Egzotikus táj, halvány fényben

Paizs Goebel Jenő Álomvilág című festményéről

Iberhalt Zsuzsa

ITT VIDÉKEN. A pécsi Modern Magyar Képtár gyűjteményét népszerűsítő sorozatunkban ezúttal Iberhalt Zsuzsa írását közöljük Paizs Goebel Jenő alkotásáról.

Paizs Goebel Jenő művészi érdeklődése egész életművében a táj ábrázolása felé fordult. Főiskolai évei zárásaként elnyerte a Nemes Marcell ösztöndíjat, az 1923-ban festett Magyar ugar című tájképét pedig megvásárolta a Szépművészeti Múzeum. Ösztöndíját és a mű eladásából származó összeget franciaországi tanulmányútjára fordította. Paál László nyomdokain Barbizonba utazott, ahol a rousseau-i természetkultusz hatása alá került. A személyessé vált természeti tapasztalat esztétikájában merült el: a fák göcsörtjei, a táj különleges, borongós fényviszonyai, a fontainebleau-i erdő mellett húzódó elnyújtott, sík mezők megörökítésén dolgozott. A barbizoni festészeti hagyományok elsajátítása után Párizsban Cézanne képszerkesztésének tiszta logikája bővítette festészeti eszköztárát. 1926-ban az év nagy részét Nagybányán töltötte, majd Szentendrére érkezett, s ezután neve egybefonódott a Duna-parti városéval. Bánáti Sverák Józseffel, Bánovszky Miklóssal, Heintz Henrikkel, Jeges Ernővel, Onódi Bélával, Pándy Lajossal és Rozgonyi Lászlóval megalapították a művésztelepet, majd a Szentendrei Festők Társaságát. Ez a kisváros lett Paizs Goebel számára a magyar Barbizon, az új Nagybánya, a szabad önkifejezés, a belső álomvilág s a lelki táj oldottabb formáinak és színeinek terepe.

A képzőművészet mellett az irodalom is komolyan foglalkoztatta. Franciaországi tartózkodása idején Dantét, E. T. A. Hoffmannt, Poe-t, Verlaine-t, Baudelaire-t és Rimbaud-t olvasott. A romantika és a szimbolista költészet végérvényesen nyomot hagyott művészetén, maga is írt szabad formával és asszociációkkal jellemezhető verseket. Nem meglepő hát, hogy a lírai kifejezésmód oly közel állt hozzá. Művészetének szimbolikus jellege – mely végigkísérte életművét – az általa oly nagyon kedvelt Csontváry és Gulácsy alkotásaival rokonítható.

Gyermekkori betegsége után keletkezett nagyothallása és beszédnehézségei miatt visszahúzódó, a saját álomvilágába merülő alkat volt, e vonása művészetének is sajátosságává vált. „Bizonyos szürrealizmust fedeztek fel művészetében, sokan úgy tekintettek reá, mint aki társadalmán kívül él, álmodozik, szemlélődik, s így tölti el életét. Volt is benne ebből valami, mert Szentendre szűk utcáin furcsa alakjával Gulácsy figuráira emlékeztetett” – emlékszik vissza Barcsay Jenő 1966-ban, a Magyar Nemzeti Galériában rendezett Paizs Goebel Jenő-emlékkiállítás megnyitóján. Ugyanakkor élénk fantáziavilágát és humorát a hozzá közel álló festőbarátoknak folyamatosan csillogtatta. Zárkózottsága ellenére a pezsgő művésztelepi élet mókamesterének számított. Hosszan mesélve, nagy kifejező gesztusokkal adta elő kitalált történeteit. Legközelebbi barátaivá Barcsay Jenő, valamint Kántor Andor és Gálffy Lola váltak. A Kátor házaspár alakjai gyakran fel is tűntek festményein. „Amikor Barcsay a telepre került, Goebellel igen összebarátkoztak, nagyokat nevetve hülyéskedtek együtt. Goebel bemutatta, ki hogyan, milyen mozdulatokkal fest, kitalált történeteket mesélt” – emlékszik vissza Bánovszky Miklós, aki egy festményén meg is örökítette a két festő barátságát. Barcsay volt vele Mária utcai műtermében akkor is, mikor hirtelen fellépő, súlyos betegség következtében 1944-ben elhunyt. A művésztelep zárt világa egyfajta szellemi menedéket jelentett Paizs Goebelnek, ahol bátran szabadjára engedhette gazdag fantáziáját, hogy elmerülhessen művészi problémafelvetéseiben, megfigyeléseiben és kihívásaiban.

Paizs Goebel Jenő (1896–1944)
Álomvilág, 1938
furnír, olaj 82 x 99 cm
Jelezve jobbra lent: Paizs Goebel
A Janus Pannonius Múzeum tulajdona, leltári szám: 68.625

Álomvilág című olajfestménye 1968-ban, az ismert műgyűjtő, Kunvári Bella ajándékozásával került a pécsi Janus Pannonius Múzeum gyűjteményébe. A mű 1938-ban készült, a festő ekkor már több mint egy évtizede Szentendrén dolgozik. Az 1930-as évek rendkívül termékeny időszak volt Paizs Goebel életművében. Az évtized elején Giorgio de Chirico metafizikus festészetének hatását mutató, sajátos, csak rá jellemző, visszatérő motívumkészletet dolgozott ki. Munkáin egyre inkább előtérbe került a szimbolikus tartalom. Fantáziavilágát vászonra vetítve álomszerű jeleneteket festett. Az alkotói korszak különleges csoportját reprezentálják az expresszív erejű, stilizált formavilágú, dzsungel témájú festmények. A szentendrei tematika csak 1933–1934 után vált festészetében meghatározóvá. Ahogy számos szentendrei festőnek, Paizs Goebelnek is előbb a várost körülölelő természeti táj, majd maga a városkép adott inspirációt. A szentendrei tájat ábrázoló tusrajzok és temperaképek után intenzív színvilágú, expresszív megformálású festményein egyszerre jelenik meg a városi lét látomásos tapasztalata és hétköznapjainak bájos realitása.

Az Álomvilág Paizs Goebel dzsungel témájú képeinek egy kései változata. Az ágas-bogas fákkal szegélyezett tóparton különböző madarak gyülekeznek. A kép előterében jobb szélen öt flamingó és egy páva ácsorog, bal szélen egy gólyapár pihen. Az ábrázolás középterébe szélről bekúszó kis sziget két récének ad helyet, tőlük balra egy harmadik épp kifelé úszik a térből. A földnyúlványt körülveszi a tó vize, a háttérben pedig a túlpart szintén dús növényzettel borított sávja húzódik. A kompozíció kétharmadát a tó vize uralja, az aszimmetrikus elrendezést a partvonal magasba törő, sűrű, fás erdőrészlete egyensúlyozza ki. Paizs Goebel eme festményéhez sötétebb, de meleg tónusú színeket választott. A mű igen gazdag kolorittal rendelkezik, a művész palettájának valamennyi színét felhasználja a mű megformálásában. A tompa fényviszonyok közepette ábrázolt természeti jelenet homályát a zöld, barna és sárga színek dominálják, melyet egy-egy harsányabb szín tör meg. Okkersárgák, lilák és rózsaszínek – melyek a flamingók alakjain is visszaköszönnek – érzékeltetik a víz tükröződését, illetve egy-egy kék vagy türkiz folt emeli ki a formákat a képen. Ám az élénk színfoltok ellenére a borongós, fülledt hangulat inkább trópusi, mintsem szentendrei környezetet sugall. Az 1930-as évek legelején készült dzsungeles képein élénkebb színkezeléssel ugyan, de hasonlóan fülledt, mozgalmas, zajokkal és veszélyekkel teli trópusi közeget teremtett. Az Henri Rousseau művészetét idéző nyugtalan világban a szövevényes buja növényzet és a liánok közül előbukkanó vadállatok uralkodnak, s a természet féktelen törvényei érvényesülnek. Rousseau-hoz hasonlóan Paizs Goebel sem járt soha igazi őserdőben – a személyes tapasztalat hiányát azzal pótolta, hogy Alfred Brehm Az állatok világa című könyvét és különböző természettudományi lexikonokat tanulmányozta, valamint kijárt vázlatozni az állatkertbe.

A síkba szorított jelenetek, a közeli képkivágatok olyan érzetet keltenek, mintha a szemlélő maga is részese lehetne a veszedelmes dzsungelben zajló életnek. Az évtized eleji, egzotikus állatvilágot ábrázoló műveivel ellentétben az Álomvilág perspektívája tágabb, komponálása levegősebb, maga mögött hagyva a dekoratív síkábrázolást. Alaki szerkezete itt is stilizált, a vonások nem határolják körül a formákat, nem írják le a pontos részleteket. Sűrű, rövid ecsetvonásokkal, lazán felvitt és egymásra halmozott színfoltok alkalmazásával formálja meg alakjait, egészen absztrakt módon alakítva a táj és a benne élő állatok részleteit. Ecsetkezelésének apró, egyenes, esetenként hullámzó és körkörös vonalai az 1933 utáni szentendrei városképeire jellemző oldottabb formákat eredményeznek. A lombozatot nélkülöző ódon törzsű fák, illetve az egzotikus és hétköznapi állatok egymás mellé rendelése az elmúlás és átalakulás szimbolikus tartalmát vetítik elő. Paizs Goebel merengő vadonja egy párás ábrándkép, hanyatlófélben lévő menedék, mely még őrzi virágkorának jellemvonásait, de törékenységét is feltárja előttünk. Az Álomvilág tájképének egyszerre komor és intenzív tónusa, naivan bájos állatalakjainak megjelenése bensőséges, lírai megfogalmazású atmoszférát teremt, a tájkép lélekállapotként való értelmezését hívja elő a szemlélőben.

Paizs Goebel Jenő gazdag életművében a természet sokféle dimenzióban jelenik meg: olykor strukturális részletekbe merülő kidolgozással, máskor széles horizontú távlatokkal, vagy épp az enteriőrképekbe foglalt ablaknyi kivágatokkal, de mindig nagy jelentőséggel ragadva meg a lét lényegét. Utolsó éveiben a formák felbomlanak, a sötét tónusú színek egyre erőteljesebb expresszív töltést hordoznak és heves érzelmeket közvetítenek. A barangolások e lélektájakon a szürreális álomvilágot összefűzik a belső valóság szuggesztív vízióival, megalkotva ezzel a magyar festészet egyik legizgalmasabb világát.

 

2021-04-28 09:00:00