Debütáló szerzőink: Csapó Angéla

Csapó Angéla

A költő versei a novemberi lapszámban jelentek meg.

Csapó Angéla írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

 

Gyüttment vagyok és anomália. A szüleim Békésből származtak, Csongrádban nőttem fel, a felsőfokú tanulmányaimat a Nyírségben és Baranyában végeztem. Harminc éve egy kiskunsági városban élek mint idegen test. Az otthonom az értelem, amit leginkább a könyvek jelentenek. Az eszmélésem A Legyek Urával kezdődött, a szellemi iránytűim évekig Dosztojevszkij és Krasznahorkai regényei voltak. Pár éve arra a kényelmetlen dologra jöttem rá, hogy ezeknek a könyveknek a közös témája a gonosz. Az utóbbi időben emellé felzárkózott egy másik, ezzel összefonódó tárgy is: az emberi butaság. Ami, legalábbis Dietrich Bonhoeffer szerint, morális kategória.

A pécsi szakdolgozatomat kortárs belfasti irodalomból írtam. Ennek köszönhettem, hogy részt tudtam venni az Ír Nagykövetség által szervezett és Mesterházi Mónika által vezetett online műfordítói műhelyen, éppen a karantén alatt, mikor egy rövid időre hozzáfértem olyan szellemi termékekhez (például kortárs komolyzenei koncertekhez és filmekhez), amiktől egyébként a földrajzi helyzetem miatt el vagyok zárva. Azóta is fordítok verseket, főleg Ciaran Carson és Carol Ann Duffy szövegeit.

Egész életemben tömegközlekedtem, így nagyon jól tájékozódom Magyarország összes vasúti csomópontján és a legtöbb szárnyvonalon is. Hét éve ingázom busszal egy közeli városkába, ahol egy gimnáziumban angolt tanítok. Közben legtöbbször olvasok, vagy angolul, vagy verset. Most is van nálam utazós kötet, a Latin költők antológiája, s annak azért van egy feelingje, mikor hétköznap reggel, a 6:15-ös buszon a pótülésen ülve Harkapusztánál ott tartok éppen, hogy: „Nem lángot lehelő bika törte fel ezt a vidéket, / nem sárkány foga hullt magként a barázda ölébe…” (Vergilius: Georgica).

A sorsomat nem sikerült a saját kezembe venni. Minden erre irányuló kísérlet az addigi, magától értetődő, kis szabadságom csonkította tovább. Közben írtam és azóta is írok. Úton-útfélen. Leginkább azért, hogy meghalljam a saját gondolataimat. Hogy tudjam, mi az, ami van. Ebből lesz néha vers. Egyre többször kapom magam rajta, hogy múlt időben beszélek saját magamról. De azért úgy élek, mintha lenne holnap.

 

 

 

2024-11-24 10:00:00
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek