Habár „hivatalosan” nem számítok tükének (hiszen Szekszárdon születtem), én mégis pécsiségemet tartom identitásom egyik fontos sarokkövének. Középiskola után a PTE-n kezdtem meg tanulmányaimat, és életem legmeghatározóbb élményei az egyetemhez, tágabban nézve a városhoz kötődnek. Annak ellenére, hogy szigorúan véve nem tartom magam irodalmárnak, az irodalom szűk és tág fogalma az egyetemi éveim miatt (melyekbe az alap-, a mesterszak és a PhD-tanulmányok is beletartoztak) egybeforrt Pécs városával, macskaköveivel és lakóival.

A városnak pedig – sok ikonikus helye mellett – megkerülhetetlen része a Jelenkor is. Éppen ezért, hatalmas megtiszteltetés volt, amikor Kisantal Tamás és Milbacher Róbert segítségével többek között a Jelenkor online felületén is lehetőségem volt filmes témájú kritikáimat publikálni. Nagy örömet okoz, hogy szövegeimet immáron nyomtatásban is láthatom a lapban, nem beszélve a megtiszteltetésről és a háláról, amely a lap egykori és jelenlegi munkatársait, szerkesztőit, íróit örökké üldözni fogja.

Annak ellenére, hogy legkedvesebb emlékeim az első publikált szövegeimhez kapcsolódnak, „kedvenc” online írásom talán Nemes Jeles László Napszállta című filmjéről készült kritikám lenne. Nyomtatásban ez idáig két munkám jelent meg a lap hasábjain, a legnagyobb élvezettel azonban Krasznahorkai László Herscht 07769-ről írtam, ami a folyóirat 2021-es évfolyamának 5. számában jelenhetett meg.

Fotó: Honti Balázs