Generace 2022

A szerk.

Ismét magyar győztesei vannak az ostravai zeneszerzőversenynek. Dobos Dániel első, Mihalicza Csenge második helyezést ért el, Szabó Gergely Zoltán pedig elismerésben részesült.

 

Ostrava Csehország harmadik legnépesebb városa és a történelmi Morvaország gazdasági és kulturális központja. A város több jelentős zenei fesztiválnak ad otthont. Az Ostrava Center for New Music 2000 óta kétévente rendezi meg az Ostrava Days újzenei fesztivált, mely nyári mesterkurzusokkal és ösztöndíjakkal kiegészülve az experimentális zenei élet meghatározó nemzetközi fóruma. Az Ostrava Days szervezői indították útjára 2017-ben a NODO (New Opera Days Ostrava) operabiennálét is. Szintén jelentős klasszikus zenei rendezvény a Leoš Janáček nemzetközi zenei fesztivál, melynek szervezői – élükön Jaromír Javůrekkel – alapították a Generace elnevezésű zeneszerzőversenyt is.

A versenyen a visegrádi országok fiatal zeneszerzői indulhatnak. A zsűri is a négy országból kerül ki, magyar tagja Tihanyi László zeneszerző-karmester, kollégái: Milan Báchorek, Hanuš Bartoň, Ivan Kurz, Vít Zouhar (Csehország); Alexander Lasoń (Lengyelország); illetve Jevgenij Iršai (Szlovákia). A versenyzők a szólótól a kamaraegyüttesig terjedő apparátusra írt darabbal pályázhatnak, a 200–1150 euróig terjedő díjakat két kategóriában: a legfeljebb harmincéves és a legfeljebb huszonegy éves alkotók között osztják ki.

Előbbi kategóriában az első helyezést idén Dobos Dániel nyerte el Squama című, alt szaxofonra és ütőegyüttesre írt darabjával. Mihalicza Csenge The Author’s Abstract of Melancholy című, Robert Burton verses szövegére írt dalkompozíciójával második helyezést ért el, valamint elismerésben részesült Szabó Gergely Zoltán, aki Microsonata 2 című darabjával nevezett. A Generace 2021 és 2022 nyertes szerzeményeinek koncertjét június 15-én tartják az ostravai Janáček Konzervatóriumban.


Dobos Dániel (fotó: Munkácsy Barbara) / Mihalicza Csenge (forrás: lfze.hu)

A magyar zeneszerzők rendre jól szerepelnek a versenyen, több korábbi díjazott (Balogh Máté, Bella Máté, Kecskés D. Balázs, Tornyai Péter) ma már a Zeneakadémia oktatója. A zsűri idén külön kiemelte a magyar versenyzők kompozícióinak magas színvonalát. Mihalicza Csengét egyébként már többször díjazták Ostravában: 2020-ban harmadik helyezést ért el, 2021-ben pedig Hat tétel zongorára című művével megnyerte a legfeljebb huszonegy éves alkotók kategóriáját.

A verseny egyfajta hidat képez a visegrádi országok fiatal szerzői és egyúttal zeneakadémiái között. „Valóban a térség egyik meghatározó versenyéről van szó, és ennek alighanem első számú oka a fórum folytonossága: minden évben kiírják, a fiatal kollégák tudnak és szoktak rá készülni” – emelte ki a fesztivál fontosságát Tihanyi László, akivel korábban Balogh Máté készített interjút a visegrádi térség kortárs zenei kapcsolatairól.

A Generace tavalyi díjazottaival, Mihalicza Csengével és Lázár Dániellel Szatmári Áron beszélgetett, aki riportjában a fiatal zeneszerzőket darabjaikról, kompozíciós elképzeléseikről és az őket érő inspirációkról is kérdezte.

 

(Forrás: mhflj.cz)

2022-04-17 09:00:00