Kiadói körkép: Noran Libro

A szerk.

Hogyan reagálnak a járványhelyzet miatt megváltozott körülményekre a könyvkiadók? Körkérdésünkre Kőrössi P. József, a Noran Libro vezetője válaszol.

 

Hogyan változtak meg a kiadói munka mindennapjai?

Radikálisan megváltoztak a mindennapjaink, egyetlen kollégánk jár be heti két-három alkalommal a napi ügyeket átnézni, intézni. Ketten otthonról dolgozunk.
 

Hogyan befolyásolta a járványhelyzet a kiadó szakmai programterveit?

Mindent végigviszünk a nyomdai leadásig, és hogy végül miből lesz nyomatott könyv az év második felében vagy ősszel, ezt majd akkor döntjük el, amikor látjuk a mozgásterünket. A Könyvfesztiválra és a Könyvhétre tervezett könyveink megjelentetését őszre, illetve 2021-re halasztottuk. De továbbra is minden bizonytalan, és attól függ, mikor indulhat be a kereskedés, mikor rendelnek újra a terjesztők, mikor nyitnak ki országosan a könyvesboltok, a tartalékaikat felélő olvasóknak lesz-e pénzük vásárolni, olvasni akarnak-e még.
 

Milyen gazdasági intézkedések segítenék a könyvkiadókat ebben a helyzetben? 

Hitelek elengedése (már ahol vannak), az alkalmazottak, a külső munkatársak kifizetésének támogatása. Mi (a Kossuth Kiadói Csoport) egyelőre senkit nem küldünk el, ami nyilván nem kis teher, hiszen – úgymond – a termelés nulla, a kereskedés megszűnt, havi bevételünk a felére, rövidesen az egyharmadára csökken.
 

Hogyan próbálják elérni az olvasókat a megváltozott körülmények között? 

Egyelőre nem tudjuk elérni őket, alig van erre tér, illetve próbálkozunk a print on demand lehetőség bevezetésével, megerősítésével. Napokon belül kiderül, működik-e.
 

Milyen lehetőségeket látnak az online, e-könyves megjelenésekben?

Kezdetben, az első napokban úgy tűnt, beindul, de aztán visszaállt az eredeti helyzet, ami meglehetősen mérsékelt rendeléseket jelent. A szépirodalmi művek forgalmazásában alig, a társadalomtudományi művek iránt továbbra is van (mérsékelt) érdeklődés.
 

Milyen megjelenések várhatók a közeljövőben?

Júniusig semmi, akkor azonban egy izgalmas könyv megjelenését tervezzük: A világ a vírus után (vagy A vírus után a világ) munkacímmel folyik a kéziratok gyűjtése, szerkesztése. Ebbe igen jeles, befolyásos magyar társadalomtudósok, történészek és írók írják meg helyzetelemzésüket, vízióikat. Értékes, a jövőnkre nézve is sok tanulságot hordozó könyv lesz, amit majd évekig forgatni lehet. Ha lesz igény az értelmesen élhető jövőre.

(Fotó: noranlibro.hu)

2020-05-12 15:00:00