Gyüttment vagyok és anomália. A szüleim Békésből származtak, Csongrádban nőttem fel, a felsőfokú tanulmányaimat a Nyírségben és Baranyában végeztem. Harminc éve egy kiskunsági városban élek mint idegen test. Az otthonom az értelem, amit leginkább a könyvek jelentenek. Az eszmélésem A Legyek Urával kezdődött, a szellemi iránytűim évekig Dosztojevszkij és Krasznahorkai regényei voltak. Pár éve arra a kényelmetlen dologra jöttem rá, hogy ezeknek a könyveknek a közös témája a gonosz. Az utóbbi időben emellé felzárkózott egy másik, ezzel összefonódó tárgy is: az emberi butaság. Ami, legalábbis Dietrich Bonhoeffer szerint, morális kategória.

A pécsi szakdolgozatomat kortárs belfasti irodalomból írtam. Ennek köszönhettem, hogy részt tudtam venni az Ír Nagykövetség által szervezett és Mesterházi Mónika által vezetett online műfordítói műhelyen, éppen a karantén alatt, mikor egy rövid időre hozzáfértem olyan szellemi termékekhez (például kortárs komolyzenei koncertekhez és filmekhez), amiktől egyébként a földrajzi helyzetem miatt el vagyok zárva. Azóta is fordítok verseket, főleg Ciaran Carson és Carol Ann Duffy szövegeit.

Egész életemben tömegközlekedtem, így nagyon jól tájékozódom Magyarország összes vasúti csomópontján és a legtöbb szárnyvonalon is. Hét éve ingázom busszal egy közeli városkába, ahol egy gimnáziumban angolt tanítok. Közben legtöbbször olvasok, vagy angolul, vagy verset. Most is van nálam utazós kötet, a Latin költők antológiája, s annak azért van egy feelingje, mikor hétköznap reggel, a 6:15-ös buszon a pótülésen ülve Harkapusztánál ott tartok éppen, hogy: „Nem lángot lehelő bika törte fel ezt a vidéket, / nem sárkány foga hullt magként a barázda ölébe…” (Vergilius: Georgica).

A sorsomat nem sikerült a saját kezembe venni. Minden erre irányuló kísérlet az addigi, magától értetődő, kis szabadságom csonkította tovább. Közben írtam és azóta is írok. Úton-útfélen. Leginkább azért, hogy meghalljam a saját gondolataimat. Hogy tudjam, mi az, ami van. Ebből lesz néha vers. Egyre többször kapom magam rajta, hogy múlt időben beszélek saját magamról. De azért úgy élek, mintha lenne holnap.