Karantén-körkérdés: Darvasi László

Darvasi László

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban voltunk kíváncsiak szerzőink véleményére. Darvasi László válaszai.

Darvasi László írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

Hogyan telnek a napjai koronavírus idején? Milyen tevékenységekkel tölti az idejét?

Mivel én egyébként is otthon dolgozom, a játékrend nem igen változott. Azért hiányzik az utca, hiányoznak az emberi mozdulatok és kistörténések, a fürdő, a piac. Viszont itt üldögélünk egymástól karnyújtásnyira Kingával, aki otthonunkból irányítja a világot, doktori védés, vizsgarend, a Heti Betevő ügyei, hogyan szerezzen élesztőt, efféle drámai helyzetek. Mint két profi nyugdíjas, Irma néni és Károly bácsi, ha megéljük, kicsit ilyen lesz 15 év múlva – vadállatok nélkül.

Sokak szerint eljött az ideje annak, hogy mindenki bepótolja azt, amit régóta halogat. Mit szeretne most elolvasni, vagy miről szeretne írni, amire eddig nem volt lehetősége?

Még mindig rengeteg a megírandó penzum, írj erről és arról. Kérek szépen novellát. Meséld el, hogy van az ember ezzel a helyzettel, hogyan lesz azután, amikor elmúlik. Egyrészt nem múlik el, másrészt nagy változás aztán se lesz, ha valamennyire elmúlik. Ábránd azt gondolni, hogy majd ettől, úgymond, észhez tér a világ. Szó sincsen arról, hogy kevesebb idő lenne bármire. Drámát is írunk Áron fiammal, illetve a szokásos, olykor elveszett, máskor reménykedő téblábolás egy nagyregény rengetegében. Ja, igen, Terézia Morát kezdtem olvasni a minap.

 

Mi lesz az első dolga, ha elmúlik a járványveszély, és az élet ismét visszatér a régi kerékvágásba?

Séta, vendéglő, elkerékpározni Szentendrére. Kis balatoni vadulás. Természetesen az északi parton.

(Fotó: Burger Barna)

2020-04-08 07:00:00