Dignum laude virum Musa vetat mori.

       Coelo Musa beat.

                                          Horatius

Kit a kesergõ Hír panaszos szava,

Amerre földünk nyújtja határait,

       Holtnak kiáltott, kit valóban

            Minden igaz magyarok sirattak:

Él még Hazánknak nagy fia Nunkovics,

Én Nemzetünknek címere, gyámola

       Nyelvünknek, egy fõ dísze, fényes

         Csillaga bús egeinknek, él még!

Hiába tapsolsz rettenetes Halál!

Kik érdemekkel nyertek örök nevet:

       Kik nem magok hasznoknak éltek,

           Büszke hatalmad alá nem esnek.

Sem gyõzedelmes ciprusod ágai

Gyászos homállyal sirjaikat soha

       Bé nem borítják; a dücsõség

          Mennyei fénye lebeg fölöttök.

De melly szokatlan láng csap alá szemem

Héjára? Boldog lelkek örömhelye!

       Már benned országol dicsõült

          Nunkovicsunk; s lefelé tekintget.

Itt látja, mint dõl lakhelyek a Világ,

Tündér piarcán fennyen uralkodó

       Nagyoknak is, kikben halandó

           Társaik Isteneikre néznek.

Pálcájok, amelly több ezerek fölött

Villog s ha szükség, megtöri a kemény

       Nyakú gonoszságot, kezekbõl

           Egy rövid óra alatt kifordúl.

Márványra festett pompa, kevély nevek!

Fényes hiúság képi, nagy oszlopok!

       A semmiség bús éjtszakája

           Csalfa világtokat elborítja!