Hármasom volt a lottón, mondja Icu mama, amikor anyuval belépünk az ajtón. Arcát az enyémnek nyomja, cuppant, megszorítja a karomat. Csak akkor szorítja meg, ha hármasa volt. A kettes nem jó, az ötszáz forintot sem ér. Enyhe arckrémillata van, nem tudom, milyen arckrémet használ, csak azt, milyen arckrémet nem használ. Amiben van higany. Allergiás. Se szájszaga, se izzadságszaga nincs, nem büdös, nincs bukéja, ahogy anyám mondja apámra, amikor felkel, és kijön a konyhába puszit adni. Refluxos. Ilyenkor direkt nem veszek levegőt, amikor apám reggel puszit ad. Icu mamánál lehet, mert neki csak higanymentes arckrémillata van.

Leveszem a cipőmet, a kikészített papucsba bújok, ami két számmal nagyobb, és bemegyek a nappaliba. Anyám a konyhában pakolja a mamának hozott cuccokat. Vécépapír, zsebkendő, törölgetőruha. Icu mama szerint a házunk szomszédságában van a legjobb piac, ott a legolcsóbb a háztartási. Azt akarja, hogy anyu vásároljon be neki, de nem ezt mondja, hanem azt, nálunk van a legjobb piac. Bejönnek a nappaliba, Icu mama mellém ül, mit szólsz, hogy hármasom van, kérdezi. 3, 17, 28. Keresztbe teszi a lábát, rázogatni kezdi. Ezt csinálja, amikor izgatott. A hármas már olyan ezer, kétezer forint, folytatja. Abból már lehet venni tíz kiló krumplit vagy három-négy kiló paradicsomot, attól függ, téli vagy nyári. Anyu előveszi a cigarettát, a szekrényhez sétál, kiveszi a hamutartót. Visszaül, a hamut az ölében lévő hamutartóba pöcköli. Az a büdös bagó, nem értem, miért dohányzol még mindig, mondja Icu mama. Apád már tíz éve letette. Azt mondta, egy forinttal sem támogatja ezt a rohadt kormányt, és kész. Nem is gyújtott rá többet. Te is le tudnád tenni, csak egy kis elhatározás kellene. Anyu semmit nem mond, mélyeket szív a cigiből, kifújja a füstöt, és nézi, ahogy lassan a háromágú csillár felé száll. Az egyik burában sötét folt. Ott egy poloska, mondja. Hozzád beszélek, fiam, fakad ki Icu mama. Jó, én meg mondom, hogy ott egy poloska. Majd megdöglik, válaszolja Icu mama. Ha megnyerem a kétmilliárdot, egy egész szatyorral veszek abból a drága rovarirtóból, amit a tévében hirdetnek. Feláll, kimegy a konyhába feltenni a kávét. Meg fogja nyerni a kétmilliárdot, ebben biztos. Anyu abban biztos, hogy csak szórja a pénzt feleslegesen. Ha félretette volna a lottó árát az elmúlt harminc évben, már rég vehetett volna egy házat. Szerinte neki ugyanannyi esélye van nyerni. Nem lottózik, de még így is. Azt is többször elmondja, hogy a lottót nem lehet megnyerni. Hallotta már több embertől is. Meg van bundázva.

Icu mama a konyhában pakolászik, nem halljuk, mit mond, pedig hozzánk beszél. Mindig beszél. Ha sokat beszélek, nekem is olyan hangom lesz, mint neki. Icu mama hangom lesz. Ugyanazokat a szavakat kezdem használni, ugyanolyan hanglejtéssel. Anyu se szeret sokat beszélni, mert fél, hogy elkezd rá hasonlítani. A szavai, a mondatai, amiknek sosincs végük, mintha folyamatosan egy nagyon hosszú mondatot hadarna. A fogalmazásaimban Gyurin tanárnő mindig kihúzza a vesszőimet pirossal, és helyettük pontot tesz. Tagolj jobban, írja a margóra. Bizonyos témákról nem beszélünk anyuval. Ilyen például az esős idő, a szeles idő, a ködös idő, a huszonkilenc fok feletti hőmérséklet, a kifli-, hagyma-, és paprikaárak. Meg ilyen a lottó is.

 Visszajön, kis tálcán hozza a két csészét, cukrot, tejet. A kávé mindjárt kész, már hallani, ahogy serceg a kávéfőző gyenge eresztékén a kicsapódó víz. Le se ül addig, figyeli a sercegést, onnan tudja, mikor kell mennie. Anyu elszívja a cigit, a csikket a hamutartóba nyomkodja. Büdös marad utána a keze. Ő nem érzi, de én igen, ezért elmegy kezet mosni. Icu mama a fejét rázza, aztán, mint akit megcsíptek, kirohan a konyhába. Pár pillanat múlva hozza be a forró kávét, önt a csészékbe. A kisszobában Laci papa nézi a tegnapi meccs ismétlését, a németek játszanak a szlovákok ellen. Vagy a szlovákok próbálkoznak a németek ellen. Laci papa utálja a német focit. A spanyolt szereti. Hallgatjuk anyuval a közvetítést, Draxler mindjárt berúgja a harmadik gólt. Nem mondjuk meg Laci papának, hogy 3-0 lesz a végeredmény. Tudjuk, mi lesz, mégis bekapcsolnánk a tévét a nappaliban, és újra megnéznénk, de nem lehet. Icu mama gyűlöli a focit.  

Ha ötösöm lenne a lottón, minden unokámnak vennék egy-egy szép házat, legalább három- vagy inkább négyszobásat, kényelmesen férjetek el, legyen garázs, meg autó, hatalmas kert, valahol egymáshoz közel. Nem akarok kertes házat, szakítom félbe. Jó, akkor neked egy szép, tágas lakást veszek a belvárosban. Az is legyen háromszobás minimum, erkéllyel. Erkélyt csak akarsz, nem? Lehet, válaszolom. Anyu semmit nem szól, óvatosan kortyolni próbál a kávéból, de túl forró. Icu mama hörpöl belőle, bírja a forrót. Apádtól örökölted, szokta anyunak mondani. Hogy nem bírja.

És te, bogaram, mit szeretnél, amikor megnyerjük a lottót, kérdezi. Egy új pár kesztyűt, válaszolom. Lehetnének nagyobb álmaid is, mondja. És te? Elutaznék Új-Zélandra, feleli anyu. Na látod, ez már jobb, ez már álom! Nem tudja, hogy azért akar Új-Zélandra menni, mert éppen a Föld másik felén van. Ha ásni kezdenénk a Mádi utca nyolcvankettőben, oda lyukadnánk ki a Google szerint. Most képzeljétek el, meséli Icu mama, amikor tegnap este kezdték kihúzni a számaimat. Így, szépen egymás után. 17, 28, 3. Azt hittem, a szívem is megáll. Anyád születésnapja, a te névnapod, a házasságkötésünk napja. Ezeket mindig megjátszom. Van még anyád születési éve, meg a kedvenc számom. Régen nagyapád születésnapját is megjátszottam, de azt sosem húzták ki, ezért egy idő után kivettem. Aztán az utolsó kettő már nem volt jó. 77, 66. Mennyi az esélye? Te mit vennél magadnak, kérdezem tőle. Én? Hát az előbb mondtam, házat, lakást. Nem, úgy értem, magadnak. Magadnak mit vennél? Magamnak? Bólogatok, Icu mama pedig elgondolkodik. Hát, lehet, hogy jótékonykodnék. Egy új pár kesztyűt sem vennél magadnak, kérdezi anyu. Hát van kesztyűm, feleli.

Anyu kitalálja, hogy mennünk kell, aput egyedül hagytuk otthon, és még nincs kész az ebéd. Igazából nemsokára kezdődik a meccs, Izland–Anglia. Visszaveszem a cipőmet, kicsit szorít, pedig ez a kedvenc cipőm. Kinövöm a kedvenc ruháimat. Nem akarok tovább nőni. Tizennyolc éves koráig még nő az ember. Anyu a mosogatóba teszi a csészét, elöblíti, bemegyünk a kisszobába Laci papához, aki, miközben puszit adunk neki, le sem veszi a szemét a tévéről. Mindjárt nyer Németország. Icu mama a higanymentes krémillatú arcát az enyémhez nyomja. Most az én arcomnak is kicsit olyan illata van. Hazafelé a kocsiban megkérdezem anyut, kire fogadjunk. Anglia vagy Izland. Anglia, válaszolja. Háromezer forintot felteszünk az angolokra. Eddig ötször nyertünk, nyolcszor nem. Arra is tippelünk, mennyivel nyernek az angolok, úgy magasabb a szorzó. 3-1.

Otthon apu a fotelt állítja be a megfelelő szögbe, tolja jobbra, húzza balra, beleül, nézi, hogyan esik a fény a tévé képernyőjére, hogyan lát rá a legjobban. Anyu popcornt készít, én a konyha és a nappali között sétálgatok. Már érezni a popcorn illatát, egyre sűrűbben pattognak a szemek a mikróban. Amikor elmegyek az előszobában anyu vázája mellett, ujjamat hozzáérintem a széléhez. Szerencsét hoz. Görögországban vettük, amikor tavaly ott nyaraltunk. Kibírta a repülőutat, aztán azt is, amikor egyik reggel levertem a tartóról és a földre esett. A linóleumra ömlött belőle a víz. Nem tört el, de azóta nem teszünk bele virágot. Mindig megérintem, amikor elmegyek mellette. Nem bírok leülni, annyira izgulok, ezért csak sétálgatok a konyha és a nappali között oda-vissza. Oda-vissza. Oda-vissza.