Jelenkor támogatói est

A szerk.

A Jelenkor fennmaradása veszélybe került. Neves írók, költők és zenészek lépnek fel a budapesti esten.

A Jelenkor folyóirat január 21-én támogatói estet tart Budapesten; az eseményre a Capa Központban kerül sor. A 19 órakor kezdődő rendezvényen Esterházy Péter, Grecsó Krisztián, Kőrösi Zoltán, Kukorelly Endre, Parti Nagy Lajos, Tompa Andrea, Tóth Krisztina olvasnak fel műveikből, valamint Dés László, Lovasi András − Heidl György és Závada Péter − Ratkóczi Huba zenélnek.

A támogatói esten lehetőség lesz megvásárolni a Jelenkor korábbi példányait, aktuális lapszámát és kedvezményesen előfizetni a folyóirat idei évfolyamára.

Parti Nagy Lajos: „Ha valaki pár millió forint hiányára hivatkozva meg akarná szüntetni a szikvizet vagy a karcagi birkapörköltet, netán pörköltöt, azt a kultúra közönsége hülyének, sőt hazafiatlannak tekintené. Ez a helyzet természetesen nem áll fenn, ahogy e a laptámogató bejegyzést is preventatíve írom. Módomban állna roppant személyesnek, egyenesen elfogultnak lenni a Jelenkor és Pécs iránt – akár még dühösnek is, hogy miért kell egyáltalán írni erről. Hogy mért kell bizonyos evidenciákat újra és újra megerősíteni. Persze, ha ezen múlik, erősítem én szívesen, ideírom szárazon és tárgyilagosan, hogy a Jelenkor című Pécsett szerkesztett országos irodalmi és művészeti folyóirat a kortárs művészet, ezen belül a kortárs irodalom, a magyar kulturális hagyomány jeles és jelentős darabja, nélküle az utóbbi több, mint félszáz (56) év művészet- és irodalomtörténete, folyóirat-kultúrája nem értelmezhető, ahogy az Új Írás, a Kortárs, az Alföld, a Tiszatáj és a Holmi nélkül sem. [...] Egy fél évszázados műhely, szellemiség és történet Weöres Sándortól Bertók Lászlóig bizony, hungarikum, éppúgy, ha nem úgyabban, mint a szikvíz vagy a karcagi birkapörkölt.”

Az esemény plakátja:

 

 

2015-01-16 10:00:00