A reklámok karácsonyra harangoznak

Sz. Koncz István

Környezetvédelmi konferencia súlyos megállapításokkal Szicíliában, séta a kerámia fővárosának majolikacsempékkel burkolt temetőjében, egy szülés fájdalmai a római Szent Péter-bazilika főoltárán, a Vasari-folyosó újranyitása Firenzében – ezek a Jelenkor itáliai tudósítójának legfrissebb kulturális hírei Olaszországból. Sz. Koncz István írása.

Sz. Koncz István írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

Kilencszázmillió madarat, több millió köbméter földet veszítettünk el negyven év alatt földrészünkön. A mezőgazdasági területek művelése megváltozott, a termőterületeket elválasztó erdősávok eltűntek, így elsősorban a szél miatt ért minket talajkár – többek között ezekkel a tényekkel ismertetett meg két szervezet, az Ökológiai Körök Európai Társasága és az Európai Talajtani Társaság első közös kongresszusa. A találkozót Santo Stefano di Camastrában rendezték. Szicília északi peremvidékének kevéssé ismert települése a kerámia városának, sőt, olykor fővárosának nevezteti magát. A konferencia előadásaiból kiderült, hogy a fent sorolt okok miatt az öreg kontinensen 1980 óta eltűnt közel kétszázhetvenmillió veréb, és hiányzik hárommilliárd fa, amelyet 2030-ig pótolnunk kellene. Kizsigereljük a talajt, pedig a levegő sok veszélyt rejtő szén-dioxid-koncentrációjának csökkentése a lábunk alatt kezdődik. Nagyon fontos minden élet, amelyet a föld a legfelső réteg alatt és azon, abban hordoz, hangsúlyozták a szakértők. Amúgy érdemes volna újragondolnunk a növénytermesztés jövőjét is. Például az Európába behurcolt szójabab ökológiai lábnyoma akkora, mit egész Olaszországé.

Itália éléskamrája, Szicília egyes területein az elsivatagosodás jeleit mutatja. A folyamat megállítására többféle kísérlet zajlik. Az egyik a kártevőkre kevéssé érzékeny mandulalevelű körte talajelőkészítő, talajtermelő szerepét használja ki. Egy másik próbálkozás Pietro Cuccio nevéhez köthető. A vállalkozó a Palermói Egyetemmel együttműködve 2002-ben olyan mintakertet hozott létre, amelynek alapgondolata: a klímaváltozással a trópusi gyümölcsök Olaszország legnagyobb szigetén is megtermelhetők. Volt szerencsém meglátogatni a farmot: mangó-, csillaggyümölcs-, licsi-, avokádófák között sétálhat az ember, és egészen más környezetet láthat, mint amilyenek a kerítésen kívül a jellegzetes, narancsligetekkel tarkított lejtők. Lehetséges, hogy ez a jövő egyik útja. A jelen törekvése mindenesetre az, hogy a meglévő értékeket minél teljesebb körben megmentsük. Alig fél óra autózással följuthatunk a tengerszinten élő trópusi fáktól az ezernyolcszáz méteren megélő erdőkig, a Nebrodi Nemzeti Parkig, ahol különleges fákkal, többek között paratölgyekkel is találkozhat az érdeklődő. A világ legjelentősebb parafa-előállítója, Portugália, ám nyomában ott halad Olaszország.

Nebrodihoz egy különleges barlang, a Szent Teodor is hozzátartozik. A hatalmas, rendkívül színes, például baktériumtól okkeres üregben igen sok fosszíliára leltek a régészek; többek között számtalan víziló maradványára. Érdekes gondolatban végigfutni a földtörténeti szempontból igencsak rövid utat, ami negyvenezer év alatt a mocsárvilágtól az elsivatagosodásig vezetett…

A kerámia (fő)városában amúgy mindenki számára előírás az agyagból égetett házszámtábla, bár ehhez a település igazgatása anyagilag nem nyújt segítséget. De kerámiából van itt minden, ami csak lehet. Az utcabútor, a támfal burkolata, a kilincs, a szelektív hulladékgyűjtő (!), az útbaigazító térkép, az emléktábla, a szökőkút, az utcai lámpa, a díszburkolat. A város első számú látványossága mégis a maga nemében egyedülálló, világörökségi védelemre javasolt régi temető, a Cimitero Vecchio. A XIX. század második felében felhagyott sírkert egy évszázadon át állt elfeledve, elgazosodva, mígnem két évtizeddel ezelőtt fölfedezték, és a messinai Kulturális és Környezetvédelmi Örökség Felügyelősége kiásatta, föltáratta. Az ásatások eredménye tényleg példátlan. Tulajdonképpen kerámiamúzeumnak is tekinthető. A házikó formájú sírokat tudniillik majolikacsempékkel burkolták. A sírok javarészt jelöletlenek, de a burkolatok szinte majd’ mindenhol egyediek. Mára a majolika persze megkopott, legfőképpen a gyom- és földrétegek tettek kárt az egykor gyönyörű díszítésekben. Még így is következtethetünk azonban az egykori szépségre csakúgy, ahogy egy pohár borból következtet az ember a hordó tartalmára. Az ásatások az ígéretek szerint folytatódnak, bár nem látni mozgást, terepmunkát a helyszínen, de az amúgy sem határidő-érzékeny olaszok ezt láthatóan nem veszik zokon.

Santo Stefano di Camastra településszerkezete egyébként igen meglepő. Mintha négy négyzetet tolt volna egybe a történelmi városmagban az egykori tervező – a négyzetháló és az átlók mentén emelték a lakóházakat. Ez aztán a sarkokon különös formákhoz vezetett, számtalan vasalóház pöffeszkedik a nem mellesleg rendkívül szűk, sikátornyi utcácskákban. Az egyik közben dísztelen palota fogad: a kerámiamúzeum hatalmas épülete. Anyaga a római kori, közösségi budiktól máig vezet; a kortárs anyagot különösen erősnek érzem. Tőle nem messze újabb különös látványosság, pálmafákra föltekert karácsonyfaizzók kápráztatják a szemet. Persze, itt az advent. A reklámok Szicíliában karácsonyra harangoznak.

Amint a fővárosban, Rómában is. A Szent Péter téren ünnepi a hangulat, Ferenc pápa úrangyala áldását több tízezer hívő várja. Benn, a bazilikában a titokzatos főoltár nehezen érthető motívumai mindig izgattak. Ha Bernini baldachinjának jobb oldali talapzatától körbe haladunk, ismétlődően női fejet láthatunk, amely egyre inkább szenvedésről árulkodik. Mintha szülő nő erősödő fájdalmainak lennénk szemtanúi. A fejek sorának vége néma sikoly. Illetve a legutolsó figura egy kerub, vidám arca azt sugallja: a szülés szerencsésen véget ért. A legérdekesebb azonban, hogy a fejek alatti maszkok a női nemi szerv formáját idézik. Márványhüvelyek a Szent Péter főoltárán? Igen, bármilyen furcsa is, a motívumok a munkálatokat Berninitől megrendelő VIII. Orbán pápa unokahúga hosszú és gyötrelmes terhességére emlékeztetnek. Ki gondolta volna? Magam is csak az Associazione Roma Bella nemrégiben megjelent, tudományos kutatásokkal alátámasztott közleményéből értesültem róla.

A főváros láthatóan az ünnepi előkészület lázában ég, díszkivilágításban pompázik a Colosseum – nekem mindig olyannak tűnik, mintha egy üres koponyában gyertyát gyújtott volna valaki. Az utcai árusok, ahogy minden nagyobb olasz városban, sütik és borsos áron kínálják a gesztenyét. Talán tíz szemet, ha adnak öt euróért.

Firenzében a Ponte Vecchio karácsonyi fényeit négyen szerelik föl a hídra, de az épületeken belül is dolgoznak. Eike Schmidt, az Uffizi Galéria igazgatója legalábbis erről tájékoztatta minap a közönséget. Többéves huzavona után végre itt az ígéret: jövő ősszel a nagyközönség előtt is megnyitják a Vasari-folyosót. Az Uffizit nemrégiben a világ legjobb múzeumaként díjazták a szakemberek, és megjósolható, hogy az új látványosság csak tovább emeli az intézmény tekintélyét.

De miről is van szó pontosan? A Pitti-palota, a Medici család rezidenciája és a Palazzo Vecchio, vagyis a városháza közötti közvetlen összeköttetés megteremtésére a kor neves művészettörténésze és művésze, Giorgio Vasari kapott megbízást 1565-ben. A Mediciek úgy gondolták, hogy kevesebb kellemetlenségben lesz részük, és elkerülik a merényleteket, ha jól ellenőrizhető, zárt útvonalon közlekednek az utcaszint helyett. Az átjáró nagyjából egy kilométer hosszan halad Firenze belvárosában. A Palazzo Vecchio egyik kis szobájából indul, és egy hídon visz át az Uffizi legfelső emeletére, ahol a nyugati szárnyban halad tovább. Egy árkádsor következik, pontosabban az árkádok teteje, ahol jól kivehetők az ablakok is. A következő állomás a Ponte Vecchio, itt dolgoznak tehát most a restaurátorok. A híd közepén még 1938-ban, Hitler látogatása előtt, Mussolini utasítására cserélték ki az apró, rácsos nyílásokat három nagy, szép kilátást biztosító panorámaablakra.

Az eredeti építkezés során minden család beleegyezett abba, hogy otthonaikon áthaladjon a folyosó – a nagyherceggel nem volt tanácsos ujjat húzni. Egyedül a Manelli család szállt szembe a nagyhercegi akarattal. Vasari nem kívánt időt vesztegetni az alkudozással, ezért egyszerűen megkerülte a Manelli-lakótornyot. Ez a szakasz vezet le a hídról, és vezet át a Santa Felicita templomon. A folyosó a Boboli-kert kerítésében megbújva a Pitti-palotában ér véget.

A páratlan műemlék 1993 májusában egy terrorcselekmény során súlyosan megsérült; a benne elhelyezett képek egy részét nem is lehetett helyreállítani. A nyitva tartás azóta is bizonytalan volt, csak vezetett sétákra lehetett befizetni hellyel-közzel, és a kiállított anyag színvonala is hullámzónak tűnt. Eike Schmidt azt ígérte most, hogy a teljes építészeti rekonstrukció mellett a tárlat is megújul, és állandó, kiszámítható nyitva tartással működik 2022 őszétől a Vasari-folyosó. A Palazzo Vecchio és az Uffizi közötti szakasz hivatali helyiségeiről nincs végleges döntés, de most úgy tűnik, hogy azok a jövőben sem látogathatók majd.

Akárhogy is: a Jelenkor jelen lesz a megnyitón.

 

2021-12-11 15:00:00