Vár a kihűlt lakás Sopronban. Falak, asztalok, székek. Ebben az ágyban aludtam, ezt a festményt néztem évekig. Minták és lenyomatok. Rárakódtak az új lakó jelei, egy másik réteg, alig láthatóan, de lekaparhatatlanul.

A küldetés Brúnóról szól, neki riszálom magam. Felhívni magamra a figyelmét, kizökkenteni állati közönyéből. Nem csak neki, magamnak is be akarok valamit bizonyítani. Beástam magam, és most hirtelen elhagyom a biztonságos fedezéket, és elindulok a senki földjén. Ellenséges vonalak feltérképezése. Visszatérni a zsákmánnyal.

Mielőtt összepakolok, rendelek egy ajándékot neki. Sopronban nem illett volna a régi bútorok közé. Asztali és mennyezetre szerelhető típusok a Conrad webshopjában. A Klasszik nevűt választom: világító talp, percenként tizenegy fordulat. Holnapi kiszállítás. Úgy kell tennie a csaja előtt, mintha nem tudná, hogy én küldtem.

Fogkefe, töltő, fertőtlenítő, szalvéták, maszkok, Stroh rumos spricni. Becsúsztatom a kezem a kabátomba, nem találom a másik ujját a hátam mögött, megpördülök kétszer, mire sikerül fölvenni. Bezárom az ajtót, a kulcsot mintha el is dobhatnám.

Az utca végén a Hármashatárhegy: kanyargó utcák, piros háztetők, kémények, ablakok. Ijesztően közeli és éles kép. Sárga aranyeső a kerítés tövében, a függöny kacskaringós mintái. Kilép a bennszülött az őserdőből, és kinyújtott kézzel megfogja a hegyet.

Régóta nem volt cipő a lábamon, a fal mellett haladok tyúklépésben. Nedves foltok, repedések, átlépem a zebra fehér csíkjait. The floor is lava: csak bizonyos helyekre léphetsz, különben elmerülsz.

A büfében veszek három pogácsát. Úgy választok helyet, hogy minél messzebb legyek a többiektől. Fóbiás ültetés. Szalvétát terítek magam alá, fertőtlenítem a kezem. A maszkom máris lucskos belül. A kalauz a mobilról fogja leolvasni a jegyem QR-kódját. Kiszivárog a pogácsaillat a táskámból. Három óra cigi nélkül. A két sorral előttem ülő szakállas pasason nincs maszk. Nincs új üzenet.

Szerencsém van, Kelenföldön sem ülnek mellém. Brúnó tanácsa, hogy viselkedjek furcsán, morogjak, gyűrögessek zsebkendőt. A másik ablakhoz letelepedik egy nő szupermaszkban és fashion védőszemüvegben. Olyan, mint egy konténeres járványkórház frissen kinevezett igazgatója. Maszkja csőrszerűen, fenyegetően kiáll az arcából. Állítható gumiszalagok, mindkét oldalon szelep, százszázalékos szűrés. Azt suttogja a telefonjába, hogy át kellett ülnie, mert nem érezte magát biztonságban a kisebbségtől. Gyors oldalpillantást vet felém. Lecsavarja egy tubus kupakját, borsónyi masszát nyom a tenyerébe, körkörös mozdulattal bedörzsöli.

Egy kollégám Sopronban hirtelenszőkének hívta a cigányokat. Soha nem költözne a Jerevánba, mondta, mert szereti a főtt húst, de utálja a füstöltet. Olyan kifejezéseket használt, hogy véleményes és nem látom jönni. Kitört a járvány, szerzett a feketepiacon egy pisztolyt, hogy ha elszabadul a pokol, le tudja lőni, akik megrohamozzák a házát ételért. Magyart és technikát tanított. A pincében gyakorolta a lelövést. A Jereván a soproni gettó.

Előveszek egy pogácsát. A maszkot letolom az államra, meztelen arcomat kiszolgáltatom a külvilágnak. Brúnó szerint a himlőhelyesek, kapafogúak és cserepes szájúak jártak jól a maszkkal. A kancsalok viszont megszívták a lógó szemhéjúakkal és gülüszeműekkel együtt, belőlük csak a hiba látszik.

Bespriccelek a számba három adag Stroh rumot, a doktornő felnéz a szisszenésekre. Elfelejtettem a vírusradart bekapcsolni, a helymegosztót is aktiválom. Brúnó mostantól láthatja, merre járok. Nem érdekli, van jobb dolga. Nem is jelzi az alkalmazás, ha megnézi valaki az adatokat. Maszkot cserélek, elolvasom a híreket, az új mutáció pánikrohamot vált ki a betegekből. A külvárosi raktárakban rendezett illegális víruspartikon azok kapják a bevételt, akiket leghamarabb megfertőznek a beszervezett szuperterjesztők. Lesből támad a terézvárosi köpőrém, spermával impregnált spanglik, intimkehely-promóció.

A doktornő is a telefonját nyomkodja, kopog a körme. MÁV-logókkal pettyezett kék maszkban jön a kalauz. Szinte rám hajol, ahogy a jegykezelő terminált kezeli. Ha itt lenne Brúnó, nem merné csinálni. Érzem a pulzáló auráját. Most kellene krákognom vagy zsebkendőt gyűrögetnem. Elköszön, továbbmegy a következő utashoz.

Kiderül, hogy a szakállasnak nincs jegye. Se jegye, se maszkja, se védettségije. Nem magyarázkodik, láthatóan nem zaklatja fel, hogy lebukott. Számított ilyesmire. Profi bliccelő benyomását kelti. Nem izgatják a következmények, mi történhet. Végig kell csinálni a színjátékot.

A kalauz tekintete megkeményedik, kihúzza magát, bajsza előredomborodik a maszk alól. Fülön csípett egy potyautast, és ezzel a jegyellenőrzés lendülete drámai módon megtorpant. Nemsokára kávézhatott volna a kis fülkéjében. Intézkednie kell a nyegle alakkal szemben, aki láthatóan semmibe veszi őt, és röhög a markába.

Miért nincs jegye, a pasas megvonja a vállát. Ha nincs pénze, miért ül vonatra, miért nem megy gyalog vagy stoppal, nem kötelező vonattal utazni.

Többen felfigyelnek, abbahagyják a bambulást, olvasást, szunyókálást. Történik valami. A bliccelő foghegyről válaszolgat a kérdésekre. Legyünk túl ezen a fölösleges huzavonán. Esze ágában sincs részvétet kelteni, nem akarja, hogy megértsék. Nincs magyarázkodás, meggörbülő hát, elkínzott hang, nincs bocsánatért esedezés, alázatoskodás.

A kalauz felállítja a helyéről: az ülés a MÁV tulajdona, és a kényelmi szolgáltatások csak érvényes jeggyel vehetők igénybe. A kalauz most már hozzánk is intézi szavait, akik becsületesen jegyet vettünk, és nyilván az ő pártján állunk a kibontakozó konfliktusban.

Szóval szándékosan próbált jegy nélkül utazni, rögzíti a tényállást. A szakállas nem reagál. A közlekedőfolyosón áll várakozó tartásban. Nem érdekli, hogy közszemlére van téve, és mindenki őt bámulja. A kalauz folytatja a korholást, kiélvezi a nyilvános megalázás kéjét.

Ha más tud jegyet venni, ő miért nem. Kivételes személynek gondolja magát, akire nem vonatkoznak szabályok, aki a törvények fölött áll.

Felszólítja, hogy vegyen pótjegyet. A bliccelő nem titkolja, hogy unja az egészet. Kibámul az ablakon. Mintha dúdolgatna magában. Leng a kezében a nejlonszatyor. Ott tartja az értékeit. A vagyonát. A kalauz az iratait kéri. Nincs joga elkérni, mondja a szakállas. Szusszantások hallatszanak, hitetlenkedő sóhajtozás, ingerült morgás. Ez már mindennek a teteje. Egy ilyen véglény. Lőjék már le, haladjunk. Lincshangulat.

[…]

(Fotó: litera.hu)