Pál Sándor Attila három verseskönyv után 2021 őszén jelentkezett első prózakötetével. A Rokonok című novellagyűjtemény felkeltette az érdeklődésemet, annak ellenére, hogy a borítón szereplő motívumok világa – a Magyar Népmesékre hajazó ornamentika közepén a Vasember jár néptáncot egy menyecskével – távol áll tőlem, a Móriczra utaló cím miatti kíváncsiság és a szerzővel látott néhány nyilvános beszélgetés élménye azonban meggyőzött.

Móricz említése annyiból indokolt, hogy a legtöbb írás kiindulópontja valami olyasmi, ami a fejünkben a rögvalóhoz, a hagyományokhoz (néptánc, ünnepek) és általunk jól ismert helyszínekhez (Alföld, Erdély) kötődik. Ezt az úgynevezett valóságreferencialitást hangsúlyozza, hogy a kötet egyik szövegében (Az adatközlő) konkrétan megjelenik a szociológus/antropológus figurája, aki a kollektivizálás történetét kutatja Erdélyben. A realizmus azonban csak álca vagy csali – az írások egy ponton kitérnek, és kafkai, örkényi vagy éppen orwelli fordulatot vesznek. Egy nyugalmazott agronómus beoltja magát egy gyümölcsfába; egy férfi 247 évesen hal meg, miután az összes könyvét elolvasta; egy vonatút kapcsán betekintést nyerünk a világba, amelyben mindenki számára kötelezővé tették az őszinteséget – a szociológus fejébe pedig beköltözik román adatközlője, Mureșan bácsi.

Pál Sándor Attila szövegei sokféle olvasatra adnak lehetőséget, groteszk humor jellemzi őket, csavarosak. A különböző szövegrétegek egymásba íródnak, a Haladás című novella például egyszerre abszurd utópia, feminista kiáltvány és politikai szatíra arról, hogy a magyar néptánc megújításának jegyében a női táncosok helyét androidok foglalják el. Pál Sándor Attila novellái a hagyományok működését, átalakulását és megújításának lehetőségeit keresik. Számomra a legemlékezetesebb a címadó darab, amely egy szikár, tárgyszerű írás a húsvéti locsolásról. Az ünnep áhítatát szép lassan elfedi a locsolásnapi tevékenységek felsorolása, csupa banális dolog. Herélt kandúr a veteményesben, Marika a Kinder-gyárban, „a locsolási díj három, húsvéti szalvétába tekert Kőbányai”. Lassú, melankolikus tempó, esemény helyett erős atmoszféra, szépen ellensúlyozza a kötet többi szövegét.

Nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy a Rokonok egy korábban költőként ismert szerző első prózai kötete. Pál Sándor Attila novelláiban egymás mellett működik a költői fegyelem és a költői fegyelem alól kiszabadult alkotó önfeledt szabadságvágya. Persze, ez is egy újabb dinamika a többi mellett, elfér a szűk kötetben, amelyet leginkább azért érzek közel magamhoz, mert miközben egyszerre tapintható benne a világ megértésének, megőrzésének és jobbá tételének vágya, a kötetre rátelepszik az a csendes alázat is, hogy a világot olyannak kell elfogadnunk, amilyen.

(Fotó: Ruprech Judit / Szilágyi Lenke)