Kik költöznek a színpadra?

Vermes Nikolett

Három új előadással készül a Bóbita Bábszínház az idei évadra. Hétvégén debütál az idei első premier. Vermes Nikolett írása a Zsolnay Negyedben üzemeltetett ifjúsági színházról.

Kétségtelen, bravúros évaddal zárt tavaly a Bóbita Bábszínház, közönségsiker lett a Robin Hood és a Lúdas Matyi is, utóbbi szeptemberben elnyerte a Színikritikusok Díját a legjobb gyerek- és ifjúsági előadás kategóriában. Ez a kitüntetés nem csupán a pécsi társulat számára fontos, az országos bábszínházi szakmára nézve nagy jelentőséggel bír. Okkal lehet elégedett Sramó Gábor, a Bóbita Bábszínház igazgatója, aki az idei évad első bemutatója előtti napokban fogad a színházban. „A tavalyi sikerek meghatározzák az idei évadkezdést. Október második hétvégéjén tartjuk A lilahajú tündér bemutatóját, amely több szempontból is érdekes előadás. A történetet az egyik színészkollégánk, Czéh Dániel kisfiának az álma alapján írta Papp Melinda, színésznő. Keleties, filozofikus darabról van szó, amelyben két család jelenik meg egy gyermek életében, vagyis tekinthetünk rá válást feldolgozó meseként is.” Az évad első bemutatója egyszerre több technikával dolgozik, s ez minden bizonnyal látványos színpadképet ígér a nézők számára. A lilahajú tündér történetét árnyjátékkal, marionettbábokkal – amelyek csak ritkán láthatók a Bóbitában – és emberméretű bábokkal játsszák a színészek.



A színes, őszi premiert követően zömmel az előző évadban is játszott előadások kerülnek repertoárra. A színház műsorkínálata tehát a több éve bemutatott, csecsemőknek szóló előadásoktól a tavaly látott sikerdarabokon át az idei bemutatókig terjed, melyekből összesen három lesz, a már említett A lilahajú tündér mellett. A második premier 2020 januárjában várható, s csecsemőszínházi előadás lesz. Már a cím is azt sugallja, hogy izgalmas játék várja a legfiatalabb közönséget, akik az asztal alatt megbúvó varázslatos világba csöppennek a történet által. A Ki lakik az asztal alatt? című játék írója Kocsis Rozi, nevéhez több csecsemőknek szóló színdarab is fűződik. Az előadás mellett összesen hat ismert, csecsemők részére rendezett bábjáték is repertoáron marad. Hasonlóan nagy számú darab található az óvodásokból és általános iskolás diákokból álló közönségnek szóló műsornaptárban is, amelyben idén tíz korábbi cím is feltűnik.

„Az évad harmadik bemutatója A hollókirály, melynek március 7-én lesz a premierje, és egy fiatal stáb alkotja, köztük van a Színház és Filmművészeti Egyetem utolsó bábrendező szakos osztályának az egykori hallgatója, Varsányi Péter, aki a darab írója és rendezője” – folytatja az előadások sorát Sramó Gábor, majd felhívja a figyelmet az idei premierek egyik sajátosságára. Mégpedig arra, hogy mindegyikben egy-egy női karakter a főszereplő, aminek kifejezetten örül az igazgató, hiszen nem kell ecsetelni, hogy Ludas Matyi vagy Robin Hood melyik nem táborát erősíti. Idén tehát nem csupán gazdag, hanem egyensúlyba billentett műsorral büszkélkedhet a Bóbita Bábszínház. Mindehhez csatlakoznak a Bábmúzeum állandó kiállításai, az új évben nyíló, tervezői munkákból válogatott tárlat, valamint a tavasszal debütáló, az Állami Bábszínház rendszerváltás után született bábművészeti munkáit taglaló kiállítás. Emellett idén több vendégelőadásnak is helyet ad a színház, megtekinthető lesz a Sárkányölő Sebestyén vagy az Escargo Hajója Színházi és Nevelési Szövetkezet Tenyészduc című darabja. Végül, megtudtuk, eddig közel 3000 bérlet talált gazdára, és várhatóan ez a szám hónapokon belül eléri a bűvös 5000-et, ami alapján úgy tűnik, a tavalyi sikeres évad után újabb ígéretes hónapok következnek 2019–2020-ban.

2019-10-11 10:30:00