Sokat vívódtam azon, hogy a Tó vajon strandkönyv-e, vagy sem. Nem tudom, miért jutott eszembe egyáltalán, hogy lehet strandkönyv a Tó, valószínűleg a címe miatt, és azért, mert nyár van, és a nyár olyan, hogy mindent kitakar. Amint vívódni kezdtem azon, hogy a Tó strandkönyv-e, vagy sem, az a gondolat nem hagyott nyugodni, hogy igazából nem is tudom pontosan, milyen egy strandkönyv. Halvány fogalmaim, elképzeléseim vannak róla, bár én magam sose választok évszakhoz passzoló olvasmányokat, de mintha hallottam volna már ismerőseimtől, hogy nyaralásra, utazásra, szabadságra mást visznek, mint amúgy, jelentsen bármit is ez a más és az amúgy. Végül hosszas vívódás után arra jutottam, hogy 1. nem tudom, milyen egy strandkönyv, 2. oké, nem tudom, milyen egy strandkönyv, de ha az, amit sejteni vélek, akkor a Tó valószínűleg nem strandkönyv. Bár ez utóbbi megállapításomban elbizonytalanodom, amikor ilyen mondatokat olvasok ebben a könyvben, hogy: „A rózsaszín volt a kedvencem, csillogott és meglepően kifinomultnak látszott, míg a többi szín kevésbé szúrt szemet, inkább emlékeztetett kisgyerekek aquaparkokban, különösen tengerrel nem határos európai országokban használt vízipuskáira.”

Mondjuk most nyáron aquapark nem volt, de tengerrel nem határos európai országban árult vízipuskák és azok nyomorúságos színválasztékának tapasztalata igen. Hogyan érezhet rá erre ennyire egy brit író?

A könyv valószínűleg azért sem strandkönyv, mert ha egy szóban össze akarjuk foglalni, hogy miről szól, akkor ez a könyv a magányról szól. A magány és a nyár valahogy nem fér össze a fejemben. De hagyjuk a nyarat. Claire-Louise Bennett brit írónő első könyve, a Tó 2022-ben jelent meg magyarul a Magvető gondozásában, Lázár Júlia fordította. Egy fiatal nő Írországba költözik egy közepesen elhagyatott vidéki házba, ahol mindenféléken gondolkodik, és történik vele egy csomó banális dolog, átjön a szomszéd, valami lepottyan a kéményből, elromlik a tűzhely gombja. Most ilyen szüzsével hogy tudnék rávenni bárkit, hogy érdemes elolvasni ezt a könyvet? De nem hazudhatok, tényleg nem történik benne semmi izgalmas, a cselekmény körülbelül ennyi, az egyes szám első személyű elbeszélő belső monológját olvassuk, asszociációit, merengéseit, visszaemlékezéseit, mindezt úgy, hogy közben a múltjáról, sőt, magáról a nőről mégis keveset tudunk meg. Van pár kapaszkodónk, de ezeket most nem részletezem, szerintem nem ez a fontos. A fontos az, hogy ilyen jellegű szöveget nem igazán olvastam mostanában, pedig az úgynevezett sztori, ahogy említettem, banális és közhelyes. De amiért ez a könyv hatott rám, az a nyelv hihetetlen frissessége, a forma radikalitása (a műfaját sem lehet eldönteni, novellák ezek, vagy regény, esetleg novellafüzér?), a magányról való beszéd kliséinek elkerülése. Valahogy minden oldalon más történik (bár nincs konkrét cselekménye, de attól még itt is történnek bizony dolgok), amire nem számítok. Nagyon szeretem, ha az olvasmányaim kibillentenek a megszokott olvasási stratégiáimból, megdolgoztatnak, friss szemmel, aggyal, lélekkel kell néznem, gondolkodnom, éreznem. Mit mond el ez a nő? Miért azt mondja el? Miért hallgat el bizonyos dolgokat? Hogyan mondja el, amit elmond? Váratlan asszociációk, meglepő irónia, tárgyak, érzések, gondolatok új fénytörésbe helyezése. Úgy ír le részletesen, hogy nem kisrealista, úgy beszél magáról, hogy nem önvallomásos, úgy szól a könyv a magányról, hogy nem szomorú vagy melankolikus. Olyan élmény volt ez a könyv, mint egy egzotikus nyaralás, bár még sosem voltam egzotikus nyaraláson, és nem is tudom, mi az, hogy egzotikus, de mondjuk például Izland elég egzotikus helynek tűnik számomra, ahol valószínűleg semmi nem olyan, mint amit úgy általában megszoktam, például nyáron hideg van. Na de megint ezek a nyaralós hasonlatok. Most kinézek az ablakon, és augusztus van és ősz, a Tó pedig nem strandkönyv, hanem igazi augusztusi őszi könyv, amikor még nyaralni kellene, és teraszon koktélozni, de be kell takarózni, és teát inni, és nézni kell, ahogy esik az eső, és fúj a szél, és hullanak a levelek.

(Bakos Gyöngyi fotóját Szilágyi Lenke készítette)