Pécs mint árkádiai táj

Kávéházi esték pécsi műbarátoknak

A szerk.

A Janus Pannonius Múzeum rendezvénysorozatának következő estjén Johann Varoni 1859-es pécsi látképét mutatják be január 27-én a Nappali kávézóban.

A rendezvényen Johann Varoniról (Milánó, 1832 – Bécs, 1910), a Pécs látképe, 1859 című festményéről (vászon, olaj, 85,5x126 cm), illetve a városkép műfajáról Nagy András esztéta, a Janus Pannonius Múzeum muzeológusa fejti ki gondolatait, míg a kép kapcsán Nagy Imre Gábor főlevéltáros beszél a 19. századi Pécsről. A festmény zenei interpretációjaként Amtmann Prosper (1809–1854) pécsi zeneszerző fuvolamuzsikáját halljuk Gárdai Viktória és Lázár Zsófia fuvolaművészek előadásában.

 

A festőt és művét Nagy András a következőképpen mutatja be:

Johann Varoni Giovanni Varrone néven született a Habsburg Birodalomhoz tartozó Milánóban. A bécsi akadémián tanult, s a korszak tájképfestészetének egyik kiváló képviselője volt. A 19. századi Pécsről festett alkotásán egy idilli hangulatú – Claude Lorrain árkádiai tájait idéző – természeti környezet zsánerjelenetének hátterében jelenik meg a topográfiailag valósághű város vedutája idea és valóság egyidejű kettősségeként. Együtt van a képen a korabeli akadémiai tájfestészet minden toposza: gazdag lombú fák az örök nyárban, felhők a kék égbolton, csörgedező patak partján a menyecskének udvarló, görbe botjára támaszkodó juhász. Innen, ennek a bukolikus szituációnak az „antik” nézőpontjából látszik a város 1859-ben természet és történelem összefüggésében. Mert a művészetben – s ezt a paradoxont pontosan illusztrálja Varoni festménye – a természet nem önálló tapasztalat, hanem összekapcsolódik teológiai, filozófiai, történelmi, szociológiai és politikai jelentésekkel, melyek mintegy előzetesen, a közvetlenség plein air viszonyaitól függetlenül meghatározzák azt a perspektívát, ahonnan a táj a modern szemlélő számára láthatóvá válik. A perspektíva térbelisége ezért időbeli kapcsolatot hordoz: a természet ciklikus körforgásának örökkévalóságát, melyet a kép előterében a fákkal körülvett idill nyári pillanata jelenetez, átmetszi a városkép mellérendelő épületmotívumainak történeti, történelmi vízszintese. Az előtér és a háttér kettőssége, táj és város, természet és történelem távolságát ábrázolja egy realisztikus tér teoretikus tereként. A 19. századi Pécs leíró megjelenítése a vergiliusi locus amoenus ideája mögül bukkan elő, s így miközben egy „allegóriában megmerevedett őstájként jelenik meg a néző előtt a történelem facies hippocraticája”, Johann Varoni „festői utazásának” turista képeslapja mindezt biedermeier meghittséggé szelídíti a lokálpatrióta honfi derű számára. 

 

2017-01-25 18:00:00