Ha jól emlékszem, Kukorelly Bandinak van egy nyilvántartása arról, melyik magyar városokban járt eddig, autóval leginkább. Arról nincs tudomásom, hogy ha valóban létezik ilyesféle, a határon túli magyar városok szerepelnek-e benne, de elég nyilvánvaló lenne. Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy a Parlament előtt található szép, elnyújtott, az összes magyar város és település nevét fényes vésetekkel jelző, Big-Magyarország szellemképét is fölidéző emlékmű nem egészen korrekt, mert bár vannak olyan városok ott fölsorolva, melyeknek igazán magyar, nota bene: magyaros neve van, adott neki a korabeli adminisztráció, de magyar ember azokban nem élt soha, legfeljebb odatévedt, átfutott rajta, ittas katonaként betévedt az idegen hangulatú templomába.

Kamaszkoromban két dolog ébresztett reggelente. Pista a szomszédból elindult a Verhovinával a gépgyárba, illetve anyuka bekapcsolta a rádiót, mert ő is igyekezett Kisújszállásra az ÁFÉSZ-irodába. Falurádió, ez ment mindig a kis, fehér Sanyóból, hat előtt vagy közvetlenül a hírek után, már nem tudom. Pista végigdolgozta az életét, fölnevelt három lányt, elvesztette fiatal feleségét, nemrégen az édesanyját, és most nyugdíjas. A szomszédban lakik, a kertjében egyetlen kósza fűszál nincsen, a kutya maradékot eszik, lehet az almahéj, csont, mákos nudli. Ha az ember végigdolgozza az életét, fizikai munkát végez, emel, cipel, szerel, ás, vet, taligázik, illetve iskoláztat három gyereket, évente egyszer, maximum kétszer jut el valahová üdülés céljából, mondjuk, a Balatonra vagy a Halászbástyára, a pécsi bazilikához, és akkor ez elég jelentékeny esemény az életében. Aki végigdolgozta az életét, az nem kapkod a tájékozódás különösebb lehetőségei után, van az egyes csatorna, úgy értem, a tévé központi orákuluma, hol kedves vendég a jellemtelenség, abból lehet tudni, hogy Putyin rendes, becsületes ember, Bucsa színjáték, az ukránok pedig pofátlan nácik.

Aki végigdolgozza az életét, súlyos tárgyakat emelve, nehéz szerszámokat működtetve, gyakran mindenféle testi bajai akadnak, melyekkel orvoshoz jár, várókban időzik. Magyarországon az orvosi ellátás kiválóan működik, ezt is a hírekből lehet tudni, ha személyes tapasztalattal kerül az egészségügyi rendszerbe az ember, mert sérve, ödémája, vérnyomás problémája, hályogja, egyéb testi baja akad, akkor nem azzal kell foglalkozni, hogy mi történik vele, hanem mit mond a választott orákulum, de ez most mindegy is, mert ez a sorozat magyar városokról szól, és Pista, aki végigdolgozta az életét, már nem úgy megy, mint ifjan. Nem úgy sétál, nem úgy lépdel. Ahogy az ember öregszik, mind nagyobb fájdalommal jár a testének működése, hol itt üti föl fejét a sajgás, hol ott nyilall. Ha az ember végigdolgozta az életét, eszébe juthat, hogy nyugdíj után megnézze, milyen országban is élt eddig. Milyen az ő hazája. Milyenek a síkságai, dombjai, városai, falvai, vidékei, föld, folyó, legelő, boldog nép, egyebek. Pista, aki végigdolgozta az életét, és nehezen jár, ellenben ingyen utazhat, mert nyugdíjas, ezt a lehetőségét ki is használja. Amikor az óriás véres labda aláereszkedik a horizonton, elejti szorgos, láthatatlan gereblyéjét a partalatti szél, és az eperfa lombja lomhán sötétbe fordul, ő előveszi a térképet, az ungarntézsévé menetrendet, és nézelődik csöppet, logisztikázik. Kitalálja az útvonalat. A mardosó, alföldi ködben indul, még csak az alkoholisták csoszognak a piactér sarkai felé, mint eltévedt Shakespeare-szellemek. Van nála kis műbőr fülű szatyor, abban némi elemózsia, víz, könyv vagy újság, minek, de talán. Ha az ember végigdolgozza az életét, a kíváncsisága megmaradhat. Fölül a választott vonatra, az ablakból nézelődik, Hatvannál már ittasodik a vidék, hullámzásba kezd, az ottani egy őrült nagy állomás, minek ekkora egy kisvárosnak, hát mert régen, tán még a Monarchia idejében búzát rakodtak itt át, nagy volt a sürgés-forgás, sok volt a tisztelt, becses utazó, átutazó, és aztán Pista innen megy tovább Ózdra vagy Gödöllő felé, onnan meg Vácra, Pestre, aztán pedig haza. Nézni az esőmosta, foltos vonatablakból. Vagy ötvenöt fok van, vagy mínusz kettő. Nő a vetés, futnak az őzek, olyan a fácánkakas, mint aki madárbálba készül. Fehérlik az őzike segge, póznán vár egy komoly rétisas, a százvizslás földesurakat nem ismeri Pista. Városban sem jár. Aki végigdolgozta az életét, de kíváncsi Edward király szép, békés hazájára, nem indul bele egy városba, hogy azt megtekintés végett végigsétálja. Ahhoz fáj a lába, nehéz a dereka és túl sokat dadog a szíve. Leszáll az állomáson, megnézi a restit talán, a bambi után a kijelző táblát, kiválasztja a vágányszámot és vár a peronon. Ha jön az ő vonata, fölszáll rá. Helyet keres, mindig ablak mellett. Különben nem lenne értelme. Úgy utazik, hogy ne legyenek sokan, soha nem csúcsidőben. Ennek a kalauznak is megmutatja az érvényes nyugdíjas-igazolványt. A kalauzok mostanában kedvesebbek. Még viccelődnek is. Pista ül az ablak mellett, lát külvárost, utolsó utcát, cigánytelepet, a házsűrűből az Isten után nyúló templomot, repcegyárat. Néz egy őz, purdé integet, ha kedve van, ha nem fáj annyira a vállízület, Pista visszainteget.