Jó reggelt, híreket mondunk

Megszólal a rádió, zene ébreszt. Az emeletes ágy vashálója megreccsen, ahogy oldalra fordulok. Álmos rosszkedv, csontok, az izom halvány sajgása, hasonló a kezdődő influenzához. Délutánra teljesedik ki az elvonás, ez még csak a kifutószél. Kezem a fal érdes lapjának ütközik, kong a rétegelt papír. Kis polcot látok, rozsdás szögekkel odaerősítve, kézzel fűrészelt deszkák, ügyetlen festés. A plafonon kerek lámpabúra, szemembe hasít vibráló fénye. Táguló pupillám is a hiányt jelzi, este akkora lesz, mint egy fekete lyuk. Első nap a rehabban, hét óra, jó reggelt, sistereg az adás, híreket mondunk. Négyen lakunk a szobában, társaim végzősök, hamarosan költöznek. A program véget ért, vagyis, ha mákod van, sose ér véget, mert innentől kezdve mindennap az itt megtanultak szerint kell élned. Ha nem teszed, jó esetben jöhetsz vissza, esetleg belehalsz. Így magyarázzák egymásnak, még mindig izgatottak a tegnapi ünnepség után. Cigaretta a fül mögött, gumipapucs, valaki elzárja a bemondót. Lemászom a létrán, kiáltás, nézzétek, felébredt az új fiú. Egy jókedvű alak vállon vereget, összerezzenek, a kéz földbe nyom. Ne félj, öcsém, ilyen a kemény szeretet. Itt majd kikerekedsz, berakunk jól a hurkatöltőbe. Tényleg nincs melegvíz a zuhanyban?, kérdezem, hangom rekedt, erőtlen. Terápia, emeli fel mutatóujját egy alacsony, vöröshajú alkoholista, ha azt kibírod, józan maradsz. Arcán a ráncok mintázata magashegység. Fátyolos szeme derűs, de érezni, már túl sokat látott. Újabb röhögés, nem tudom eldönteni, mi a vicc, mi az, amit komolyan kellene venni. Minden olyan bizonytalan, süpped alattam a linóleum. Úgy érzem, nincs is rajtam ruha, pedig felvettem a tréningemet. Éles a bútorok körvonala, gyors beszéd, idegen emberek. Mint egy nyári tábor, ahol bekerülsz az idősebbek közé. Még otthon, indulás előtt elrejtettem néhány codeingolyót, noxyronnal. Ha úgy érezném, elég volt, hazaérve az óraszekrény mélyén vár a megváltás. Szobánk falán üvegablak, festett gyík kanyarog, átdereng a folyosó, időnként elsötétül, ahogy a többi szobából sietnek az előtérbe. Mindjárt reggeli csoport, haver, te is gyere, mondja a felettem lakó. Leugrik mellém, a kezében szájharmonika, a fejébe csap egy sapkát. Pózol, tekereg, belekezd egy gyors bluesmotívumba. Ez tuti cuccos, és valahonnan ismerős. Nem téged láttalak a drogambulancián? A Carlóval voltál, ugye? Kiveszi szájából a hangszert, bólint. Pont akkor raktak ki a kórházból. Gyógyszert tarhálni mentem, de kirúgtak onnan is. Elnéz a tükör felé, tovább játszik, többé nem is figyel rám. Szeretném, ha most mint egy anya, átölelne. Ő az első szilárd pont a káoszban.

Rendkívüli csoport

Félreverik a kis harangot. Rendkívüli csoport, kiabálja a fehér kötényes konyháslány. Bezárom a karám ajtaját, legyünk hát túl rajta. A disznóól mellett állok, a többiek lassan vonulnak a ház felé. Ásó a vályogfalnak döntve, eldobott cigi parázslik a salakon. Itt az egyforma napok szivárványba borulnak, ha valami megzavarja őket. Bármi, csak történjen. A kecskék kíváncsian figyelnek, szájukban ropog a széna. Tömök még egy kövér adagot az etető rácsai közé, a vasvillát a földbe szúrom. Utolsónak érek oda, ott ül az egész ház a körben. Minden szem rám szegeződik. Az ittalvós segítő bosszúsan morog vastag bajusza alatt, na te is megjöttél, Don Juan, végre kezdhetünk. Ránézek, nem érdekel, lesz ennél mindjárt rosszabb. Eszembe jut, olvastam egy könyvet, ahol a rehabon intimszoba is működött. Hát, biztos nem fogom ezt most előhozni. A szabályzat ugyanis tiltja, hogy a terápián lévők egymással lefeküdjenek. Sőt, ha jól megnézzük, senkivel se lehet, ami azért kicsit durva. Létezik viszont egy szürke zóna, kiskapu, ha kintről esetleg megmaradt egy normális kapcsolatod, feleség, barátnő, elmehettek kettesben sétálni fel a kanyargós erdei úton. Én mondjuk anyagos csajjal nyomtam kint, tehát ez nyilván bukó. Csend telepedik a házra, hallom a visszafojtott lélegzeteket. Tudom, mindenki a másikra vár. A segítő úgyis belök valakit a mélyvízbe, onnantól már muszáj lesz beszélnie. Én biztos nem hoztam volna elő az ügyet, de ettől még komolyan veszem az itteni létet. Nem akarom elbaszni, pont egy kúrás miatt. Ezen elvigyorodom, azon agyalok, ha az ember rendszeresen kiveri, a vágy kezelhető szint alatt marad. El is döntöm, ma annál a szőke lánynál nyitom ki az újságot a nyúlházban, aki egyszerre kettőt is. Többen rám néznek, szemtelenség, beleszarás olvasható le arcomról. Túl nyeglén is ülök. Vigyázni kell, úszhat az áprilisi felszabadítás, és maradok még fél évet. Nóra végre megszólal, kiejti a nevem, lesütött szemmel vallja be, hogy szerelmes belém. Légy köröz a fejek felett, valahol légkalapács csattog, a közeli tárnát bontják. Zavarban vagyok, semmi ötlet, mit is mondjak, pedig tudom, kellene. Most jönnek a hozzászólások, öreg alkoholista köszörüli elnyűtt torkát, ha fontosabb nektek a kettőtök dolga, mint a ház, a józanság és a program, menjetek. De másnap már itt fogtok a segítői szobában könyörögni, fogadjunk vissza. Felsóhajtok, persze erre az is bólintana, aki később, az éj leple alatt, vagy a bátrabbja fényes nappal valóban lelép. Egy heroinista is odateszi magát, pár hónapja jött, bizonyítani akar, az a kérdés, meg tudod-e csinálni, hogy csak a felépülésedre koncentrálsz. Jaj, mindjárt felröhögök, inkább bólogatok gyorsan, tudom, nekem is kellene valamit produkálni. Nyilvános önkritika, beismerés, bűntudat. Felteszem a kezem, azt szeretném mondani, közben nem nézek a lányra, hogy aki elkezd itt a közösségben egy kettős játékot, az már nem a feladatára koncentrál, hanem a másik személyre, és én tudom, mi a célom. Egyetértő bólogatás a hangadók felől, őket figyelik most is a többiek, mihez igazodjanak. Még néhány jótanács, aztán szétszéledünk. Kimegyek elrendezni éjszakára az állatokat. Az ügy mindenesetre lezárva. Az ajtónál Nóra rágyújt, vállammal súrolom hosszú szőke haját, nem szólunk egymáshoz. Remélem, valamikor azért kijön hátra, én pedig úgy teszek majd, mintha hidegen hagyna.

Valaki sír

Valaki sír, erre a hangra ébredek. A szomszéd szobából jöhet, ahol a lányok alszanak, biztos egy új terápiás. Nem lepne meg az se, ha egy végzős volna, és a srácok közül is lehet. Bőven akad oka kiborulni bárkinek. Ébren vagy? Hallom a másik ágy felől. A szemem lassan hozzászokik a sötéthez, kirajzolódnak Laci kontúrjai. Felül az ágyon, a fülét az ablakhoz tapasztja. Bazmeg, a kecskék, suttogom fojtott hangon. Szaladunk, lábunk koppan a kihalt folyosón. A hideg miatt felöltözve alszunk, legalább ezzel nem kell bajlódni. Bakancsot húzok, öngyújtó a zsebben. Az udvarra kiérve jól hallani a bezárt ólból kiszűrődő hangokat. A teliholdban csillog a murva, a völgy felett álló fák koronáján halvány fénycsík fut végig, és ott az égen az üstökös. Kiáltások vegyülnek, mintha nem is állat lenne bent, hanem egy túlvilági szörny. Néha valami erősen az ajtónak ütődik. Nem szólunk semmit, Laci elvesz egy vasvillát, kattintom a tűzkövet, világítok, kezem a reteszen. Egy pillanatra csend támad, valahol tücsök ciripel, most olyan szép és békés minden. Vad erővel kirántom a kapu egyik szárnyát, bent mindent vér borít, még a sárga vályogfalakra is fröccsent. A szalmán mozdulatlan testek hevernek, némán vonaglik egy gida a sarokban. Az állatok összetömörülve topognak az egyik oldalon, középen két megtermett kutya. Szőrük csatakos az izzadságtól, vicsorgó szájuk szélén húscafat, vörös szemekkel, őrjöngve morognak, miután meglátnak minket. Laci keze előrelendül, üvöltés tör ki a torkából, az egyik felé szúr. Azon vitatkoztunk mindig, melyik a jobb, a hagyományos háromágú fa, de jó, hogy nem hallgatott rám. Nyüszítés, lábamnak nyomódva sötét árnyék suhan a mező felé. Vajon hol jöhettek be, hátranézek, észreveszem, hogy az egyik deszka lifeg. A letaposott padlón két anyakecske fekszik, egyikük torka átharapva, még él, némán tátog, szeme üveges. Letérdelek a másik mellé, a feje élettelenül lóg, hiába próbálom meg felemelni. Nedves a padló, ki kellene majd takarítani. A térdemnél átázik a nadrág. Felmérjük a kárt, a kis alpesi nem mozdul, Gerda egyik lábát csak a bőr tartja, a fején csúnya harapás. A többiek megúszták, bár Bözsi egyik füléből jókora darabot harapott ki az egyik dög. Faszom, de kurva fáradt vagyok, mondja Laci. Akin nem lehet segíteni, azzal gyorsan végzünk. Te, én most nem ások, az kurva isten, majd holnap reggel, éjfél van. De figyelj, addig berakjuk a magtárba őket, és azt a lyukat is be kell tömni, mutatok oda. A véres vasvillára néz, még mindig a kezében szorongatja. Simán visszajöhetnek a gecik, bár az egyiket eltaláltam, az nem volt semmi szúrás, barátom, húzza ki magát. Később az újonnan jövők már nem tudták, miért olyan csonka az állat füle. Próbáltuk magyarázni nekik, ha nekiálltak viccelődni, de hiába, nem értették. Aztán pár hónappal később, mikor le kellett vágnom, hiszen ezek egyik napról a másikra meg tudnak betegedni, utoljára megsimogattam azt a forradást. Még mindig látszott az égi vándor hosszú csóvája, nappal is. Különös év volt.