Bóbitás sikerek

A szerk.

Az elmúlt időszak termékeny volt a Bóbita Bábszínház életében, ugyanis két eseményen is sikeresen szerepeltek.

 

 

2017. március 17-én délelőtt Szélkötő Kalamona című bábelőadást mutatták be Zágrábban a Histrion Színházban a 10. Vígjáték Fesztivál keretén belül, ahol A legjobb előadás díjával jutalmazták fellépésüket. 

2017. március 23. és 26. között rendezte meg a Békéscsabai Napsugár Bábszínház és a Bóbita Bábszínház a IV. Bábos Drámaíró Versenyt, melynek a békéscsabai bábszínház adott otthont. A megmérettetésben három író, három rendező és három csapat „játszott” együtt. Érdekes időutazás a víz világnapján – ennek a hírnek a nyomán születtek meg a darabok csütörtök éjszaka, majd az írók után a rendezőkön és a színészeken volt a sor, akik egészen vasárnap délutánig dolgozhattak együtt, hogy végül – mindössze két és félnapnyi próba után – a nézők elé álljanak az előadásokkal. A Bóbita Bábszínházat Papp Melinda, Vadon Judit és Kalocsányi Gábor képviselte.

Vasárnap délután megszülettek az eredmények is, melyek alapján a legjobb színész díját Kalocsányi Gábor, a pécsi Bóbita Bábszínház művésze nyerte.

2017-04-04 18:50:00