Türbetörténet

Sz. Koncz István

Állandó nyitva tartással várja látogatóit Idrisz Baba türbéje Pécsett ez év tavaszától. Sz. Koncz István bejárta a helyszínt, és az épület történetéről is beszámol kedvcsinálójában.

Sz. Koncz István írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

Valahová, valakinek ugyan lehetett telefonálni régebben is, de a magamfajta lusta jószág ritkán könyörgött bebocsáttatásért Idrisz Baba türbéjébe. A tavasz azonban változást hoz: délelőtt és délután is kiszámíthatóan nyitva tart majd a kert és a síremlék.

A Rókus domb különös és elég magányos épületét valamikor 1593 vagy ’94 körül emelték. A különböző források többféle, még ennél korábbi időpontot is megjelölnek. A Magyarországon beazonosított egykori tizennyolc türbe közül kettő áll: Güll Babáé Budán és ez. Nyolcszög alapú, hat méter átmérőjű és nyolc és fél méter magas. Dob nélküli kupola fedi, négyzet alakú ablakait szamárhátíves díszítés zárja, fölötte körablakok láthatók – ezek az első benyomásaink.

A szúfizmus előírásait követve, szabályosan faragott kváderkövekkel rakott, külső felületén szépen kivehetők a faltükrök, valamint a párkányzat profilja – ezek már a szakember, a muzsikusnak is remek Sudár Balázs megállapításai, aki kis könyvecskét szentelt a műemléknek és környezetének.

A türbe térszervezése igen könnyen átlátható. Egyetlen centrális helyiségből áll, amelyhez alighanem valamiféle előépítmény kapcsolódhatott. Akárcsak a dzsámik és a mecsetek esetében, a fedett vagy nyitott átmeneti tér arra szolgált, hogy a belépők levethessék cipőiket, megpihenhessenek, megnyugodhassanak kissé, mielőtt a belső helyiségbe lépnének. A sok-sok átalakítás során azonban az előtér, ha volt is, megsemmisülhetett. A huszadik században folytatott régészeti feltárások mindenesetre nem találtak már megbízható nyomokat. A jelenlegi bejárat gótikus kőkerete valószínűleg a barokk-kori átépítéskor kerülhetett mai helyére. Tehát ha addig létezett is előtér, a barokk újjáalakítás során biztosan elbontották.

Bár a térszerkezet valóban roppant visszafogott, mégsem nélkülözi az iszlám geometriai rend jegyeit. Tulajdonképpen ez teszi izgalmassá az amúgy szerénynek tűnő épületet. Középpontjában a síremlék áll, a szimmetriatengely a kibla, azaz az imairány, vagyis a szent város, Mekka felé néz. Az elhunytat a padlószint alá, a földbe, részben a Mecsek mészkősziklájába vájt sírba temették. Ugyan az imairányra merőlegesen fektették a testet, ám arcát Mekka felé fordították. Pontosan a sír fölé, azzal párhuzamosan diófából faragott, ötszög alapú, hasáb alakú koporsót (szandukát) fektettek. Ami belépéskor a szemünk elé tárul, természetesen nem eredeti már. A fejrésznél a hagyományok szerint faragott fejdísz jelölte az elhunyt rangját. A jelképes koporsót díszes szőnyeggel vagy zöld posztóval takarták le – a ma látható, arannyal hímzett zöld szövet (is) Törökország huszadik századi ajándéka.

A szanduka így már a bejáratban állva magához vonzza az ember tekintetét. Ez is része a jellegzetes geometriai rendszernek. A felszerelés jellegzetes darabjai még a gyertyatartók, azaz a samdanok. Persze ezek is utólagos, de korhű török adományok. Eredetileg alighanem egy Korán-tartó is része lehetett a berendezésnek, ám ezt nem pótolták. Idrisz Baba türbéje ugyan sosem szolgált ima-helyszínül, ám a zarándokok többnyire rövid imával emlékeztek-emlékeznek meg kedves halottjukról. Imádkozhatnak Mekka vagy a szanduka felé fordulva, de hallom, előfordult már olyan is, hogy egy török csoport tagjai a koporsó körül haladva mormolták el fohászaikat. Az övékéhez hasonló kegyes sírlátogatást egyébként az iszlám zijarahnak (törökösen: ziyaretnek) hívja.

A türbe koordinátarendszere meglehetősen szigorú tehát. A vízszintes tengelyeket a kibla, a bejárat és az ablakok adják. A függőleges tengely a sír és az égbolt között feszül. Három képzeletbeli szintet láthatunk rajta. Az egyik a földbe vájt sírt jelölné. A második a jelképes koporsó helye, az elhunyt emlékének evilági vetülete. Az égi szintet a félgömb alakú kupola takarja el a szemünk elől, amelyet egykoron míves csúcsdísz, alem tett teljessé, illetve egy ezt záró, égre néző félhold. Az eredeti csúcsdíszt valószínűleg a hódoltság kora után egy-két évvel, még a tizenhetedik században verhették le. Tudunk róla annyit, hogy a félhold (mint a szanduka) a testtel párhuzamosan helyezkedett el. A függőleges tengely és a vízszintes tengelyek metszéspontjában áll a jelképes koporsó.

Feltűnő lehet, hogy a viszonylag sok ablaknak köszönhetően a helyiség nem sötét. Ma úgy gondoljuk, hogy a belső falakat eredetileg bevakolták, lemeszelték, és feliratokat festettek föl rájuk. A nagy, fehér felületek mellett az elhunyt „otthona” még világosabbnak tűnhetett. Semmiféle kripta-hangulat nem érezhető, az emberközeli arányok miatt is inkább meditációra alkalmas térnek éli meg az ember a helyet, mintsem sírboltnak. Ezt a hatást tudatosan erősítette az épület körüli liget, mintha a hely igenis nagyon nyitott lenne környezetére. A hagyomány úgy tartja, hogy a ligetet egykoron a Mecsek vadrózsáiba oltott rózsák díszítették, és egy vagy két csorgó kút (törökül cseszme vagy sádirván, magyarosan: sandervár) is lehetett a kertben.

Először a két nagy török történetíró említette meg a türbét: Ibrahim Pecsevi és Evlia Cselebi. Mindketten írtak a szentről és sírjáról is, kettőjük közül Ibrahim Pecsevi beszámolója tűnik hitelesebbnek. Evlia Cselebi az 1660-as években már híres zarándokhelyként beszél a türbéről.

A török hódoltság után, 1686-ban, mint annyi mindent, a jezsuiták kapták meg a területet. A szó mai értelmében nem nevezhetjük kórháznak azt a betegbarakk-telepet, amit mögé húztak, de a pestisjárvány idejére jelentősen fölfejlesztették. A türbét kápolnává alakították, és Szent Rókus (a pestisből gyógyulók őrzője) tiszteletére szentelték föl. Ekkor számos átalakítás történt: az eredeti délkeleti tájolás keleti irányba változott, a nyugati homlokzatra az említett csúcsíves, gótikus ajtókerettel ellátott bejárat került, az eredeti, oszmán ablakok befalazása mellett az északi és déli homlokzaton nagyméretű, félköríves záródású ablakokat nyitottak. A rend feloszlatásával az épület gazdátlanná vált, majd a város tulajdonába került. Ekkoriban lőporraktárnak használták.

Evlia Cselebi könyvének magyar fordítása a huszadik század legelején jelent meg. Ebből kiderült: szent ember sírja található a Rókus-dombon. Ezen fölbuzdulva Zsolnay Miklós tervet készített a türbe helyrehozatalára. Be is nyújtotta elképzeléseit az Akadémiának, de nem kapott pénzt a megvalósításra. Utóbb mégis jutott néhány ezer pengő a felújításra, illetve a tízes évek elején a részleges régészeti feltárásra is. 1917-ben azután a Budapesti Magyar Állami Építő Ipariskola diákjai készítettek precíz felmérési rajzokat, metszeteket Foerk Ernő professzor vezetésével. A két világháború között a kórház gyógyszer- és kötszerraktáraként működött az épület. Egy 1936-ban kiadott képeslapon aztán mint az Állami Gyermekmenhely házi kápolnája látható megint. Legutóbb 1961-ben Gerő Győző és Sándor Mária régészeti kutatásai, majd Cseh István és Erdei Ferenc tervelőzményei nyomán, az Ybl-díjas Ferenczy Károly tervei alapján állították helyre. A feltárás során lelték föl Idrisz Baba háborítatlanul épen maradt csontvázát. Gerő Győző igazolta azt is, hogy a sírt a sziklába csákányszerű eszközzel vájhatták. Ugyanakkor nem talált más építményekre utaló jeleket a környéken. Ez azért furcsa, mert az ilyen jellegű emlékhelyek általában kolostorok vagy egyéb épületegyüttesek részeként maradtak ránk. Mikor a török állam tudomást szerezett a munkálatokról, hivatalosan is zarándokhellyé nyilvánította a Rókus dombi területet, amelyet 2009-ig a gyermekkórház kertjén keresztül lehetett megközelíteni. Utána leválasztották, és külön helyrajzi számot kapott.

Végezetül illenék néhány szót szólnom Idrisz Babáról is. Nem véletlenül száműztem a főszereplőt a mellékszereplők közé: vajmi keveset tudunk róla ugyanis. Evlia Cselebi igazhitű orvosnak nevezi, Ibrahim Pecsevi szerint csodatévő, jövendőmondó volt. A bektasi dervisekhez tartozhatott, hírlik, hogy a szegények segítőjeként is nagy tiszteletre tett szert. Feltételezhetően a Balkánról költözhetett Dél-Magyarország szandzsákközpontjába, Pécsre; származását tekintve talán albán lehetett. Nevében a Baba, vagyis apa-apó kifejezés szellemi vezetőre utal. Türbéje közadakozásból épült.

Az üzemeltető Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. oszmán kertet kíván létrehozni az épület körül: rózsákkal, illatos, színes virágokkal, padokkal, kis szökőkutakkal és egy pavilonnal. A belépésért nem kell majd fizetni.

 

(Fotók: Cseri László)

 

2021-01-18 11:50:00