A Pécsi Tudományegyetem Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszéke és az Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskola szervezésében megvalósult Trauma és Humor című konferencia a két fogalom párbeszédbe állítását tűzte ki célul, és arra kereste a választ, hogy e kapcsolat milyen etikai, esztétikai, történeti, politikai kérdéseket vet fel. A tudósítás címében megfogalmazott mozzanat a gyakori vicckezdő formulára utal: két tégla, két béka, két pápa stb. beszélget. A Trauma és Humor konferenciacímet látva hasonlóan termékeny feszültséget érzékelhetünk: mi közös lehet a mélységes szenvedésben és a felszabadító nevetésben? A konferencia előadásai meggyőzően bizonyították, hogy az ellentmondás csak látszólagos. A cél az volt, hogy interdiszciplináris diskurzus alakuljon ki, ami nagymértékben teljesült is, hiszen a sajtótörténet, filmtudomány, képzőművészet, pszichológia és az irodalom határterületein mozgó előadások mind egyedi aspektusokat figyelembe véve szóltak hozzá a témához.

Az esemény megnyitóját Bene Krisztián, a PTE BTK dékánja és a két főszervező, Csondor Soma és Orbán Jolán tartotta. Mind érintették a konferencia meglepő témaválasztását, és kifejezték örömüket a programban szereplő előadások sokszínűsége miatt.

Az első szekció előadásai az elmúlt évtizedek traumakutatásainak legfőbb tárgyát, a holokauszt történelmi kataklizmáját érintették, ám mégsem a konkrét esemény humoros ábrázolásai váltak hangsúlyossá. Kisantal Tamás plenáris előadásának középpontjában a kortárs amerikai túlélőtörténetek álltak. A túlélő szerep történetiségének bemutatása után Shalom Auslander két művén (Hope: A Tragedy; Feh. A Memoir) és a Curb Your Enthusiasm című sitcom egyik epizódján keresztül vizsgálta, hogy milyen társadalmi és kulturális attitűdök kapcsolódnak ma e figurához. Következtetése szerint ezek a történetek bár humorosak, ironikusak, mégsem a holokauszton viccelődnek, hanem a holokauszt emlékezete és a kortárs traumafogalom devalválódása kerül a kritikus élcelődés fókuszába.

Ezt követően Bódi Lóránt előadásában a magyarországi zsidó humor történetiségével foglalkozott. Több hazai élclap, a Lúdas Matyi, a Borsszem Jankó, Az Ojság és a Pesti Posta példáin keresztül mutatta be, hogy az integráció nehézségeit és a sztereotípiákat kiforgató humor már a 19. századtól kezdve jelen volt a lapokban, ez az önirónia pedig a közösségi identitás erősítéseként szolgált, ám antiszemita indulatokat is kiváltott. Az előadásból kiderült, hogy e komikumforma meglepő módon a vészkorszak alatt és után is kontinuus maradt.

Branczeiz Anna előadásában Hitler alakjának humoros ábrázolását vizsgálta Robert és Philip Spence 1941-es Struwwelhitler (Kócos Hitler) című művén keresztül. Értelmezésében fontos szerepet kapott Heinrich Hoffmann 1845-ös Struwwelpeter (Kócos Peti) című nevelő célzatú gyermekkönyve is, ami a Hitler-szatíra előzményének tekinthető. Branczeiz vizsgálatában az illusztrációk és szöveg viszonyának elemzése is fontos helyet kapott, amely szempont a konferencia későbbi szekcióiban is több alkalommal visszatért.

A szekció utolsó előadásában Maczák Ibolya a pécsi születésű Galsai Pongrác 1984-es P. J. című ironikus hangvételű publicisztikáját értelmezte, amely Pilinszky János KZ-oratóriumának keletkezéséről ad anekdotikus leírást. Az előadó számot vetett Galsai Pilinszky-képének problémáival, és a publicisztikán keresztül rávilágított arra is, hogy a költő milyen módon kapcsolódott a dadaista versírási hagyományokhoz.

A következő szekcióban az irodalom, a vizualitás és a performativitás határterületei kerültek a középpontba. Bíró-Balogh Tamás előadásában felvetette a problémát, hogy bizonyos szerzőkhöz – akik például nem természetes halállal haltak meg – nem szokás a humor felől közelíteni. József Attiláról szóló előadásában elsőre marginálisnak tűnő, ám igen nagy jelentőséggel bíró szövegcsoportról, a költő dedikációiról beszélt. Ezen keresztül feltárt egy, az eddigi kutatások által ismeretlen műtétre utaló „humoros” megjegyzést, amelyet az ugyancsak fellelt kórlap tanúsága szerint a költő halálának évében végeztek el.

Zsidó Bence előadásában újra előtérbe kerültek a 20. század eleji budapesti élclapok. Ezúttal a Tanácsköztársaság bukását követő bécsi emigránsokról szóló viccek kaptak kiemelt szerepet, amelyekben szintén megjelentek az antiszemita toposzok.

Révész Emese előadásában ismét a művészi illusztrációk jelentésformáló hatásáról volt szó. Örkény István Egyperces novelláinak első kiadásait Réber László rajzai egészítették ki, melyek szuverén műalkotásokként is értelmezhetők. Az előadó elemzésében amellett érvelt, hogy a vizuális művészi átdolgozás során olyan érzés-átdolgozás történik, amely segíti a traumák feldolgozását.

Cselle Gabriella előadása a cigányság sorozatos traumáinak többségi társadalom általi reprezentációjához kapcsolódott, amelyet a Csak egy szög (Kovács Márton – Mohácsi István – Mohácsi János, 2003) című dráma elemzésén keresztül mutatott be. Értelmezésében a dráma a cigányság történelmének humoros hangvételű ábrázolásán keresztül igyekezett elbeszélhetővé és bizonyos szempontból feloldhatóvá tenni a kollektív traumákat. Ennek nyomán a diszkusszió is a cigányság reprezentációjának lehetőségei, etikai kérdései körül bontakozott ki.

A következő szekció első előadásában Horváth Zsuzsa Déry Tibor Az óriáscsecsemő című művének abszurd nyelvi humorát értelmezte az inkongruencia-elméletek segítségével. A műnek szintén van pécsi kötődése, hiszen 1978-ban itt állították színpadra először. Ebben az abszurd humorra épülő szövegben a polgári világ válságélményével kapcsolatos közösségi trauma is megjelenik. Emellett a vizsgálat során az intertextusok feltárásából az is kiderült, hogy Déry megidézi a klasszikus magyar és világirodalmi szöveghagyományt (Vörösmarty, Petőfi, Shakespeare művein keresztül), ugyanakkor dadista építkezés révén hozza létre a szövegvilágot.

A szekció második előadásában Csondor Soma Borbély Szilárd A birsalmasajt és A Göncz az egy strici című novelláit értelmezte. Visszautalva a Bíró-Balogh Tamás által megfogalmazott problémára, kiemelte, hogy a recepcióban Borbély életműve is tragikus színezetben tűnik fel, amely eltakarja alkotásainak humoros aspektusait. Értelmezésében olyan intertextusokat tárt fel, amelyek által a novellák ironikusan forgatják ki a nacionalista ideológia narratíváit és az identitáskényszer és származásprobléma – Borbély-szövegekben általában traumatikus – tapasztalatát.

Alpek Csenge előadásában Darvasi László Magyar sellő című regényét értelmezte különböző humor- és traumaelméletek segítségével. Vizsgálatában fontos szerepet kapott, hogy a különböző (fekete) humorral átszőtt jelenetekben miként mutatkozik meg a traumatikus tapasztalat, és hogy a szereplők a hatalomnak való kiszolgáltatottság miatt képtelenek beszélni az élményeikről.

A pénteki nap utolsó előadója Simon Bettina volt, aki Keresztury Tibor Hűlt helyem című regényével foglalkozott. Képzőművészeti példák segítségével azt vizsgálta, hogy a regény által képviselt hiperrealizmus hogyan jeleníti meg a humort olyan tragikus témák esetében is, mint a szenvedés vagy a halál. Emellett párhuzamba állította a művet olyan kortárs szépirodalmi szövegekkel, mint Schein Gábor Svéd című regénye, illetve Szűcs Teri Visszatért hozzám az emlékezet című könyve.

A szombat délelőtti, negyedik szekció Szűcs Teri plenáris előadásával indult, amely különböző kortárs művészeti példákkal illusztrálta, hogyan válhat a humor a kollektív ellenállás eszközévé. Az előadó a téma illusztrálásához többek között Rachel Fallon, illetve Selma Selman képzőművészek munkáit is az előadásába emelte. Szűcs ezzel együtt olyan traumaelmélet kidolgozásának fontosságára hívta fel a figyelmet, amely képes kezelni a tartósan fennálló és rendszeresen visszatérő traumatikus élményeket, meghaladva ezzel a hagyományos traumaelmélet egyszeri, lezárt eseményekre összpontosító szemléletét. Az előadás legfontosabb példáját a patriarchális viszonyok és a nőkkel szembeni elnyomás különböző aspektusai jelentették.

A gyermekirodalmi kiadványok között jelentős számban találhatók traumatikus élményeket feldolgozó művek. Márjánovics Diána a kortárs mesekötetek és az 1950-es évek gyermekirodalmát hasonlította össze, előadása az irodalmi szerkezet ezen évtizedei alatt bekövetkezett átalakulását mutatta be. Az előadó szerint markáns különbség figyelhető meg a két korszak traumafeldolgozási módszerei között. A kortárs gyermekirodalmi alkotásokban a traumatikus tapasztalatok explicit módon, közvetlenül jelennek meg, ezzel szemben az 1950-es évek alkotóinál – különösen az általa elemzett Pilinszky János, Mészöly Miklós és Weöres Sándor által írt mesékben – a traumatikus élmények rejtett módon, a szöveg mélyebb rétegeiben artikulálódnak.

János Emília előadása Hajnóczy Péter A hangya és a tücsök című fabuláját vizsgálta kommunikációelméleti megközelítésben. Az előadás két központi kérdéssel foglalkozott, egyrészt azzal, hogy a modern traumatapasztalat miként módosítja a klasszikus fabula hagyományos morális tartalmát, másrészt azzal, hogy a humor alkalmazása milyen új értelmezési lehetőségeket teremt a szövegben.

A szekció zárásaként Flach Georgina és Flach Richárd közös előadásahangzott el, amelyben Esterházy Péter Hasnyálmirigynapló című művét elemezték pszichológiai és irodalmi megközelítések párhuzamos alkalmazásával. Az Esterházy-próza esszenciális eleme a nyelvi humor, amely a szerző betegségnaplójának is fontos alkotóeleme. A humor pszichológiai megközelítésben elhárítási mechanizmusként és a betegséggel való megküzdést segítő eszközként szolgálhat, míg irodalmi szempontból lehetőséget teremthet az alapvetően tabusított és artikulálhatatlannak tűnő testtapasztalatok kifejezésére.

A diszkusszió során felmerült a kérdés, hogy a traumatizált személyek hogyan veszítik el cselekvőképességüket, valamint az, hogy vajon minden trauma hasonló hatással jár-e az egyén ágenciájára. Megfogalmazódott, hogy a humor nemcsak megküzdési stratégiaként funkcionálhat, hanem maga is traumatizáló hatású lehet bizonyos helyzetekben, ami újabb kérdéseket vet fel a szenvedéstapasztalat és a cselekvőképesség helyreállítása közötti összefüggésekről.

Az ötödik és egyben utolsó szekcióban a filmes előadások domináltak. A blokk Takács Miklós plenáris előadásával kezdődött, aki Jesse Eisenberg Rokonszenvedés (2024) című filmjét emelte az előadás középpontjába. Az eredetileg A Real Pain címet viselő drámai vígjáték két unokatestvér lengyelországi holokauszttúráját mutatja be, miközben kísérletet tesz a kollektív trauma és a személyes veszteségek párhuzamos feldolgozására. A film beteges humora (sick humour) megbotránkoztat, de olyan eseményeket is előtérbe helyez, amelyekről nem könnyű beszélni. Takács Miklós elemzése rávilágított arra a feszültségre, amely a történelmi trauma tisztelettudó megközelítése és a humoros feldolgozási mechanizmus között húzódik.

Ezt követően Csönge Tamás előadása hangzott el, amely a Szörnyecskék (Gremlins, 1984) című film elemzésén keresztül vizsgálta a horror és a humor közötti kapcsolatot. Az előadó értelmezésében a horror-vígjáték műfaji jellegzetességei a műben a szörnyek és a materiális tárgyak között kirajzolódó metaforikus viszonyból erednek, amely révén a film a kapitalista berendezkedés ironikus bírálatává válik. Az előadás rámutatott arra, hogy a horror és a nevetés ötvözése nem pusztán műfaji kísérletezés, hanem tudatos művészi stratégia, amely lehetővé teszi a társadalomkritika közvetett, mégis hatékony megfogalmazását.

Fülöp József egy neves iráni rendező, Jafar Panahi Ez nem egy film (In film nist, 2011) című alkotásának elemzésével a keserédes humor sajátosságait tárta fel. Panahi az állam filmkészítési tilalma ellenére folytatja alkotói tevékenységét, kénytelen telefonnal videózni és kreatív módon kikerülni a hatalom korlátozásait, ami ellenállási stratégiává válik. Az előadó szerint ez a kényszerű helyzet paradox módon új művészeti lehetőségeket teremt, ahol maga a korlátozás válik az alkotás hajtóerejévé, és az irónia mint túlélési mechanizmus működik a diktatórikus rendszerrel szemben.

A konferencia zárószekciójában Vízler Eszter a rendszerváltás társadalmi hatásainak feldolgozását vizsgálta a rádiós és televíziós politikai kabarék tükrében, az 1989 és 2002 közötti időszakra összpontosítva. Az előadó hangsúlyozta, hogy noha a rendszerváltást jellemzően pozitív történelmi fordulópontként értékeljük, a kilencvenes évek eleje jelentős társadalmi feszültségekkel és válságjelenségekkel volt terhelt. A kutató elemzése rámutatott arra a kettős kihívásra, amellyel a magyar társadalom a rendszerváltás során szembesült. Egyrészt szükségessé vált a szocialista korszak tapasztalatainak és traumáinak feldolgozása, másrészt az újonnan kialakuló demokratikus berendezkedés problémáinak és ellentmondásainak közös értelmezése.

A konferencia előadásai jól szemléltették, hogy a humor nem csupán menekülési út a traumatikus tapasztalatok elől, hanem aktív feldolgozási és ellenállási stratégia is lehet. A különböző tudományterületek és médiumok bevonásával a résztvevők átfogó képet kaphattak, hogyan működik a humor mint a kollektív és egyéni traumák feldolgozásának kulturális eszköze.