Mennyire neked való mindez

 

Minden mozdulatommal

hazudni valamit mozdulataid

mögé. A köztes dolgok így

sem szólnak másról, mint

a gázóra vagy a kerti csap

túlkapása. És akkor a félelem

például hol marad.

 

Mert ha nem is így, de előre

biztosan nem szóltam. Lementem

borért, közben este lett, tapogatózva

fel a harmadikra. Te a kanapén,

félálomban, mint egy szeretet

komolyabb maradéka, ami hallgat,

kíváncsi is, néha kérdez, de nem

mond el semmit újra. Hogy milyen

könnyű nézni egy kezet, kést fog

meg, szorítja, de nem lesz hosszabb,

ezt nem mondja.

 

Amivel eljátszhatna, az nincsen itt.

Valaki hosszasan magyaráz, a városból

kifelé is. Ugyanazt ismétli el sokszor,

de a tagmondatokat időről időre

felcseréli. A zsíros üveg mögött közben

lassan forog körbe a nagyobbik erdő,

a telepített. Egy ideig úgy tűnt,

tévedésből. Nincsen semmi már itt,

amit ösztönök kezére lehetne adni.

 

A fűnyíró mögé meg

odaállítanak. Van, amire nem

szívesen emlékeztetném azt a férfit,

aki a kert végében most száraz

leveleket gyűjt egy talicskába.

Szerda este, annyi minden ellenne

ennyi benzinnel egy hétig, mondani

kéne valamit, csak ne az üres

terepjárót a réten. Meddig elviselhető

egyébként a rét, ha már nem akarom,

hogy a neveden szólítsanak.

 

Hogy ki mit szeret, hogyan és miért,

ezt a kérdést mostantól nem én

teszem fel. Amikor felkapcsolták

a reflektorokat és hátramentek

megnézni mikoriak a keréknyomok,

akkor hallottad, hogy ami kiszűrődött

az nem zene volt, hanem nyögések?

 

Lyukas fémkannák az irtás mentén

végig. Ebben bíztam végül, amikor

megláttalak a téren. Hogy ez lesz az,

a legkevesebbet majd ezzel a képpel

mondom el rólad.

 

Mintha nem lenne mindenben

ott a könyörület ócska dinamója,

fényeskedjék kézzel, lábbal.

Ahogy a vak fiú később,

a villamospótló buszon.

Lassan közelített a tarkód

felé, aztán hirtelen rántotta

vissza a kezét. Hogy ne legyen

senki következetes ezen a földön,

erre gondoltam, ne nyerjen

bocsánatot semmi csak azért,

hogy másutt erősebben sejtsék,

hol kezdődik az elszánt várakozások

vége. Vagy ha mégis, az a bocsánat

ne legyen neked való. Hogy tiszta

szívből mondjanak ellent ennek,

erre gondoltam, de megismételte,

csak most oda is, vissza is lassan.

 

 

 

A tulajdonságaim 

 

1.

 

Távol a régi kaszárnyáktól

és egészen közel a véghez,

mit műveltek az édesanyák

a termőföldön összeterelve,

hogy ilyen izgatott vagyok?

 

Ami a nyaraló tövében

egy idegen nyelven üvölt,

attól lehetek ilyen. Az aggodalmas,

emberi beszéd, amíg idáig elér

arról mond le, amiről akar,

de egy egész arccal akkor sem lehet

megcsinálni, hogy mostanra

öreg is legyen, vicces is.

 

 

2.

 

Nem szeretnék szabadulni innen.

Július lehet, a fatelep előtt

muszáj lesz elhaladnom.

Az erdő szélén. Először olyan,

mintha bólogatnának, pedig

csak körbeálltak, és a térdüket

csapkodják. A vonatablakból

is látom, az egyiküknek olyan

a természete, mint az enyém.

 

 

3.

 

Megjönnek, és lepakolnak,

nézik a medence sötét vizét,

a betonkádat. Akkor már

szólnom kell, hogy ez nem az,

nézzék meg nyugodtan

közelebbről. Fogják meg.

 

Én milyen feladvány vagyok?

Kívül is, belül is megnyugtató.

 

4.

 

Mennyire örülök, hogy félsz.

Hogy leoltod a lámpát,

és a sötétben kitakarózol.

Látod, van olyan élet, ami

fölöslegesen van tartva, és,

álmában akárhogyan forog,

nem tud róla az állatvilág.

 

5.

 

Mint, aki beszélgetni szeretne,

úgy mondtam, hogy kibírhatatlan

a földút a földút részleteivel, de

arra már nem emlékszem,

fényes zsinóron vagy aratógépek

hátán lettem ilyen. A kék háttér

előtt gereblyét markoló kéz,

a kék háttér nem én vagyok.