Ebben a pillanatban

　Egyre rosszabbul lát. Köd ül meg mindent

a szeme előtt. A mozivásznat, ahol korábban filmkockák

peregtek. Novák patikus gondterhelt

tekintetét, ahogy mind újabb lencséket vesz elő.

Feliratot az ajtón (szemészet).

A zárójelentés apróbetûit fel-

olvastatja magának (három bemetszés

a retinahártyán satöbbi, satöbbi).

Már semmin sem csodálkozik.

Bizonyos értelemben fel volt

készülve a legrosszabbakra.

Persze ez csak arra elég, hogy megértse,

nem lehet felkészülni semmire.

Van ebben valami bizonytalan

nemtörődömség. Közben az

óriásplakátra gondol, amelyet előző nap

látott, a két nőre a metróban, és erre a

sorra: A London-Bridge-en a tömeg tolongva jár…

Bármi is történik, nem tudja, jó-e így.

A Boráros téren, az aluljáróban kikerül

egy képregényt olvasó részeget.

Továbbsétál a betonkörív közepe felé, és

az égre emeli a tekintetét.

Tud úgy fordulni, hogy semmi mást,

csak a halványkék, felhő nélküli

eget nézze. Már nem is eget, csak ezt a

színt. A részeg is felemeli a fejét. És akkor

HIRTELEN MEGPILLANTOTTÁK

az ellenséget: rengeteg lovas és

gyalogos ereszkedett lefelé zárt csatasorban

a szemben lévő dombokról. Szpithridatész

és Rhathinész érkezett meg a Pharnabazosztól

kapott haderővel.

Egyetlen pillanat alatt így tud(ott) megváltozni

minden körülmény. A kopár, hófoltos sziklák

benépesültek fegyveresekkel, akikről egy,

egyetlen pillanattal korábban még nem

tudtunk semmit. Bizonyos értelemben

fel voltunk készülve a legrosszabbakra.

Persze ez csak arra volt elég, hogy megértsük,

nem lehet felkészülni semmire. Hitetlenkedve

hallgattuk az innen-onnan kapott híreket,

és kinevettük a kémeinket. Volt ebben

valami bizonytalan nemtörődömség, de

csak azt tudtuk, amit láttunk. A látvány pedig

nagyszabású volt és rendelkezett valamiféle

kérlelhetetlen méltósággal.

Mintegy tizenöt sztadionra voltunk egymástól.

Aréxion, a jós, nyomban áldozatot mutatott be,

amely már első alkalommal jól sikerült.

És Aréxiónnak igaza lett. A haláltalanok

könnyû győzelmet adtak, kicsit talán

könnyebbet is, mint reméltük. Sok barbár maradt

a csatamezőn. De hogy mi volt később –

arra nem tudok már visszaemlékezni.

Egy, csak egyetlen pillanattal később.

A hullákra, talán még leginkább erre,

a szétszórt tetemekre mindenfelé.　

　

　

Egy tévedés társtulajdonosa

　

(skizofrén elégia)　

　

holló kivájta szem mint átokformula vagy

mint ételrecept esetleg a kedves ügyetlen metaforája

leginkább a létezők dicsérete (fejen állva persze)

így juthatunk közelebb például a szerelemhez

mint rizsesládához vagy a szellemhez

mint puha tollkabátját utcaszélen

rázogató piszkos körmû gyerekhez

　

a színház lépcsején amikor úgy

érezte a kórház lépcsején áll vagy

a kórház lépcsején amikor úgy

érezte a színház lépcsején áll

ilyesmiket mondott

　

a hal bizony magányos állat olyan mint az ember

csak hát a víz alatt él és nyitott szemmel

alszik éppúgy mint némely ember

és érthetetlen mit miért csinál

pont pontosan mint az emberek

és sós könnyet potyogtat ha magára gondol

igazán pont úgy tökéletesen úgy mint az emberekcsak ez a szánalmas levegő

után kapkodás ez talán még ez

különböztet meg tőlük