Debütáló szerzőink: Moesko Péter

Moesko Péter

Új rovatunkban ezúttal Moesko Péter mutatkozik be, aki a nyári számunkban jelent meg először a Jelenkorban.

Moesko Péter írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

Az irodalmi életbe észrevétlenül, mondhatni suttyomban kerültem be, méghozzá a könyvszakmán keresztül. Miután egyetem mellett elvégeztem a Gutenberg Könyvesiskolát, az Atlantisz Könyvkiadó üzletében, majd az Írók Boltjában ismerkedtem meg közelebbről a szakmával és magával az irodalommal is. Írtam már jóval előtte is, lényegében gyerekkoromtól fogva, de a publikálás sokáig föl sem merült bennem. Mikor először a kezembe kerültek, sóvárogva forgattam a Műutat, a Kalligramot, a Jelenkort és hasonló folyóiratokat. Aztán arra jutottam, egy próbát megér – és tényleg megért.

Mikor 2019 áprilisában megjelent a könyvem (Megyünk haza, Műút-könyvek, Szépmesterségek Alapítvány, 2019), már két éve Münchenben éltem, és épp készültem Bécsbe költözni. Azóta is itt élek a férjemmel, és a Thalia könyvesboltban dolgozom. Vagyis ismét természetes közegben. Egyre több időm jut írásra is, bár szerencsére nem sürget semmi.

A Magic Dance című novella az első közlésem a Jelenkorban. Amikor még az Írók Boltjában dolgoztam, sokszor nézegettem hónap elején a mustársárga borítót. Mindig azt gondoltam, hogy ami itt megjelenik, az azért már valami. Érdekes, fontos, beszédtémának való, maradandó. Remélem, az én novellámra ezek közül legalább az egyik igaz lesz.

 

2020-07-27 16:20:00