A Pécsi Zsidó Hitközség

Fotóesszé

Cseri László

Bár a Pécsi Zsinagóga a helyi lakosok és a turisták előtt is ismert, hiszen látogatható, a szomszédos épület, a Fürdő utca 1., a Pécsi Zsidó Hitközség székháza már kevésbé. Ennek az épületnek a tereit és nevezetesebb tárgyait mutatja be Cseri László fotóesszéje.

 

A török hódoltságot megelőzően már éltek zsidó vallású emberek Pécsett, de a török kiűzése után csak hosszú idő elmúltával tudtak újból visszatelepedni. Weiszmayer Márk 1804-ben saját házában berendezendő zsinagóga létesítésre kért engedélyt a városi tanácstól. A kérelmét elutasították. Közben elhunyt Pécs ugyancsak a 18. század végén türelmi jogot kapott másik zsidó lakosa, Fuchs Salamon. Az árvák felnevelése érdekében Pécsre telepedett a bonyhádi származású Engel Péter, és elvette Fuchs özvegyét, s megszerezte a mai Zrínyi utca 12. szám alatti telken lévő házat. 1825-től ennek egyik szobájában gyűltek össze a pécsi zsidók istentisztelet tartására. A lakás eme hitéleti funkciója egészen 1843-ig, az első zsinagóga felavatásáig fennállt. Rendezett hitközség megalapítására 1840-ben került sor. Ebből az évből származik az első Chevra Kadisa alapszabály, és ekkor kezdi meg pécsi működését Lőw Izrael, Baranya Vármegye főrabbija. A hitközség tagjainak buzgóságát jól jellemzi, hogy három év működés után már saját zsinagógával rendelkeztek. A közösség 1841 júliusában megvette Vitéz Ferenc Citrom utcai telkét és a rajta lévő házat zsinagóga céljára átalakították.

Modern értelemben vett hitközségek a zsidók polgárjogi egyenjogúsítása (1867) után jöttek létre Magyarországon. A vallási és szervezeti vitákkal terhelt politikai és jogi emancipáció mellett a törvényesen bevett felekezeti státusért a magyarországi zsidóságnak 1867-et követően majdnem három évtizedet kellett várnia. Az 1890-es évek közepének egyházpolitikai törvényhozása során, az 1895. évi XLII. törvénycikk alapján az izraelita törvényesen bevett felekezetté vált. Jogszerűvé vált az izraelita felekezetbe való betérés lehetősége, a hitközségek jogosulttá váltak állami és községi segélyre, s arra is mód nyílt, hogy a felekezeti adót közadóként, közigazgatási bíróság előtt érvényesítsék.

Az 1930-as évek elejétől az 1920. évi XX. törvénycikkel, az úgynevezett numerus clausus törvénnyel az állami politika szintjére emelkedő antiszemitizmus felerősödött Magyarországon, s 1938-tól törvényalkotási szinten is újra megjelent. A diszkriminatív törvények (a szakirodalom 1943-ig 22 úgynevezett zsidótörvényt tart számon) és az ezek nyomán kiadott miniszteri végrehajtási rendeletek sokasága egyfelől az izraelita felekezethez tartozó – vagy a törvény által zsidónak minősített – polgárok alapjogait, másfelől az izraelita felekezet jogállását érintették. A 19. századi emancipáció és recepció vívmányai igen törékenynek bizonyultak. A magyar országgyűlés 1938–1942 között szinte észrevétlenül, fokozatosan felszámolta az izraeliták állampolgári és felekezeti egyenjogúságát.

A zsidóellenes törvények következtében családok tízezrei kerültek egzisztenciális válságba, gyakran nyomorba Magyarországon. Nincs pontos adat arról, hogy Pécsett hányan váltak munkanélkülivé (a zsidó tulajdonú vállalkozások keresztény alkalmazottai közül is sokan), a hitközségi iratok 1939-ig a segélyezés intenzívebbé válásáról, átképző tanfolyamokról és más szervezett támogatásokról értesítenek. A megcsappant létszámú iskolát és a szeretetházat nagy nehézségek árán sikerült csak fenntartani, a jótékony egyesületek tevékenységéről dokumentumok hiányában nincs információ. A munkaszolgálatban elhunyt pécsi férfiak pontos számáról nincs tudomásunk.

Az 1944. március 19-én bekövetkezett német megszállást követően Horthy Miklós kormányzó a helyén maradt, az általa kinevezett kollaboráns Sztójay-kormány intézkedéseit a magyar közigazgatási kar legnagyobb része végrehajtotta. Ezzel a magyarországi zsidóság közvetlen életveszélybe került. A holokauszt pécsi eseményeit többen feldolgozták, a tragikus események részleteikben is ismertek.

A vészkorszakban a pécsi zsidóság is óriási veszteségeket szenvedett. Összesen a 2811 deportált közül 228 személy tért vissza. Az 1944-es, gettósítás és deportálás előtti lélekszám 18%-a élt Pécsett 1950-ben, a többiek meghaltak vagy elköltöztek.

A hitközség újraéledt, de régi tekintélyét és erejét sohasem nyerhette vissza. A háború utáni első hónapokban a közösség a deportáltak hazasegítésére, javaik visszaszerzésére koncentrált. 1945 szeptemberében megkezdődött az elemi iskolai oktatás, a tanulók között mindössze két pécsi születésű gyermekkel, a többiek más városokból ide került árvák voltak. Újra működött a Szeretetház, 1946 októberében újjáalakult a Chevra Kadisa, Frankfurter Miklós és Gottesmann (Gulyás) Lajos vezetésével. 1947 októberében foglalta el a pécsi rabbiszéket Schweitzer József (véglegesítésére 1948 márciusában került sor), s ettől kezdve rendszeressé váltak az istentiszteletek, megkezdődött a Talmud Tóra oktatás is.

A Fürdő utcai iskola mintegy 110 diákja és tanárai Auschwitz áldozatai lettek. Köztük volt Kárpáti Sámuel, az iskola nyugdíjas igazgatója, Danziger Zsigmond igazgató, Schwarcz Samu hittantanár, Mangold Rezső énektanár és özvegy Feszlerné Székely Mária tanítónő. A tantestület két fiatal tanárát munkaszolgálatra hívták be, így őket nem deportálták, túlélték a háborút. A deportált diákok közül ketten tértek csak vissza: Somogyi Izsó autóalkatrész-kereskedő két fia, Péter és Tamás. Úgy kerülték el a többi pécsi gyermek gyorsan bevégződő sorsát, hogy mivel ikrek voltak, „félretették” őket Mengele kísérletei számára. A két fiúról a Pécsre történt visszaérkezésükkor fénykép készült, amely az egyik hitközségi irodában látható.

Az iskola 1945–1947 között 30 diákkal ismét működött, a tanulók budapesti árva zsidó gyerekek voltak. Az egyházi fenntartású iskolák 1948-as államosítása végképp megpecsételte az intézmény sorsát.

 

Forrás: a Pécsi Zsidó Hitközség honlapja és Vörös István Károly (szerk.): „…házam imádság házának hivatik minden népek számára!” – A Pécsi Izraelita Hitközség dokumentumok tükrében (1837–1950). Pécs, Kronosz Kiadó – Pécsi Zsidó Hitközség – Pécs Története Alapítvány, 2016.

 

2021-03-30 08:00:00