük a vágy, hogy végre kés

alá kerüljenek, s aztán jöjjön, aminek jönni kell, jöjjön a

sebészetben jártas Ilona grófnő, vele az édes kis komornája,

vele a kosárka, benne a sok finomság, s így tovább, az idők

végezetéig mindig újra, de mit tehettek volna, fájdalmukban a

jótét lelkek azért sziszegtek, szitkozódtak, elsősorban

szidták a kibaszott kurva Istent, aztán legfőbb hadurunk kurva

édesanyját szidták, legvégén azt kívánták, hogy legfőbb

hadurunk és valamennyi vitéz tábornoka az ő hőn szeretett

édesatyja térdén folyt volna el.

Fehér vakságra jutottunk átkozott idegenben.

Minden más homok. Nem volt több hadicselünk, és idáig ért el a

mi nagy haduraink nagy hadi tudománya. Homok, ameddig a szem

lát. Fájdalmas sorsodon szitok nem enyhít, te szittya. Ragadós

homokban az ő nagy hadi tudománya szerteszét futott.

Uramisten, hogy terem meg ezeknek itt bármi. Homokon homok. A

 Szememből sem tudom a homokos kezemmel a homokot kitörölni.

Fogam homokot fogott és homokot csikorgatott.

 

 

HADFIAK

Légy kicsit takarékosabb erőddel, ne fecsegj annyit, pajtás,

gyulladt szemekkel inkább kövesd figyelemmel

a járást a zsákmányolt térképeden.

 

 

FIAK

Hiába nézem, ha nincs iránytűm.

 

 

HADFIAK

Ott a szaros ujjad, Józsi, nyálazd meg, emeld fejed fölé,

akkor hűvöséből kiérzed, honnan fúj a szél.

FIAK

Nem fogunk kikerülni ebből a kutyaszorítóból.

 

 

HADFIAK

Ha szárazföld felől érkezik, akkor biztosan más az illata,

mintha a nagy víz felől. Amerről Boreas hűvösét érzed,

a tengert ott keresd.

 

 

FIAK

Szarok én Boreasra, szarok én a tengeredre, haza akarok menni,

szántanom kell, vetnem, aratnom, Néreus ötven lányának bája

nem elég, ha ötvenhét birka vár, kitörni, ki ebből a kurva

kutyaszorítóból. Meg kell nyírnom őket.

 

 

HADFIAK

Szárnyas szavaimmal szólok hozzád, egy komám, édes jó kenyeres

pajtásom, tőlem jó szívvel megtanulhatod,

én voltam Voronyezsben, voltam Orelben, Trója alatt voltam,

voltam Urivban, voltam Jénában, voltam Oránban, voltam

Sztálingrádban bekerítve, voltam Borogyinónál, voltam hajók

fáklyáitól vöröslő és vértől mocskos tengeren

a Trafalgár-foknál, voltam Mohácsnál,

Austerlitznél is voltam, voltam, voltam, voltam El-Alameinnél,

Isonzónál voltam, voltam Sedanban, Verdunben is, voltam

Tunisznál, voltam Budapesten százkét napig ostromgyűrűben,

nem fogod elhinni, te nevetni fogsz, az Ostrom utcán törtem

ki, ahol az osztrák betört, hogy a törököt kiűzze, de rajtam

kívül egyetlen jó nyilas társam nem maradt meg

– és ennyi élő tapasztalattal annyit azért mondhatok,

hogy asszonyra, házra, hazára, kutyaszorítóra

ilyen helyzetben nem gondolunk. Túlélők vagyunk. Nem azért,

baszd ki, mintha nem akarnánk, de az a nagy büdös igazság,

hogy semmire nem gondolunk. Túlélünk. Ez nem jó nekünk,

baszd meg,

de a túlélő akkor sem gondol semmire. Elteszi magát jobb

napokra, valakinek a jövő századokat is tönkre kell tennie.

Beszélni sem tud, aki nem éli túl, még hallgatni se.

 

 

FIAK

Meglehet, hogy tényleg olyan kék volt valahol a tenger, mint

Kiskunhalason a vizesvödör, de a víznél sem volt mit

keresnünk.

Ott voltunk, tengert mégse láttunk.

Szókratésre mondom, hogy csak az tanul, aki már tud.

Ganajtúró furkó paraszt tengert se lát, épp elég a főd, a főd,

meg a köd neki.

A szárazföld bensejébe vezető úton meg nem mehettünk.

Végtelen oszlopban vonultak, nem tudtuk milyen roppant harci

gépeikkel a nem tudtuk milyen ádáz ellenségeink.

 

 

HADURAK

Te azt hiszed, nem tudom, hogy a büdös parasztja mire gondol,

semmi másra, fődre.

Tudom én.

Ezeknél a ganajtúró parasztoknál nincs furfangosabb

és ostobább.

 

 

HADFIAK

Mert azt azért senki nem merészelte volna hangosan kimondani,

hogy érdemesebb lenne megadni magunkat, mintsem arra várni,

hogy az istenáldotta köd felszakadjon, s akkor a magasabban

fekvő úton haladó nem tudjuk milyen ellenségeink egyetlen jól

irányzott sorozattal valamennyiünket leterítsenek.

 

 

HADURAK

Amelyik először mondja ki, rögtönítélő bíróság elé állíttatom,

felkoncoltatom, karóba húzatom, kerékbe töretem,

megkorbácsoltatom, a gyáva parasztjával hasíttatok

szíjat a gyáva parasztja hátából.

Zeusra, kérdem, hogyan nyerhetnék ezekkel háborút.

Eleve beléjük van kalapálva a veszteség.

Moszkva alatt a nagy Napóleont, Sztálingrádban a titáni

Paulust, Budán a daliás Szálasit hagyták magára, s akkor én

most azon kívül, hogy sorban lelövöm őket, mint a tetves

kutyákat,

ugyan mit tegyek.

 

 

FIAK

Vonszoltuk könnyű sebesültjeinket, miként a féreg, kúsztunk,

suttogtuk, édes tetves Józsikám, egy komám, tetves Bélusom,

gyere, baszd ki, ne hagyd el már magad, ne tedd meg velem,

hogy itt pusztulsz el tetvesen ebben a kibaszott idegenben

a két kezemben. Senki nem merészelte volna kimondani,

hogy mi lenne jobb. Hideg hadifogság lenne jobb. Poshadt vizet

inni lenne jobb. Meleg hadikórház lenne jobb. Ilona grófnő

komornájának valagát simogatni vagy híg répalevest enni lenne

jobb. Senki nem választhatott kedvére a szavak és a szitkok

közül, de néha egy annyit azért kimondott hangosan –

legalább lenne egy kis vizünk.

 

 

HADURAK

Hogy fogná a szutykos parasztja a száját, legalább most ne

vizezne, hogy a koszos vize miatt fedezzenek fel bennünket

itt. Édes fiam, Ilona grófnő komornájának szépséges valagára

kérlek, hogy legalább ne legalábozz. Mert ha

még sokat legalábbozol, akkor a katonai cenzúrával töröltetem

le a szádról valamennyi legalábbodat és kivágatom hozzá

a nyelvedet,

meglásd, akkor majd nem kívánsz vizet.

 

 

FIAK

Ráhagytuk már hárman a veszett kutyákra, csak ugassanak,

óbégassanak, mert igazság szerint

valamennyiünket inkább az éhség mardosott. Helyesebben szólva,

nem lehetett volna megmondani, hogy melyik jár elöl vagy

melyiket lett volna jobb később csillapítani. Az ember akkor

nem úgy gondolkodott magában, hogy

táplálkozástudományi szempontból melyik lenne helyesebb,

étkezés előtt folyadékot venni magához, vagy rögtön nekiesni a

forró krumplipaprikásnak, amiben persze lenne kolbász.

 

 

HADURAK

Nincs olyan gondolata, amit ne tudnék előre. Annyit mondok,

hogy a tetves paraszt a négylábú állatnál nem különb. Miatta

veszítsünk el minden igazságos rablóháborút.

Mi lenne, ha száz disznója lenne, abból meg annyi kolbász,

hogy kiférne belőle a kerítése. Erre gondol. Ezen gondolkodik.

Mondd, hogy még szaporodni akar. Minden magasabb esztétikai

igény nélkül lerészegedni, és tetvesen elheverni a tetves

meleg vackán. A suttyó paraszt a tetves zsidónál nem különb.

Térképasztalnál átvirrasztott éjszakákon soha életében nem

elemezte lázasan a mi hadi tudományunk nagy taktikai titkait

és ármányos stratégiáját. Van-e közülünk egy, aki trükkös hadi

gépeivel ne szeretett volna az ölés Leonardója lenni. Ő meg

azt kiáltozza, víz, habár közben kolbászról ábrándozik. Merő

ellentmondás az egész életük. Hadi logikájuk, Pallas Athéné

nevére mondom, Clausewitz előtt biztosan nem állna meg. Ott a

kút, ordít a bunkó parasztja, holott tudja, hogy a büdös

száját engedély nélkül nem lenne szabad kinyitnia. Ha nem

lenne hadi tudománnyal kultivált bölcsességünkre bízva,

meg se nézné, hogy nem úszkál-e dög

a víz színén, rögtön inna.

Fervega.

 

 

HADFIAK

Parancs.

 

 

HADURAK

Elfoglalod, édes egy fiam, a templomot, elintézed. Közben a

többivel a kutat mereted ki és kitisztíttatod, de nekem az

alja úgy ragyogjon, mint macska segge a holdvilágon.

Erre van húsz perced, húsz embered. Itt állok, nézem,

ellenőrzöm,

de helyből seggbe kúrom és fejbe lövöm, aki a döggel

fertőzött vízből inni mer.

 

 

HADFIAK

Értettem.

 

 

HADURAK

Kedvteléseitek miatt, járványokkal és döghalállal,

ne tegyétek, édes egy fiam,

kockára a haza sorsát.

Kicsit többet dolgozzatok, kevesebbet szórakozzatok.

 

 

HADFIAK

Értettem.

 

 

HADURAK

Ne szórakozzatok már itt velem.

 

 

HADFIAK

Értettem.

 

 

 

HADURAK

Vigyázzatok, mert a kocka el van vetve. Kevésbé

képletesen szólva, nem érdemes vereségre

játszanod, ha egyszer küszöbön a végső győzelem.

 

 

HADFIAK

Értettem.

 

 

HADURAK

Mit értettél, nem értettél semmit.

 

 

HADFIAK

Értettem.

 

 

HADURAK

Akkor mire vársz, édes gyermekem, te vadparaszt Fervega.

 

 

HADFIAK

Alázatos tisztelettel jelentem, hogy legfőbb haduram végső

győzelemre vonatkozó parancsára várok.

 

 

HADURAK

Lelépni.

 

 

A Néreisek cinizmusának nincs határa. Jönnek és üveghárfáik

kíséretében előre kacagnak a komoly hadi cselekményeken.

Emberélet sem számít nekik. Énekelgetnek, dudorásznak,

karban táncikálnak és messzi zengő dalban jelentenek a várható

időjárásról háborús hangszóróikon.

Hosszan kivár a nulla.

Sok hulla hever szerteszét.

Élni kevés, megfagyni sok. Maguk a magas égilakó

istenek sem így akarják,

de a napi

középhőmérséklet szintúgy nulla fokra hág.

Szél kél, a köddel együtt a hangzatos dél

és az autista éjfél is felszakad.

Nincsen óra,

nagyokos hadúr mégis hagymázas napi parancsot ont, hogy

hadfiait fölösleges harci cselekményekkel foglalja el.

Méghogy seggbe kúrja, méghogy fejbe lövi.

Bassza, lövi, kocka, meri, seggbe, fejbe, hulla, fordul.

Méghogy alázatos, méghogy érti.

 

 

PERSEPHONÉ

Gyalázatos, gyalázatos, hogyan lehet valaki ilyen gyalázatos.

Édesanyám, Démétér, nem értem, nem értem, téged hívlak,

magyarázd meg, miért fáj nekem végre megérteni,

teni.

 

 

A tréfás Néreisek a tébolygó harcosok segítségére sietnek,

párba állnak velük. A lábukra loccsanó vízzel sem törődve,

dalolva veszik és adják a teli vödröket.

Egyedül atyánk, Néreus, a tengeri vén a megmondhatója, hogy

milyen osthobák, milyen osthobák.

Le akarják győzni a tébolyult istennőt, a szép Agóniát.

Mert mindeközben más tébolyult harcosok a gótikus maradvány

kapuját rúgják be, hogy félelmükben a feltáruló térbe, testbe,

szabadon áradó hangos jajszavakba lőjenek, a Néreisek

ugyan még dalolásznák, hogy a halandók milyen

osthobák, osthobák,

az eredménytől azonban elakad a lélegzetük, kezecskéikkel

kicsinység szemüket is eltakarják, szétrebbennek, iszkolnak

el,

mire hangja szakad szélnek is.

A gótikus maradvány kitárt gótikus kapujában mezítelenül,

csonkán, átvérzett kötésben jelennek meg

az agonizáló szerencsétlenek.

Indulnak is rájuk, támadásba lendülnek az ölebnyi döglegyek.

 

 

AGONIZÁLÓ SEBESÜLTEK

Vizet.

Jöttem, könyörgöm, édes bajtárs, a kegyelemdöfésedért.

Legalább a csontszáraz számba köpjetek.

Jó társam, kérem, áldozz rám egyetlen jó golyót.

Nem nézi, kit ér el, hol éri, a teremtésben ő is csak

rövid utat keres, miként az emberek.

Jő a jó. Ha jő.

 

 

HADURAK

Fervega, ne késlekedj, teljesítsd, fiam, agonizáló

fegyvertársaid, jó bajtársaid emberbarátilag igencsak érthető


http://www.szinhaz.net

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs