A PécsLIT napjai azonos ritmust követnek. Délelőtt és kora délután gyerekeknek, illetve kis- és középiskolásoknak szánt programokat tartanak, délután négytől pedig kortárs irodalmi beszélgetések zajlanak. Ennek megfelelően délelőtt tíz órakor a kisgyermekek ismét Agócs Írisz Rajzolj egy krumplit! elnevezésű interaktív foglalkozásán vehettek részt, ezzel egy időben az Egy kupac kufli írója, Dániel András új könyvét, a Nincs itt semmi látnivaló!-t mutatták be a Várkonyi Nándor Fiókkönyvtárban. Egy órakor Gévai Csilla Nagyon Kék Könyv című kötete felhasználásával tartott foglalkozást gyerekeknek, három órakor pedig Nyáry Krisztiánnal Pethőné Nagy Csilla középiskolások előtt beszélgetett arról, hogy milyen funkciója lehet a versnek és egyáltalán az irodalomnak.

Ahogy a nap belenyúlt a délutánba, négy órakor szintén párhuzamosan indult két program. A Belvárosi Fiókkönyvtárban Várkonyi Nándor születésének 125. évfordulója alkalmából emlékkonferenciát tartottak. A visszaemlékezések és anekdoták mellett Mezey Katalin, a Várkonyi életmű kiadója Nagy Imre professzorral közösen mutatta be Várkonyi Nándor Újabb magyar irodalom (1882–1940) című könyvének új kiadását. A Hild udvarban eközben Székely Szabolcs A beszélgetés története című verseskötetét mutatta be Mohácsi Balázs kérdéseire válaszolva. A beszélgetés első felében főként a szerző indulásáról és az azt meghatározó irodalomtörténeti kontextusról volt szó. A tizenhat éves korában kiadott verseskötete után Székely Szabolcs a kétezres évek elején induló web 2.0-ás projektekben vett részt, köztük például a dokk.hu szerkesztésében, valamint az Előszezonban. A sor akár bővíthető lenne a Teleppel, ugyanis – a szerző email-fiókjában nemrég véletlenül megtalált, ám megválaszolatlanul hagyott levél tanúsága szerint – Bajtai András meghívta a szerzőt az éppen formálódó Telepbe. Az új könyv, A beszélgetés története több mint tizenöt év kihagyás után jelent meg – azelőtt 2005-ben látott napvilágot Kilenc másodperc reggelente című kötet. A beszélgetés története törzsanyagának létrejötte nagyban köszönhető Toroczkay Andrásnak is: az ő ötlete volt, hogy a szerző mindennap küldjön neki egy szonettet ahelyett, hogy ötödfeles jambusokban írja chat-üzeneteit. A beszélgetés során két fontosabb kérdés merült fel, az egyik éppen a formával kapcsolatos. Az antikvitásban gyökerező dilemmákat felelevenítve a szerző számára a forma elválaszthatatlan a tartalomtól, azonban nem ragaszkodik hozzá szigorúan, előbbre valónak tartja a hangzást, mint a verslábak pontosságát. A beszélgetésből kiderült, hogy a kötet a feleséghez szóló beszéd irodalmi mintáit bővíti azáltal, hogy az elégikus és az ódaszerű regiszteren túl is képes érvényes megszólalási pozíciót kialakítani. A beszélgetés egy újrainduló költőpálya izgalmas fordulatát mutatta be, melyet érdemes lesz figyelemmel követni.

17:09-kor vége a felolvasásnak, a Csorba Győző Könyvtárban pedig 17:00-kor kezdődik Zsuzsa Bánk író-olvasó találkozója. Kezdődött – race walking a Király utcán. A németül író, ’56-ban kivándorolt magyar szülőktől származó szerzővel Nádori Lídia műfordító beszélgetett – ő magyarul kérdezett, Zsuzsa Bánk németül megfogalmazott válaszát pedig Hábel János tolmácsolta a közönség számára. A szerzőnek eddig csupán első regénye, a komoly sikereket elért Az úszó jelent meg magyarul, a beszélgetés azonban az életmű többi, számos más nyelvre már lefordított darabjára is kiterjedt. Zsuzsa Bánk regényeinek főhősei jellemzően erős, határozott nők, így vetődhetett fel a kérdés, hogy miként tekint a szerző a feminista irodalom kategóriájára. Zsuzsa Bánk szkepszisének adott hangot, szerinte a kategorizálás sokszor megbélyegzést is jelent, ugyanakkor azzal szemben, hogy művei értelmezhetők a feminista irodalomtudomány keretei között, nincs ellenvetése. Nádor Lídia kiemelte a szerző regényeinek beszédmódját, amelyet lassú, a tárgyi világot részletgazdagon bemutató nyelvként jellemzett. Minderről a jelenlévők is megbizonyosodhattak, Frank Ildikó fordításában és előadásában ugyanis a szerző legutóbbi, édesapja halálát feldolgozó Sterben im Sommer című könyvének részletét ismerhette meg a közönség (a kötetről Weiss János írt a Jelenkor Online-on).

Fél hétkor a könyvtár nagyelőadójában Nyáry Krisztián az általa szerkesztett, A szerelem arcai Homérosztól a 20. század végéig című gyűjteményes kötet tervezetét Szegő Jánossal mutatta be. A szövegek már összegyűjtve, a szerzői jogok intézése azonban még folyamatban van. A kötet ötlete nagyjából három hónappal ezelőtt a pedofilellenes törvény megjelenésekor fogalmazódott meg. Az alapkoncepció egy olyan antológia összeállítása volt, amely válogatást ad a magyar és az európai fókuszú világirodalom ismertebb szerzőinek azonos neműek közti szerelemről szóló verseiből; az antikvitás irodalmától egészen kortárs szerzőkig. Nyáry Krisztián elmondta, nem az volt a cél, hogy a saját nemükhöz vonzódó írókat válogasson be, helyette egy tágabb koncepció mentén olyan szövegeket keresett, amikben az azonos neműek közti szerelmi kapcsolat jelenik meg – így olyan szerzők is bekerülhettek az antológiába, akiknek életrajzában nincs nyoma a homoszexualitásnak. Így került be két Örkény-írás is a kötetbe, de szó volt még a modern irodalom talán első transzszexuális szerzőjéről, Vay Sándorról, a kiváló autentikus kuruc népdalokat író Thaly Kálmánról, a Szigeti veszedelem egy antik toposzáról, a Dekameron kielégületlen asszonyokra vonatkozó ajánlásáról, valamint arról, hogy Dante Isteni színjátékában miként viszonyul az egyébként tisztességes életet élt homoszexuális emberekhez, akik a középkori keresztény világkép alapján mégis Pokolra kerültek.

Nyolc órakor szintén Szegő János beszélgetett, ezúttal Schein Gáborral új könyvéről, az Ó, rinocéroszról. A kötetről egyébként Nemes Z. Márió írt kritikát a Jelenkor 2021/7–8-as számába. A beszélgetőpartner megemlítette, hogy a szerző könyveiben állandóan jelen van az utazás motívuma, első kérdésként éppen ezért tette fel, hogy milyen volt a szerzőnek megérkeznie Pécsre. A kérdésre a Köszönöm, jó itt lenni! típusú udvarias kör lefutása helyett egy meglepően összetett, személyes válasz érkezett. Ezután szóba került Schein Gábornak a Kalligram 2021/6-os számába írt tanulmánya a kilencvenes évek irodalmi mezőjéről, azon belül pedig a rövid ideig Határ nevű folyóiratról, melynek szemlézésén keresztül láthatóvá válnak azok a jelenségek, amelyekkel egy rendszerváltás környékén élő értelmiséginek meg kellett küzdenie. Schein Gábor egy Balassa Péterrel kapcsolatos anekdotán keresztül mesélte el, ő maga folyamatosan küzd a jelenléttel – hogy minél adekvátabb válaszokat tudjon adni, és hogy felismerje egyáltalán a világ aktuális folyamatait. A szerző az Ó, rinocérosz egyik fontos motívumaként a megmutatkozás és az elrejtőzés kettősségét emelte ki: a rinocérosz egy szabad jelölő, időt és teret magába olvasztó maszkok sokasága, melyek mögül olykor kinéz a szerző, hogy aztán újabb maszk takarja. Szegő János kiváló kérdésein haladva felszínre kerültek a fontosabb irodalmi előképek, például Ovidius, illetve Kertész Imre, aki művészetében saját életét tette – Schein Gábor szavaival élve – a 20. század abszurd világát kifejező munkaeszközévé. A szerző kiemelte, hogy a könyv érthető egyfajta ajánlásként is: a berögzött gondolkodási struktúrákon kívül kell kerülni.

Az est zárásaként három pécsi irodalmár beszélgetett egymással: Balogh Robert, Horváth Viktor és Sz. Koncz István. Utóbbi a moderálási feladatokat is kiválóan ellátta, csak a beszélgetés vége felé közeledve foglalta össze néhány mondatban 43 beszélgetés című interjúkötetét: az interjúalanyok különös életútja (köztük például Pick Tamás, Zwack Péter), valamint az interjúvoló kíváncsisága és könnyed társalgási stílusa (amely ezen az alkalmon is megnyilvánult) nagyon izgalmas könyvet ígér. Balogh Robert beszélt a készülő Schvab-trilógiájáról, amely a korábbi Schvab-regényeinek bővített változata lenne egy kötetbe szerkesztve. A regény a sváb identitás történelmi változásait követné nyomon. Sz. Koncz István kérdésére válaszolva elmesélte, hogy a regények kiindulási pontja egy félórás, hangrögzítőre vett beszélgetés volt, amelyen a nagymamája múlt századból származó családi történeteket osztott meg vele. Az est végeztével felolvasta egy rövidebb írását, amely kiváló forma- és történelemérzékkel jelenített meg egy városi sétát Pécsen. Horváth Viktor az Elveszett paradicsom fordítási munkálatairól beszélt. Azt reméli, hogy Milton művének újrafordítása lehet akkora hatással a magyar kultúrára, mint a Devecseri Gábor által fordított Homérosz-szövegek vagy Babits Dante Isteni színjátékának fordítása. Horváth Viktor az Elveszett paradicsom fontosságát abban látja, hogy a Sátán szerinte a modern ember mentális berendezkedésének lenyomataként is olvasható: Lucifer az, akinek kezében van a döntés, hogy jól cselekedjen, ám mégis a pusztítást választja. Ugyan nem ez volt az est utolsó mondata, zárszónak mégis idecsaltam, bár szívesebben zárnám le a tudósítást egy már leírt, optimistább mondattal: a berögzött gondolkodási struktúrákon kívül kell kerülni.

(Fotók: Jakab Attila, Tóth László)