A pécsi Szent Donátus-kápolna

Fotóesszé

Cseri László

A pécsi Donátusi út és a Fácán dűlő sarkán álló Szent Donátus-kápolna 1938-ban épült. Az egyszerű épület szépségeit, rendkívül érdekes fa mennyezetborítását mutatja be Cseri László fotóesszéje.

 

A mostani kápolna helyén már 1938 előtt is állt egy régi fatornyos kis kápolna a szőlőhegyen, melyet Szent Donátnak, a szőlők patrónusának szentelték fel. A 362-ben vértanúhalált halt Szent Donát püspök kultuszát az 1686-ban a török uralom alól felszabaduló Pécsre és Baranya megyébe betelepülő németek hozták magukkal. A Szent Donátus-kápolna Brüsztle József szerint 1736-ban a környező szőlősgazdák jóvoltából a Pécs város nyugati oldalán fekvő Szent Donátus-dűlőnek is nevezett szőlőhegyek között épült fel. A hagyomány szerint azonban már a ferences plébánia alapítása előtt a környékbeli szőlősgazdák építették „azon jámbor szándékból, hogy a szent vértanú püspökben védőszentjük legyen, kinek közbenjárására szőleikről az elemi csapások elhárítását megnyerhessék”.[1] A szakirodalom azonban az 1736-os dátumot vette át, ám írásos forrás egyiket sem támasztja alá vagy cáfolja meg.

A 20. századra a 18. századi kápolna befogadóképessége szűknek bizonyult, hiszen 2000 főre nőtt a környék (Aranyhegy, Deindol, Donátus, Szkókó) lakóinak száma, ekképpen a szőlőhegyi lakosok lelki gondozására alkalmatlanná vált. Így a Szent Donátus-kápolna katolikus hívei 1923-ban elhatározták a kápolna rendbe hozatalát és átalakítását.

A kápolna helyén Hoffmann László „magyar stílusú” templomot tervezett 1937-ben, amit Langha Gyula épített fel a következő évben. A régi kápolnában 1937. június 27-én volt az utolsó szentmise, majd egy hét múlva már elkezdték a bontási munkákat. Augusztus 9-én megtartották a donátusi búcsút. Mivel a templom falai már láthatóan nőttek ki a földből, eljött az alapkő letételének és annak megáldásának ideje, ami a búcsú napján megtörtént, és amelyet fényes papi segédlettel mondott szentmise keretében dr. Hanuy Ferenc püspöki helynök, prelátus-kanonok végzett. 1938. május 16-án Virág Ferenc püspök szentelte fel a Donátus-kápolnát. Ez volt az Eucharisztikus Világkongresszus pécsi programsorozatának első eseménye.

A modern, alacsony csatlakozótornyos, egyhajós kápolna, déli oldalán íves ablakokkal, belül deszkamennyezettel felkeltette a kortárs kritika érdeklődését. Egy helyen ezt olvashatjuk az épületről: „Bájos hangulatú, faszerkezetű síkfödémmel képzett templom, érdekes megoldású szabadszószékkel.”[2] Utóbbi kapcsán a sekrestye és a hajó csatlakozásánál álló, Zsolnay-mázas pyrogránit rács-mellvédű szabadtéri szószékről van szó. A régi kápolna bejárata feletti, 1773-ból származó német nyelvű emlékkövet megőrizték, majd beépítették az új kápolnaépület falába.

Viszontagságos évtizedek után 2003-ban készült el az – immár a Pius-templom filiáihoz tartozó – donátusi kápolna külső-belső felújítása. A templomon azóta is zajlottak kisebb felújítási munkálatok, amikor azt a kápolna állapota megkívánta.

 

(Forrás: Pécsi Egyházmegye, Régi Pécs, CSGYK blog)


[1] Schmidt Alfonz: Pécs, Szigeti-külvárosi Szent Ferenc plébánia történeti naplója. 1. kötet, 39. Pécsi Egyházmegyei Levéltár III. 108.

[2] Idézi: Wéber Adrienn: Az 1938-as eucharisztikus szent év emlékére emelt pécsi kápolna. CSGYK blog.

2023-02-27 07:00:00