Az ELTE történelem–magyar tanárszak végzős hallgatójaként a szakpáromból is adódik, hogy ráéreztem a hivatásomra: a Váci Helytörténeti Múzeum Kihelyezett Osztályának vagyok mindenese. A „köztünk élő történelem” szellemében elsősorban favágója. Tűzifát aprítok. Figyelem az átalakuló környezetemet. A fatelep, ami egyszersmind irodalmi otthonom is, és az egész telepegyüttes, a volt téesz (azelőtt belgakertészet, 1849-ben csatadűlő) rohamtempóban változik. Elvitték a meztelen nős kávéautomatát (remélem, csak megjavítani, ha elromlott), és a kis meggyfáért is küzdenem kellett, hogy ki ne tolassák a gépek. Már a Helytörténeti Múzeum lepecsételt kérvényét is majdnem felmutattam. Egy interjúsorozatot is tervezek készíteni idősekkel, hogy az elmúlt 50–60 év alakulását végigkövethessem. Szakdolgozatomat egy 19. századi felmenőm, Makáry György verstanáról írom. A FISZ-nél hamarosan megjelenő kötetemet Lanczkor Gábor szerkeszti.
Győrffy Ákos, Mészöly Miklós, Oravecz Imre, Tolnai Ottó, Bodor Ádám, W. G. Sebald – hogy csak nagyon röviden foglaljam össze, mi hatott rám legerősebben, illetve, hogy mi az, ami az írás mellett kötelezett el. Most Márk evangéliuma foglalkoztat.
