„Víg manó a Bakarasz”

A szerk.

Pákolitz István gyerekverseket tartalmazó kötetét adta ki a Csorba Győző Könyvtár Pécsett.

Pákolitz István írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

Ez év elején látott napvilágot Pákolitz István Kiolvasó című kötete ahhoz kapcsolódóan, hogy a múlt évben ünnepelték a költő születésének 100. évfordulóját. A verseket válogatta és a kötetet szerkesztette Véryné Pákolitz Éva, a költő lánya. A válogatás révén jól érzékelhető időbeli ívet alkotnak a versek, melyek már közölt és mindeddig kötetben közöletlen darabokból állnak össze. Ahogy az Előszóban olvasható: „A négy évszak körforgásában így felbukkannak magyar népszokások, ünnepek, köznapi események, természeti, valamint az állat- és növényvilággal kapcsolatos jelenségek”. Pákolitz gyerekversei sokféle inspirációból táplálkoznak, melyeknek forrása a magyar népi rigmusoktól egészen az angolszász nonszensz versekig terjed, de közös jellemzőjük a játékosság, a humor, illetve a rím, a ritmus, a nyelv zeneiségének kiaknázása. A kis kötet illusztrációit unokája, Török-Véry Éda készítette. Ízelítőként álljon itt a Tavaszváró című vers:

 

A hódunyhás határban
órákhosszat bóklásztam;
rég fúrja az oldalam,
hogy a tavasz hol marad;
kérdeztem a vakvarjut,
ő bizony nem sokat tud,
nem mondott se bű-t, se bá-t,
nem csoda, semmit se lát;
csiri-csuri verebek:
neszesemmi-felelet;
megkövettem a rókát,
szó nélkül elsomfordált;
fázós búbospacsirta
válaszát le is írta,
de a kusza krikszkrakszon
ásítozom, elalszom;
ókulárés vén bagoly
félálomban válaszol:
„Uhu, uhu, maholnap
a hódunyha elolvad;
szelek szárnyán jön a friss
virágszirmos április.”

 

A költő 1919 szeptemberében született Pakson, majd az ötvenes években Pécsre költözött. Itt bontakozott ki igazán a II. világháború idején megszakadt költői pályája. A hatvanas-hetvenes években a Magyar Írószövetség regionális csoportjának titkáraként az irodalmi élet szervezésében is tevékenyen részt vett. Számos kötete látott napvilágot, költői munkáját kitüntetésekkel ismerték el, köztük a József Attila-díjjal. 1968-tól 1980-ig a Jelenkor folyóirat szerkesztőjeként működött, de egészen 1996-os haláláig szoros kapcsolatban állt a szerkesztőséggel.

Az érdeklődők először január 23-án Pécsett a Magyar Kultúra Napja alkalmából tartott kötetbemutatón a Tudásközpontban ismerkedhettek meg a kötettel, melyet a továbbiakban – ahogy azt Miszler Tamás igazgató, a könyv felelős kiadója jelezte – a Csorba Győző Könyvtár baranyai szolgáltató helyeire, illetve pécsi óvodákba eljuttatja, továbbá megvásárolható a Tudásközpontban a negyedik emeleti Gyerekkönyvtárban.

A Bakarasz című vers a Szélkiáltó együttes feldolgozásában:

2020-02-26 11:56:27