A Pécsen élő és műveivel csak nagyon ritkán, néhány évente jelentkező Bozsó Nóra képeit és tárgyait láthatjuk június 15-ig a Pécsi Sörfőzde újonnan kialakított kiállítótermében (Szalon Art Factory). A puritán környezet tökéletesen semleges teret eredményez, amely mentes minden olyan elemtől, amelyek beleszólhatnának, konkurálhatnának a spontán hatású kiállítás tárgyaival.

A tárlat érezhetően nélkülözi a szándékos vagy megtervezett rendet, ha ezeken valami kiszámítottságot értünk. A tárgyak sokfélesége (méretre, formára, anyagra, való tekintettel) is erősíti ezt a spontán, mégis nagyon magától értetődő érzést. Bozsó Nóra textil szakon végzett, és ez nagyon meglátszik sok tárgyán. Nem is csak a direkt szövésre utaló vagy emlékeztető művein, de szinte minden itt kiállított tárgyon. A textil sokféle megjelenésében leginkább közös a puha rugalmasság, a struktúra nyitottsága avagy elrejtettsége, a határok bizonytalansága, gyakran szabálytalansága. Korábbi képein sokszor használt széles papír ragasztócsíkokat, amelyek a régi (iskolai?) kis színes csíkokat tartalmazó fűzőkészletre emlékeztettek. Az a játékos és szinte önkéntelenül is bizonyos díszítő művészet elkészítésére késztető találmány minden bizonnyal mély nyomokat vagy emlékeket hagyott sokunkban, még a fiúkban is, de talán inkább a lányokban.

Ilyen jellegű képek itt is falra kerültek, az egyik éppen az ablak elé, mert anyaga elég transzparens és így légies is, ezáltal még tovább gazdagítja a lehetséges jelentéstartományt. Az apróbb, kerek tárgyak közül jó néhány ugyanezt a struktúrát hordozza, konkrét keretre fűzve, vagy csak szőnyegkezdeményként megmutatva egy lehetséges, továbbfejleszthető tevékenységet. Mindezek a dolgok természetesen és magától értetődően mutatnak a kézművesség felé, amely, amikor egy művész keze által nyer irányt és formát, egy szinttel feljebb lép és a fizikai strukturáltság mellé szellemi is társul. A funkcionalitás nélküli, de azt mégis magukban hordozó tárgyak elszakadva a primér léttől (itt például egy kiállítóterem falaira kerülve) átlényegülnek, aurát és történetet kapnak. Mivel azonban ez utóbbiak általában mélyen rejtve maradnak, a képeket, tárgyakat néző ember maga kénytelen rájuk érezni, vagy értelmezni azokat.

A tárgyak létrehozásának igénye sokunkban megtalálható. Ez már a gyermeki vagy felnőttkori, iskolai vagy munkahelyi firkálásokon is megmutatkozik, és innen végtelen irány és tér nyílik az egyéni sajátosságoktól, lelki alkattól, gyermekkori tapasztalásoktól és millió mástól függően, hogy ki meddig jut el ebben. A művészetet létrehozó emberek – legyen bennük bármilyen kis vagy nagy tehetség – általában messze jutnak ezen az úton, leggyakrabban már nem is tudatos döntések, hanem mélyebb belső mozgatók határozzák meg tevékenységüket és életpályájukat. Bizonyos nehézségek persze fakadhatnak abból, hogy a különböző élethelyzetek, egyéni sorsok, várt vagy váratlan események nem mindig teremtenek optimális körülményeket az alkotáshoz, vagy legalábbis kifejezést nyernek a – jobb esetben – mégis megvalósuló művek által.

Amikor először láttam Nóra most kiállított újabb dolgait, azt gondoltam, hogy ezeket részben művekként, részben lélekelemzésként lehet vagy kell értelmeznem. Az itt egyértelműen műalkotásokként funkcionáló tárgyak mintha valamely terápia eredményei lennének, de legalábbis lehetnének. Nóra erős vonzódása a kézművességhez a kiállítás címében is megnyilvánul, furcsa és szokatlan fogalomtársítást hozva létre („Volnék inkább lelki műbútorasztalos”). Mintha az ő világa valahol ott lakozna az anyagi és a szellemi, vagy még inkább a lelki mezők nehezen megfogható tájain. Nem véletlen talán az az érzésünk, hogy némely mű befejezetlen, de én inkább direkt szándékot és választást érzek emögött. Pontosan ez a bizonytalanságnak tűnő megformálás (végső formaadás) az, ami a művek lényegét jelenti. Így jöhet létre az a talán zavarba ejtő kettősség, amely a hiányzó kontúrok, a lezárt szélek, a felhőszerű anyagtalan képződmények és a nagyon is konkrét anyagiság között feszül. A konkrét dolgok nála mindig az anyagiságból fakadnak.

A kisebb tárgyak mellett természetesen a legjelentősebb és legkomplexebb művek a nagyméretű festmények. Ezek esetében képes szintet váltani és valódi festészetet létrehozni, egy olyan bonyolult egységet anyagban és formában, amelyben már nyoma sincs a fent leírt kettősségnek. Legalábbis abban az értelemben, hogy ami ott jól elkülöníthetően nyilvánul meg, az itt, e nagy műveken képes mindent magába sűríteni és meggyőző összhangzattá válni.

(Füzi István fotói)